A gazdáknak megélhetés a földművelés, az abból eredő problémák megoldásában gyakorlati javaslatokkal kell segíteni őket, mondja dr. Bakacsi Zsófia. Az okleveles geológus, talajtani szakmérnök, az ATK Talajtani Intézetének kutatója, a Magyar Talajtani Társaságért Díj tavalyi kitüntetettje úgy véli, a talajmegújító és regeneratív gazdálkodásmódok jelenthetnek megoldást a talajjal kapcsolatos környezeti kihívások kezelésére.
A szomszédé meggyőzőbb
– A politika még mindig szereti elmondani, milyen jók a hazai termőföldek, a tudósok viszont a vészharangot kongatják, hogy a hazai mezőgazdasági talajok 60-80 százaléka erodált. Pesszimizmusra vagy optimizmusra van okunk?
– Az optimizmus arra jó, hogy motiváltak maradhassunk, a pesszimizmus meg arra, hogy ébren tartsuk a tudást arról, hogy a helyzet azért elég aggasztó. A százalékos kifejezések inkább országos, európai léptékeket mutatnak, nem a táblaszintű valóságot, továbbá ahhoz, hogy egy trendet fel tudjunk vázolni, ahhoz kiinduló és a változást, a talajállapot romlását bemutató adatok, állapotfelmérések kellenek.
– És vannak ilyenek? Sok helyütt még mindig az öthektáros talajvizsgálatot veszik alapul, amivel ki lehet pipálni a kötelezőt, de már táblaszinten sem mond használhatót…
– Az 5 hektáronként vett talajátlagmintáknak megvan a maguk szerepe a gazdálkodási döntések megalapozásában, de ennél ma már valóban vannak pontosabb eredményt adó módszerek. A talajdegradációs folyamatok nyomon követésére az ilyen jellegű mintavétel csak korlátozottan alkalmas. Az erre a célra kidolgozott országos TIM, azaz a Talajinformációs monitoring rendszer 1992–93 óta az adott tájegységekre jellemző talajviszonyokat monitorozza különböző felszínborítás (erdő, szántó stb.) mellett több mint 1200 pontban, hátránya viszont, hogy nem folyamat- (vagy beavatkozás-) specifikus, nem tudja kimutatni a művelés hatásait, mert más a léptéke. A talajheterogenitás táblaszintű felméréséhez a gazdálkodók talajtani szakértőkhöz, szaktanácsadókhoz fordulhatnak, rendszeres mérésekkel pedig nyomon követhetik a talajállapot-változást.
– Vagyis az adott gazdaság vezetőségén múlik, van-e annyi tudás és elkötelezettség, hogy akár zónaszinten felmérik a talaj állapotát, mennyi felvehető foszfor, humusz és a többi van benne, és készítenek rá egy tervet – vagy éppen nem csinálnak semmit, csak követik a sok évtizedes rutint…
– Ez mindenképpen rajtuk múlik, táblaszinten nekik van beavatkozási lehetőségük. A művelés hatása is ott mutatható ki. Kissé általánosítva, minden talajtípusnak van mondjuk az adott tájegységre jellegzetesnek tekinthető megjelenési formája, így az attól való jelentős eltérés és a művelés közötti összefüggés jól szemléltethető egy-egy helyszíni vizsgálatnál. Ha például egy erodált mezőségi talajon a 60–80 centis „várható” fekete humuszréteg helyett 30 centi sincs már, és van egy éles alsó „művelési” határvonal vagy egy eketalppal lezárt, kompakt réteg, akkor ott a felső réteg nem lesz képes sem elvezetni, sem megtartani a vizet, a tápanyagokat. De szeretném rögtön hangsúlyozni, hogy a művelés okozta problémákért nem érdemes csak a gazdákat kárhoztatni: nekik a föld a megélhetés, ott kell jövedelmezően, stabilan gazdálkodniuk. Inkább tájékozottá és érdekeltté kell tenni őket, hogy belássák, hogy a talaj nem egyszerű támasztóközeg, hanem eleven élettel teli rendszer, ami, ha nem is rövid távon, de megújítható, regenerálható.
– Általában valóban rajtuk kérik számon, hogy hiába bizonyítottak a túlművelés káros hatásai, lassú a szemléletváltozás, miközben nyakunkon a klímaváltozás.
– Igen, de a tudományos bizonyítékok nem olyan meggyőzők számukra, mint a szomszéd vagy más gazdatársak személyes tapasztalatai. A szemléletváltozás legjobb fóruma a gazdák egymás közötti tapasztalatcseréje. És ma, valóban, a kihívások – a melegebb és csapadékosabb telek, újabb kártevők megjelenése, a gyakoribbá váló időjárási anomáliák – is újak, ezáltal új tapasztalatok is születnek. A legnehezebb mindig az első lépés a változtatás útján. Nincs csodamódszer, de már vita sincs…
– A talaj vízgazdálkodásának javítása mennyiben lesz, lehet válasz minderre?
