Veszélyes adventív kártevők 6. rész

Platán csipkéspoloska (Corythucha ciliata Say, 1832)

A cikksorozat előző részének címerespoloskáihoz képest (MezőHír, 2024. október) mindenképpen kevésbé ismert család a csipkéspoloskák, ami részben apró termetükből adódik, valamint lényegesen kevesebb a gazdasági kártételt okozó fajuk is. Az is igaz azonban, hogy e poloskacsalád minket (és lényegében egész Európát is) érintő három legjelentősebb kártevő faja közül kettő is inváziós, ráadásul rajtuk kívül egyéb, kisebb jelentőségű idegenhonos faj Európa-szerte, így hazánkban is akad még. Szakmai szempontból mindenképpen a legjelentősebb, a szóban forgó faj közvetlen rokonának számító, szintén nearktikus Corythuchaarcuata (tölgy csipkéspoloska) – bár összehasonlításképp említve lesz többször is – ebben a cikksorozatban nem kap helyet, mert ezt a fajt már egy korábbi, másik szakfolyóirat hasonló cikksorozatában részletesen jellemezték.

Rendszertani besorolás

A faj az Arthropoda (ízeltlábúak) törzsébe, azon belül a rovarok (Insecta) osztályába és a félfedelesszárnyúak vagy szipókások (Hemiptera) rendjébe tartozik. A korábbi, de ma is érvényes rendszerezés alapján, a poloskák (Heteroptera) rendjén belül a vérszívópoloska-alkatúak (Cimicomorpha) alrendjének és a csipkéspoloskák (Tingidae) családjának képviselője.

Morfológiai bélyegek

A faj bemutatását a fent leírtakból adódóan is a csipkéspoloskák általános jellemzésével kezdeném. A család jellemzésénél azonban igyekszem kizárólag a speciális morfológiai megnevezések szempontjából fontosabb jellemvonásokra kitérni. Amiben alapvetően eltérnek a legtöbb poloskától, hogy nincsenek pontszemeik, lábfejízeik száma pedig mindössze kettő. Összetett szemeik ugyanakkor az apró fejükhöz képest aránylag nagyok és erősen kidomborodnak a legtöbb faj esetében (2. és 4. kép).

Az ide tartozó, többnyire igen apró fajok neve előhátuk és első szárnypárjuk sajátos, néha szó szerint csipkeszerű mintázatából ered (14. képek). Ez a „csipkézet” erekből és az erek által körülzárt hálószemekben lévő vékony, gyakran átlátszó kitinhártyából áll. Előhátuk meglehetősen nagy, eltakarja a közép- és utóhátat, részben a szárnyakat is. Elülső részén gyakran látványos nyakhólyag van (1. és 3. kép).

A hazai fajok zömének (az Agramma fajok kivételével) előhátán három taréj (él) fut, a középső a legerősebb, de a két oldalsó is többnyire kivehető (14. képek). Félfedőjük a többi poloska családtól eltérően egyedi, különleges felépítésű. Egész felülete csipkés, hosszanti, erőteljesebb erek négy, nagy mezőre osztják (szegély-, oldal-, közép- és zárómező). A zárómező egyes fajokon hiányozhat, de ha van, akkor fokozatosan a hártyába megy át, attól azonban csak a két mező hálószemeinek nagysága révén (alig) különböztethető meg.

A félfedő amúgy csökevényes membrán részét sem úgy kell elképzelni tehát, mint a többi poloska esetében, ahol a fedő (corium) határozottan szklerotizáltabb és alapvetően erezetlen, az azt követő hártya (rán) pedig vékonyabb, átlátszó és erezett. Fejüket egyes fajok esetében kifejezetten látványos tövisek díszítik (2. kép), melyek száma legfeljebb öt (2-2 tarkó- és csáptőtövis, valamint egy homloktövis), de egyes tövisek fajtól függően részben vagy teljesen hiányozhatnak.

A Corythucha fajok nyakhólyagja a legtöbb csipkéspoloska fajjal (2. és 4. kép) szemben látványosan nagy, előrefelé túlér a fejen, azt teljesen eltakarja felülről (3. és 5-6. képek). Előhátuk pereme széles, felfelé hajló, középső, leglátványosabb taraja magasabb, mint az oldalsók. Félfedőik vállrésze – ellentétben más csipkéspoloska fajokkal (1-2. és 4. képek) – erőteljesen szögletes, nagyjából derékszögű (3. és 5-6. képek). Közép- és oldalmezőik együttesen, hólyagszerűen felpúposodnak. Az előhátuk erein, tarajain, de látványosabban a szegélyein, nyakhólyagján, valamint a félfedők erein és szegélyének tövi felében rövid, de erős sörték vannak (3. és 5-6. képek).

A Corythucha ciliata világos szürkéssárga, csaknem fehér alapszínű faj. Külső morfológiai bélyegei közül a felületi skulptúrázat tekintetében (elsősorban a csipkézetet, sertézettséget értve ez alatt), legfeljebb nagyon apró eltéréseket mutat a sajnos már nálunk is jelenlévő, tölgyeseinket károsító Corythucha arcuata fajtól.

