fbpx

Az elmúlt évtizedben csak 2022 hozott kevesebb búzatermést

Írta: Gönczi Krisztina - 2024 június 24.

Ötödével kisebb idén a búza learatandó területe, mint tavaly, az árpáé pedig bő harmadával csökkent. Az átlaghozam közepes, így az ország össztermése csak a történelmi aszállyal sújtott, 2022. évit múlja majd felül. A szója viszont soha nem látott népszerűségnek örvendett a vetés idején: megkétszerezte a szokásos területét.

búza kombájn
A kalászok végén termékenyülési gondok vannak, de leginkább a kis vetésterület miatt nagy a terméscsökkenés (fotó: Horizont Média)

Az olasz piacot visszanyertük

Országszerte elkezdődött az aratás. Az élénkülő kivitelnek köszönhetően a belföldi raktárak 90%-a üresen várja a terményt – mondta el Feldman Zsolt. Ez annak (is) köszönhető, hogy a gabonapiaci környezet az előző évekhez képest rendeződött, a magyar kivitel visszanyerte a lendületét. Míg 2022 második felében csak 1,9 millió tonna gabonát exportáltunk (a történelmi aszály is ludas volt ebben), addig 2023 második felében már 3,3 millió tonnát. Fontos fejlemény azonban, hogy visszanyertük az olasz piacot: ide jutott az idei első három hónap 2,1 millió tonnás gabonaexportjának majdnem a fele.

Az államtitkár közölte, hogy az egységes kérelmek alapján az őszi vetésű növények területe csökkent. Tavalyhoz képest az őszi búza 18 százalékkal kevesebb, 864 ezer hektáron terem, az őszi árpa 260 ezer hektáros területe pedig majdnem 35 százalékkal kisebb éves összevetésben.

Kevés búza, sok szója

Aratás előtti körképünk hamarosan megjelenik laptársunk, az Agrárágazat print kiadványában. Tekintve, hogy a termésátlagok átlagosaknak mutatkoznak (a tavalyinál gyengébbek) az ország össztermése 4,6-4,7 millió tonna körül lehet majd. Ez az utóbbi évtized második legrosszabb eredménye lesz, és egyértelműen a kis vetésterületnek köszönhető. A belföldi ellátás így sincs veszélyben.

búzatermés
Forrás: KSH adatok és saját becslés

A tavaszi vetésű növények területe ennek megfelelően 11 százalékkal nőtt, a szójáé 112 ezer hektárral majdnem a kétszerese az elmúlt 5 év átlagának. Ez egyben azt is jelenti, hogy a termeléshez kötött támogatás – az euróárfolyam függvényében – nagyjából megfeleződik. Feltéve persze, hogy az új belépők is képesek az aszályosnak ígérkező nyárban minimum egytonnás termést produkálni. Tekintve, hogy a csemegekukorica területe 5 ezer hektárral csökkent, csak az új próbálkozók kis része lehet képes a szója öntözésére.