– A talaj vízgazdálkodása függ a talaj szerkezetének stabilitásától, ami hatással van a talaj hő- és levegőgazdálkodására és az erodálhatóságára is. A talajpusztulás, erózió a természetes folyamatoknak is része: a szél, a nagy esőzések időről időre lehordják, rombolják a talaj termőrétegét. A csupaszon hagyott felszín és az intenzív mezőgazdasági műveléssel járó talajszerkezet- romlás a lepusztulást gyorsabbá teszi, ráadásul nem pótoljuk megfelelő mértékben az így elveszített szervesanyagot. A talaj vízgazdálkodásának javítása önmagában nem oldja meg a növényi vízellátottság problémáját, de a jó szerkezetű talaj lehetőséget ad arra, hogy a korábbi csapadékból aszály idejére tudjon annyi nedvességet tárolni a talaj, amivel tovább bírja a növény a csapadékhiányt.
Az eketalp mechanikus lazítását nem gondolom önmagában elegendőnek egy kiadósabb eső, vagy hóolvadás után újra megjelenik az eliszapolódott réteg. Hiba lenne azt is gondolni, hogy a szántás elhagyása egyenlő azzal, hogy egy csapásra megjavíthatjuk a degradált, rossz szerkezetű, szervesanyag-hiányos talajt. A legtöbbet a talajtakarással és a zöldtrágyanövények alkalmazásával, a talajt lazító gyökérzetű növényekkel, szár- és növénymaradványok beforgatásával, szerves trágya bejuttatásával tehetjük a talajok megújításáért, javításáért.
Nincsenek csodamódszerek. Közhely, de amit évek hosszú sorával tettünk tönkre, azt sajnos hosszú évek munkájával kell helyrehozni, amihez körültekintő és szakszerű gyakorlat, türelem és persze beruházás is kell. Új technológia, növényvédelem, új tudások. Ez hosszú távon egészen biztosan megtérül, sőt, haszonnal jár, de sok buktatója lehet, és valószínűleg nem lesz egyszerű.
– Az EU tematikus pályázati-támogatási rendszerei ön szerint hatékonyan segítik ezt a törekvést?
– A jogszabályok, az ösztönző támogatási rendszer elengedhetetlen elemei az átalakulásnak. A mostani támogatási formákban már megjelennek az új szemléletet tükröző elemek, de önmagukban csak egy keretet nyújtanak. A beavatkozást nem az átfogó, európai, tagállami szintű szabályozások, programok teszik lehetővé, hanem a táblaszintű gyakorlat. Vagyis a gazda a kulcsszereplő, rajta múlik, mennyit fogad meg, mennyire eltökélt, mire van lehetősége. Döntő, hogy mennyire van meggyőződve a talajmegújító, illetve regeneratív gazdálkodási módok előnyeiről, mennyire tud tudással, eszközökkel felszerelkezni – és akkor még mindig adódhat egy-két kedvezőtlen évjárat, amikor minden erőfeszítése ellenére sincs eredmény…
– A tudomány szemében tehát tény, hogy változtatni kell a talajművelés gyakorlatán.
– Persze, ez nem vitás, általánossá kell tenni a zöldtrágya- és takarónövények, a bolygatást mérséklő és a talajszerkezetet javító eljárásokat, illetve hosszú távon növelni kell a talajokban megkötött szervesszén-tartalmat, vagyis a talajok humusztartalmát, szerves trágyák és komposztok alkalmazásával is.
– Csakhogy az állattartás folyamatosan visszaszorul Európában és hazánkban is.
Precízió és/vagy megújító művelés?
– Mi a véleménye a precíziós gazdálkodásról a talajállapot-támogató művelés szempontjából? Ezerféle ígéretes technika-technológia van a drónos talajállapot-felméréstől a zónaalapon kijuttató permetezőgépen át a taposásmentes, csak húszkilós növényvédelmi robotig, ami lézerrel vagy árammal égeti el a gyomokat.
Aktuális kérdés ez, mert sok gazdaságban felmerülhet az a dilemma, hogy a precíziós gazdálkodás technikai és gyakorlati viszonyaiban mélyüljenek el inkább, vagy a regeneratív gazdálkodás kiteljesítésében. De ha arra lenne kíváncsi, hogy hosszú távon melyik biztosít jobb eredményt és ezzel párhuzamosan komolyabb hasznot, sajnos erre vonatkozó, gazdaságszintű hazai összehasonlító adatokról nem tudok.
