fbpx

Rotterdam: nehezen formálódik a hűtött áruk kikötője

Írta: Gönczi Krisztina - 2024 augusztus 27.

Remek ötlet volt a holland kikötőben egy frisspiaci árukat kezelő, logisztikai csomópont kialakítása. Sajnos a megvalósítása nem a legjobbkor kezdődött el.

kikötő
A szállítmányok oroszlánrésze konténerben érkezik (forrás: pixabay.com)

Jó ötlet rossz időzítéssel

Hollandia a világ egyik legnagyobb agrártermék-exportőre, ezen belül a világ legnagyobb zöldség-gyümölcskereskedője. Legnagyobb kikötőjében, Rotterdamban már 2019 óta dolgoznak azon, hogy egy 60 hektáros területen ún. Food Hub-ot, egy frisspiaci árukat kezelő csomópontot alakítsanak ki, ahol a romlandó agrártermékek gyorsan átválthatnak a legcélszerűbb közlekedési eszközre, hogy eljussanak a tengeren túlra, vagy Európa belsejébe. Az első cégek 2020-ban kezdték meg itt a működésüket, ami – tekintve a Covidot – nem a legszerencsésebb időpont volt. A világ azóta sem tért magához, Európát pedig különösen sújtják a háborúkkal (orosz-ukrán + izraeli) kapcsolatos gazdasági nehézségek.

A rotterdami kikötő az EU elsődleges kapujának számít a zöldségek és gyümölcsök számára. Főként citrusfélék, banán és szőlő, illetve gyümölcslé fut be ide. Export terén leginkább a holland hagyma és burgonya dominálja a kereskedést, ezt követi a sertéshús, a baromfitermékek, a sajt és a hering kivitele. A legtöbb mezőgazdasági termék Kínába indul el, míg a legtöbb importtermék Dél-Afrikából, Brazíliából és Costa Ricából érkezik. A rotterdami kikötőbe szállított friss termékek csaknem 95%-a konténeres szállítmány.

Zötyögve indult a Food Hub

A Food Hub a rotterdami kikötő északi részén található, a Calandkanaalon. A 60 hektáros üzleti park még mindig nincs teljesen „belakva” és kiépítve. Folyamatosan fejlesztik a hűtött termékek logisztikai láncát és bővítik a fagyasztott húsok és halak fogadására alkalmas kapacitásokat. Ehhez szeretnék a mostaninál fenntarthatóbb módon kialakítani a hűtés/fagyasztás energiaellátását, amit helyszíni energiatermeléssel és -tárolással képzelnek el.

Vannak más kihívások is. Az intermodális szállítás még mindig nem épült ki teljesen, mert a legközelebbi vasúti összeköttetés a dokktól 200 méterre van – ezt is be szeretnék kapcsolni a Food Hub vérkeringésébe. Fontosnak tartják továbbá a vámhatósággal való jó együttműködést az ellenőrzések átfutási idejének csökkentése érdekében – úgy tűnik, ez sem zökkenőmentes. A konténerterminál forgalmát pedig egy szoftverhiba korlátozta idén júliusban. A kikötő informatikai sebezhetőségén javítottak idén.

A száraz, ömlesztett agrártermékekből az idei első félévben 5%-kal kevesebbet kezelt Rotterdam, elsősorban a kisebb mennyiségben érkező amerikai szója miatt. Ugyanakkor valamivel több konténer érkezett mint 2023 első felében, de az elemzők szerint azért, mert az importőrök korábbra időzítették a megrendeléseiket a vörös-tengeri konfliktus miatt. Rotterdamban összesen 220 millió tonna áru fordult meg az év első felében, ami 0,3%-kal kevesebb a tavalyinál. A forgalmat csak a jelenleginél erősebb világgazdaság tudná növelni, amire a jelek szerint még várni kell.

Ez a cikk is érdekelheti a témában: Sok a szabad hajó: olcsóbban jöhet az ukrán kukorica.