fbpx

Érik a szőlő, hajlik a vessző – avagy miben tároljunk

Írta: Szerkesztőség - 2023 július 31.

A nyár kellős közepén a szőlősgazdák, borászok már a szüretre készülnek. Az egyes fajták, például az Irsai Olivér és a Csabagyöngye már július végére megérnek, a többséget pedig októberben gyűjtik be. A borosgazdák többségének tehát még van ideje a felkészülésre, többek között a megfelelő tárolóeszközök kiválasztására.

Agyagedény, hordó, tartály

Sokféle edény, tartály között szemezgethet a bortermelő, a technikának köszönhetően ezen a területen is nagymértékű fejlődés ment végbe.

Az agyagedényt a kezdetektől fogva használják, azonban több a negatívuma, mint a pozitívuma. Mellette szól, hogy tartós anyagú, hőtartó, semleges kémhatású. Ellene a törékenysége, a nehézkes szállítása és a költséges előállítás, nagyüzemi használata ezért nem elterjedt.

A borkészítés és tárolás hagyományos eszköze és jelképe a fahordó, amely tölgyfából készül. Az erjesztésre, elkészítésre, tárolásra is alkalmas. Porózus szerkezete miatt állandó a párolgás, folyamatos az oxidáció, a szakemberek javaslata az, hogy azonos minőségű, egészséges borral, kéthetente szükséges utántölteni. Ha 2-3% fölé emelkedik a hiány, akkor egyéb problémára is gyanakodnia kell a termelőnek. A hordók élettartama korlátozott, sokszori karbantartást igényelnek: tisztántartás, fertőtlenítés, kénezés, abroncsfestés, diópácos kezelés.

fahordó
A hordók élettartama korlátozott, sokszori karbantartást igényelnek: tisztántartás, fertőtlenítés, kénezés, abroncsfestés, diópácos kezelés

A demizson is ezt a célt szolgálja, anyaga üveg és dugózható, semleges kémhatású, könnyen tisztítható. Fehér- és rozé bor tárolására alkalmas csak, a vörösbor kivételes igényeinek nem felel meg. Negatívuma a kis mérete, rossz hőtartása és az, hogy muszáj sötét helyen tárolni. Kezdő borászok használják általában.

A fejlődésének következő állomása az élelmiszeripari műanyagok bevezetése volt a borászatba, ami a 70-es években terjedt el. Sajnos ennek is több a hibája, mint az előnye. Olcsó, jól mozgatható, vörösbor is tartható benne. Fedéllel zárható ugyan, de az UV- sugárzásnak nagy mértékben ki van téve, könnyen keletkeznek rajta karcok, amiket nem tudnak teljesen kitisztítani, így a baktériumok melegágya lesz, tönkretéve ezzel a termést. Már a múlt században rájöttek arra, hogy 10-15 év után selejtezésre szorulnak, vagy pedig különleges és drága fényvédő festékkel szükséges bekenni, illetve, ha megoldható, akkor sötét helyen tárolni.

Kevésbé elterjedt tárolási mód a betontartály. Előnye a semleges kémhatás, hátránya viszont annál több: a lyukacsos szerkezet miatt sokszor szorul fertőtlenítésre, a borsav által fémes íz keletkezik, a szállítás nehezen megoldható, az előállítási költsége pedig nagyon magas.

Ezek után úgy tűnt, hogy az alumínium tartály megjelenése meghozza a kívánt eredményt. Használat közben derült ki, hogy a bor hatására alumínium beoldódás megy végbe, ami komoly problémát jelent, ugyanis a fém belekerül a borba. Magas a költsége a speciális módon történő eltávolításnak.

Az acéltartály alkalmazásakor viszont végre pozitív irányba billen a mérleg. Ez az edény nagyon hamar monopolhelyzetbe került, kiszorítva társait. Bármekkora méretben elkészíthető, kisüzem és nagyüzem egyaránt használhatja. Semleges kémhatású, oxidáció nincs, mert teljesen zárható, ezáltal a baktériumoknak sincs esélyük. A szőlő tájjellege végig megmarad. Hőtartó, fehér-, rozé- és vörösbor erjesztésére, érlelésére, tárolására egyformán kiváló. Könnyen tisztítható, tartós, évtizedekig használható, 1 liter bor ár-érték aránya hasonló a tölgyfa hordóéhoz, tehát nem magas (a többinél ez az arány jóval magasabb, tovább tart a megtérülés, a nehézségekről nem is beszélve).

acéltartály
A tájjeleget is megőrzi az acéltartály

Kiegészíthető töltő- és leeresztőcsonkkal, úszófedéllel és pumpával. Ennek az az előnye, hogy ahogy fogy a bor, úgy megy lejjebb a tartály, nem szükséges az utántöltés és könnyen ellenőrizhető a kiadott mennyiség. A fehérboros tartályok kúp alakúak, a vörösborosok laposfenekűek.

A cikk forrása: Dr. Janky Ferenc: Fahordók és bortartályok értékelése, in: Országos Mezőgazdasági Szakfolyóirat, 2003/12; bortartalyok.hu, dunasteeltech.hu

Ha a téma komolyabban is érdekli, akár szakkiállításon győződne meg az aktualitásokról, látogasson el a szőlő-, bor-, gyümölcs- és olajbogyó-ágazat nemzetközi kiállításának tartott Sitevi 2023 kiállításra Franciaországba, a rendezvényről legutóbb itt írtunk.

Kiss Éva