Elegendő lesz idén is a fémzárolt vetőmag az őszi vetésre, főként a jelenlegi vetési szándékok mellett. A kalászosvetőmagok tájékoztatóára sokat elmond arról, hogy mennyire tartják eladhatónak a fémzárolt tételeket a szakmabeliek.
Több fémzárolt maggal nagyobb a genetikai előrehaladás
„A sikeres mezőgazdasági termelés első és egyik legfontosabb lépése a vetőmag kiválasztása. Mégis az elvetett vetőmagok között csak mintegy 40 százalékot teszi ki a fémzároltak aránya, ezzel hazánk lemaradásban van az európai átlaghoz képest” – hangsúlyozza a Vetőmag Szövetség. Pedig a piacképes, nyomon követhető árualap előállításának fontos feltétele a minősített, fémzárolt vetőmag, teszik hozzá. Emellett a nemesítés során elért hozamnövekedést, a jobb ellenállóképességet és a speciális fajták által nyújtott előnyöket csak fémzárolt vetőmaggal lehet kihasználni.
Csak az eddigi felújítási szintet biztosítja a vetőmag
Az őszi búzában a kismértékű szaporítóterület-csökkenés ellenére az elérhető vetőmagmennyiség (az áthozott készletekkel együtt) biztosíthatja a tavalyi felújítási szintet. Őszi árpa esetében a tavalyi, rekordméretű szaporítóterület idén a többéves átlag szintjére csökkent vissza, de a fémzárolt vetőmag iránti igények így is biztonsággal kielégíthetőek. Hasonló szaporítóterület-csökkenés történt a tritikálé esetében is, de az átlagos felújítási szinthez itt is elegendő lesz a vetőmag.
A Szövetség hangsúlyozza, hogy míg az árutermesztésben keletkezett búza minősége gyenge (elsősorban a fehérje% és a hektolitersúly), addig a vetőmagtételek minősége várhatóan nem rontja az értékesíthetőségüket. A szervezet idén is közzétette a tájékoztatóárat a II. szaporulati fokú vetőmagokra. Ez az őszi búza esetében nettó 161.000, az őszi árpa esetén pedig 150.000 forint tonnánkén, és zsákban, gombaölő szerrel csávázva, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő. A konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg.
Nem is számítanak keresletbővülésre
A tavalyi tájékoztatóárak alig emelkedtek. Akkor az őszi búza esetében 158.000 Ft/tonna, míg az árpa és tritikálé esetében 141.000 Ft/tonnát határoztak meg. Az enyhe emelés oka az, hogy a búzavetési kedvet rontja, ha a drága vetőmaggal nem lehet profitábilisan termelni.
Bár az egy évvel ezelőtti árakhoz képest most enyhe emelkedés tapasztalható a búzapiacon, de szétnyílt az olló a takarmány és a malmi minőség között. Mivel a magyar termés oroszlánrésze takarmányminőségű lett, a jelen árak és hozamok mellett csak minimális nyereség keletkezik a búzatermelésen. Ez nem támogatja a fémzárolt vetőmag vásárlását. A gazdaságokban tapasztalható, növekvő pénzügyi gondok szintén a fémzárolt vetőmag felhasználása ellen hatnak – vélekedik a szakmai szervezet.
Ezért a búza közzétett ára alig 2%-ot emelkedett idén, a nyereségesen előállítható árpáé viszont az inflációt meghaladva 6,4%-kal nőtt.