Az agrárium hitelállományának közel 70 százalékát az államilag támogatott hitelek teszik ki, amelyek komoly segítséget, vagy akár a túlélést jelenthetik az ágazatnak. Ezek a jelenlegi, magas kamatkörnyezetben is 5 százalékos kamattal biztosítanak forrást az agrárvállalkozásoknak.
Növekszik a mezőgazdaság hitelállománya
Az Agrárközgazdasági Kutatóintézet jelentése szerint népszerűek a kedvezményes hitelek az agrárszektorban. A mezőgazdaságban tevékenykedő egyéni gazdaságok és társas vállalkozások hitelállományában a piaci hitelek aránya 30 százalékot tett ki 2023 második negyedévében, míg a kedvezményes hitelek ennek több mint dupláját, közel 70 százalékot.
„Az államilag támogatott Agrár Széchenyi Kártya folyószámla-hitelkeret fennálló állománya a mezőgazdaságban tevékenykedő vállalkozásoknál 1 év alatt 16 százalékkal növekedett, így 2023 második negyedévének végére elérte a 201 milliárd forintot. Ezzel szemben az élelmiszeriparban a fennálló állomány 16 százalékkal, 37 milliárd forintról 31 milliárd forintra mérséklődött. Így utóbbiaknál a korábbi időszakokban megszokott dinamikus növekedés először lelassult, majd csökkenni kezdett” – mondta el Demeter Zoltán, a K&H Agrárüzletágának vezetője.
„A hitelkeret fennálló állománya a jövőben tovább emelkedhet, hiszen már a K&H-nál is igényelhetők a mezőgazdasági vállalkozások igényeire szabott Agrár Széchenyi Kártya kedvezményes finanszírozási megoldásai, úgymint a normál Agrár Széchenyi Kártya, a kezességidíj-támogatás nélküli Agrár Széchenyi Kártya és az Agrár Széchenyi Kártya MAX+ konstrukció” – emelte ki Demeter Zoltán.
Rájár a rúd az agráriumra
A KSH adatai szerint az utóbbi éveket tekintve hazánkban 2022-ben csökkent a legnagyobb mértékben, mintegy 37 százalékkal az agrárium bruttó hozzáadott értéke 2021-hez képest. „Az ágazatot a tavalyi évben a szélsőséges időjárás mellett a költségek erőteljes emelkedése is érzékenyen érintette, hiszen az energia- és a takarmányárak 50 százalékkal, a műtrágyáké pedig két és félszeresére emelkedett. Az ilyen mértékű költségnövekedés súlyos likviditási gondokat okozhat a vállalkozások üzletmenetében. Emellett a magas kamatkörnyezet miatt a finanszírozási költségek is növekedtek, így a cégeknek komoly segítséget, vagy akár a túlélést jelenthetik az olyan állami kamat- és kezességidíj-támogatott, szabad felhasználású hitelek, mint az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitelei” – hangsúlyozta a szakértő.