A két faj csipkézetének mintázatában azonban lényeges különbségek vannak. Amíg a Corythucha ciliata félfedőinek már említett, hólyagszerű púpjain (azok hátsó részein) egy-egy sötétbarna folt (3. és 5. kép) található mindössze, addig a Corythucha arcuata faj félfedőmintázata ennél bonyolultabb. Ez utóbbi faj félfedőpúpjainak első és hátsó részén is látható egy-egy barna folt, a hólyagszerű felpúposodás csak a közepén (annak legmagasabb pontján) világos. Ezen kívül a félfedőpúpok melletti szegélymező szakaszok is sötéten foltozottak (6. kép). Amíg a Corythucha ciliata félfedő erezetének színe mindenhol megegyezik az erek által körülzárt hálószemek kitinhártyájának (azaz a hálószemeknek) a fehéres-áttetsző színével (3– 5. kép), addig a Corythucha arcuata félfedővégi szakasz erezetének színe sötétebb. Ezen az alsó, nagyjából egyharmadon egyes erek világosabb, mások sötétebb elszíneződést mutatnak, de nem fehérek.

Összességében ez utóbbi faj félfedőmintázata némileg inkább a harmadik jelentős csipkéspoloskánk, a Stephanitis pyri – szakirodalomban jellemzett – „fektetett-H” mintázatára hasonlít azzal a kitétellel, hogy nála a „H” mintázat alsó szára nagyon elmosódott (6. kép).

Származása, elterjedése, jelentősége

A platán-csipkéspoloskát Észak-Amerikából hurcolták be Európába. Először 1964-ben észlelték Olaszországban (Padova), majd gyorsan terjedt tovább, így az egykori Jugoszláviában 1970-ben jelezték első példányait Zágrábból. Magyarországon először 1976. április 22-én találták meg Zákányban (Somogy vármegye). Ezzel a megjelenési időponttal ez a faj az első, biztosan idegenhonos, növénykártevő poloskafaja hazánknak. (Magyarázatképpen említhető például már a történelem előtti időkből – mely időszakról gyakorlatilag semmit nem tudunk – a bizonyára inváziós ágyipoloska (Cimex lectularius) is, de ez a faj nem növényi kártevő.) Mára e faj nem csak az egész ország területén, hanem egész Európában is elterjedt. Ezen kívül behurcolták már Dél-Amerikába, Dél-Afrikába, Ázsia több pontjára (Japánba is), Ausztráliába és Új-Zélandra.

Előfordulása – minden bizonnyal őshazáján kívül – elsősorban települések közelébe, még inkább azok belterületére, városi, községi, parkokra összpontosul, ami tápnövény-specialitásából adódik. Már régóta rendkívül jelentős egyedszámban károsít, gyakorta képes gradációra, így nyugodtan besorolhatjuk a jelentős dísznövénykártevők közé, de akár erdészeti kártevőként is említhető.

Tápnövények és kártétel

Őshazájában, Észak-Amerikában is régóta ismert platán (Platanus spp.) kártevő. Leginkább a nyugati platánt (P. occidentalis) kedveli, valamint a nálunk is dísznövényként ültetett hibridfajt (P. hybrida vagy P. acerifolia = P. occidentalis x P. orientalis). De a nemzetség egyéb fajain, a nálunk szintén díszfaként használt keleti platánon (P. orientalis), Amerikában pedig a P. wrighti és P. racemosa fafajokon is tömegesen megtelepszik. Alternatív tápnövényeket is számon tart a szakirodalom, de ezeken elenyésző a faj jelentősége. Ilyen a papíreperfa (Broussonetia papyrifera), a hikoridió fajok (Carya spp.), sőt még kőrisféléken (Fraxinus spp.) is előfordul néha. Külföldön feljegyezték ciprusfélékről (Cupressus spp.) is. Kártétele gyakorlatilag kizárólag a platánfajokon igazán jelentős, így monofágnak tekinthető.

A csipkéspoloska által okozott kárkép – lévén a platánok nálunk elsősorban dísznövények – esztétikai jelentőségű. Mint a legtöbb csipkéspoloska esetében, minden fejlődési alakja a levelek fonákán szívogat, de sokszor látványosabb az ugyanott található lárva- és nimfabőr tömeg, valamint a rengeteg, fényes, fekete ürülékcsepp (7. kép). A poloskák szívogatásának következménye, hogy kezdetben a levelek erei (főleg főere) mentén fehér pontokat, majd világosabb foltocskákat lehet észlelni. Később ezek nagyobb foltokká olvadnak össze, végül az egész levéllemez felületére kiterjedő, egy idő után már sárguló, majd barnuló elszíneződés tapasztalható (8. és 9. kép).