Induljunk ki először is abból, hogy a gazdák azért általában tisztában vannak a termőtalajaik állapotával. Tudják, hogy melyik folt szokott először kiégni a nyári melegben, hová kell kevesebb vagy több vetőmag, és így tovább. Mindezt eredményesen tudja támogatni a helyi adottságokat maximálisan figyelembe vevő precíziós technika, fontos is a zónaalapú adatgyűjtés, a hatékonyabb eszközök, ha van elég forrás és szakértelem ezeknek a megfelelő alkalmazásához. Önmagában a precíziós eszköztár sem tud választ adni minden talajt érintő problémára, míg úgy tűnik, a regeneratív gazdálkodás általánosabb előnyökkel járhat minden gazdaságban, minden táblán. Persze a kettő nem zárja ki egymást.
– Ha van kvázi szivacsszerűen működő takarónövény-réteg a táblán, akkor mindenképpen kisebb az erózió, a kipárolgás, akár vannak precíziós eszközeink, akár nincsenek – így érti?
– Például így is, de nem a tudományos adatok fogják meggyőzni a gazdát, hanem a gyakorlati tapasztalat. Mondjuk az egyre népszerűbb talajszelvény-elemzések, bemutatók vagy az említett „szomszéd gazda” tapasztalatai. A precíziós eszköztár és a regeneratív talajművelés kiegészítői lehetnek egymásnak, de szerintem az utóbbi hatása általánosabb és alapvetőbb a talaj megújítása szempontjából.
Tájban-talajban őrizni a vizet
– Ön is részt vett az európai talajegészség-direktíva kidolgozásában. Miről szól ez a munka?
(Fotó: Horizont Média Kft., Kohout Zoltán)
– Az említett, a 90-es évek eleje óta folyamatos hazai szervesszénkészlet-kimutatások mit mutatnak?
– A TIM országos adataiból az 1992–2010 közötti időszakra a 0–30 cm-es feltalajra becsült szervesszén-készletre vonatkozóan az látszik, hogy az erdők, legelők talajaiban inkább nőtt a szervesanyag-készlet, a mezőgazdasági művelés alatt álló területekről származó pontokban jelentősen nem változott, míg a felszín beépítése, a vizenyős területek visszaszorulása és a földhasználatváltás (legelőből szántó) miatt egészében csökkent.
Összesítve nem drámai ez a csökkenés, de kimutatható, és mint trend, természetesen aggasztó is. Ha elérhetőek lesznek az újabb felmérések adatai, meglátjuk, merre tart a változás. De ne feledjük, hogy itt országos értékelésről volt szó, egyszóval nem szabad hátradőlni. A táblaszintű felmérések azt mutatják, hogy a mezőgazdasági területek sokszor erősen degradáltak, ennek külső megjelenési formája lehet a táblán belüli fakóbb, felszínre forgatott altalajfoltok megjelenése vagy a művelési talp miatt kialakuló, tartósan vízállásos táblarészek.
– A vízgazdálkodásra még visszatérve, sokszor hangsúlyozzák az ökológusok, az agrotalajtanosok, hogy az öntözéssel párhuzamosan fontos volna visszavezetni a tájba a vizet. Ez hogyan illeszkedik a regeneratív gazdálkodás átfogó képleteibe?
– A mai pár százaléknyi öntözött területnek a tízszerese is csak a mezőgazdasági területek kis részét érintené, hatalmas költségekkel, ráadásul a folyók nyári vízkészlete nem fedezné az igényeket. A vízmegtartás átfogóbb rendszer, arra irányul, hogy az esőzések, árvizek során érkező jelentős vízmennyiséget valóban a tájban sikerüljön eltárolni, nem elsősorban azért, hogy onnan öntözővízként kiemelhető lehessen, hanem azért, hogy olyan mennyiségű kipárolgást biztosítson, amiből csapadék képződhet. Az egy másik téma, hogy az adott helyen a víz van-e „otthon” vagy a szántó. A talajszerkezet javításával, a felszín takarásával önmagában is képződik olyan közeg, ami több vizet képes eltárolni, visszatartani.
– Ön geológusként végzett, de mint talajtanos dolgozik és kutat, így nyilván van véleménye arról a vitáról, hogy milyen irányban kellene továbblépnie a magyar mezőgazdaságban a növénytermesztésnek a klímaváltozás korszakában. Meddig ragaszkodjunk kitett főnövényekhez, mikor, milyen új fajok felé nyissunk, erdősítsünk-e száraz vidékeken…
– Ennek a megválaszolását inkább az agrárszakemberekre hagynám, de az tény, hogy a Kárpát-medence mezőgazdaságra alkalmas vidék, nem hiszem, hogy a nagymértékű erdősítés volna a megoldás. Inkább a diverzitás növelése. Egyrészt például a már említett állattartási szegmens beépítése a növénytermesztő gazdaságokba, másrészt a sokszínűbb vetésszerkezet, a változatos növényekből álló vetésforgó kialakítása.
Kohout Zoltán