Gradáció és a vele járó erős kártétel esetén lényegében a fák teljes lombozata elszáradhat, idő előtti lombhullás következhet be (10. kép). Ahol a súlyos kártétel több éven keresztül ismétlődik, kezdetben részleges, majd teljes ág elhalások, végül a fák pusztulása is bekövetkezhet.

Életmód, környezeti igény

A fajnak egyes szakirodalmak szerint évi 2-3, ugyanakkor valószínűbb, hogy csak kettő nemzedéke van. A kifejlett imágók telelnek át a platán leváló kérge alatt rendszerint csoportosan, sokszor nagy tömegben. Egy helyen megfigyelhető akár 200–400 telelő példány is. Az áttelelő imágók társaságában gyakran láthatunk szintén nagy számban egy másik adventív platánkártevőt, a platánbodobácsot (Arocatus longiceps) (11. kép). Mivel azonban a bodobácsok többségére jellemzően ez a faj is zömmel a növény magját fogyasztja, így messze nincs akkora jelentősége.

Az áttelelt imágók kora tavasszal jönnek elő és általában akkor mozdulnak meg, amikor a levegő hőmérséklete nappal már eléri a 8 °C-ot. A párzás áprilisban, az áttelelt imágók peterakása május elején kezdődik. A nőstények átlagosan 60–160 petéjüket a levelek fonákára helyezik. Az első lárvakelés júniusban történik, a lárvák július elejéig kifejlődnek. Az új nemzedék imágói július közepétől augusztus közepéig rakják petéiket, melyek száma nagyjából kétszerese az első peterakás idején lerakott peteszámnak. Ebből a nemzedékből a poloskafaj második nemzedékének imágói szeptember hónapban jelennek meg, egy darabig táplálkoznak, majd október végétől kezdve telelőre vonulnak.

Melegkedvelő faj, ezért súlyos kártétele elsősorban meleg és száraz időjárás esetén alakul ki. Ekkor a nőstények fekunditása (peteprodukció) is nagyobb, a lárvák mortalitása pedig kisebb. Ilyen időjárási körülmények között a parkfák, sorfák lombozatának 60–70%-án már idejekorán jelentkezhet a faj károsítása, emiatt a fák felkopaszodnak, mintha már október vége, november eleje lenne. Záporok, zivatarok ezzel szemben sok példányát lemoshatják a levelekről, ezzel egyúttal pusztulásukat is okozva. A hűvös idő pedig csökkenti a fekunditást, valamint meghosszabbodik a lárvák fejlődésének ideje is.

Előrejelzési és védekezési lehetőségek

A szakirodalom szerint – a fent leírtak mellett – erős kártétellel akkor kell számolni, ha márciusban (áprilisban) a fák kérge alatt, embermagasságban dm²-enként 4 vagy több telelő imágót találunk, valamint nyáron kevés a csapadék és meleg van. Az ellene való védekezésre több lehetőség is adott. Kémiai védekezésre általában minden évben van engedélyezett inszekticid. Figyelembe véve a fák többségének hatalmas lombkoronáját, valamint a faj levélfonáki oldalon folytatott, részben rejtett életmódját, szerencsésebb – ha éppen van engedélyezve – a transzlokálódó szerek alkalmazása. Kontakt inszekticideket – hasonló okból – magasnyomású permetezővel, vagy aerosol technikával érdemes kijuttatni.

Posztembrionális ideje viszonylag hosszú, öt vedlés után éri el az imágó állapotot. Ebből következik, hogy általában sokáig megtalálhatók a különböző juvenilis stádiumai, így a kitinszintézis-gátló készítmények használata is sikerre vezethet. Manapság – főleg érzékeny területeken, vagy igény szerint – egyre több helyen látni injektálásos technológiával, egyedileg kezelt fákat is. Ekkor a fatörzsbe való befúrást követően egy speciális, fecskendőszerű eszközzel közvetlenül az edénynyalábokba juttatják be a transzlokálódó szert, ami a fa keringésével jut el annak lombkoronába is. Érzékeny területekre példaként említeném saját tapasztalatomat is, amikor néhány éve a Harkány Gyógy- és Strandfürdő bejárati sorfáin láttam ezt a megoldást, de óvodák, éttermek udvarán álló fákra is.

Perspektívikusnak tűnik néhány természetes ellenségével kapcsolatos eredmény is. Magyar megfigyelések az 1980-as évekből egy peteparazitoid fajt (Telenomus sokolowi) említenek, melynek parazitáltsági rátája 17,6–88,9% között változott. Szintén abból az évtizedből, jugoszláv megfigyelések beszámolnak egy vadászó pókfaj, a sárgás dajkapók (Cheiracanthium mildei) jelentős platán csipkéspoloska fogyasztásáról (átlagosan napi 8,2 egyed), ugyanakkor a szintén gyakori, hálószövő Parasteatoda lunata törpepók is napi 3,1 egyedet fogyasztott átlagosan.

SZERZŐ: KERESZTES BALÁZS