fbpx

Kamarai tagdíj: nem lesznek sávugrások, lesz díjkedvezmény

Írta: Gönczi Krisztina - 2023 június 01.

Arányosabb teherviselést hoz az agrárgazdasági kamara új tagdíjrendszere – közölte a vg.hu riporterével Szedlák Attila, a NAK főigazgatója. Nem lesznek benne súlyos anyagi következménnyel járó sávugrások, és idén még több tag részesül díjkedvezményben.

gazda monitor
Emelkedett a tagdíj, de igazságosabb a számítási rendszer (forrás: gannett-cdn.com)

10 éve nem nyúltak a tagdíjakhoz

Szedlák Attila elmondta, 2022-ben az infláció és az energiaár-emelkedés jelentős volt, ami drasztikusan növelte a mintegy 600 fővel és 1000 ügyfélszolgálati hellyel működő falugazdász-hálózat működtetésének költségeit is. Idén megközelítőleg 21 milliárd forintból gazdálkodik a kamara, ami három bevételi forrásból áll össze: a legnagyobb hányadát a tagdíjak teszik ki, emellett a magyar állam által biztosított forrásokra (pl. a középfokú szakképzés és az országos jégkármérséklő rendszer működtetéséhez), valamint európai uniós támogatásokra tudnak támaszkodni.

Az új támogatási rendszerrel a korábbinál több feladat hárul a kamarára. Egy kérelem benyújtására fordított idő átlagosan 20-30 százalékkal nőtt. Ahhoz, hogy a tagjaink maradéktalanul le tudják hívni a támogatásokat, a kamara hálózatát fejleszteni kell. A NAK 2013-as megalakulása óta nem változtak a tagdíjak, miközben a minimálbér és az átlagkereset is több mint a duplájára nőtt. A munkabérek alakulása nagy befolyással van a kamara működésére, hiszen 1200 főt foglalkoztat. A költségvetése több mint a felét a személyi jellegű kiadások teszik ki. Mindez a tagdíjakban is változást indokolt.

Igazságosabb új rendszer

A küldöttgyűlés döntése értelmében a korábbi, sávos rendszer helyett egy lineáris, a gazdasági teljesítményt pontosan lekövető szisztéma lépett érvénybe. A tagdíj az éves árbevétel 1,9 ezrelékét tesz ki. A minimum és maximum tagdíj mértéke pedig az előző évi bruttó havi átlagkeresethez igazodik. Az új minimum tagdíj a tavalyi bruttó átlagkereset egy százaléka, vagyis 5 ezer forint lett, ami reálértéken megegyezik a 10 évvel ezelőtti évi 2000 forinttal. A tagdíj maximuma az előző évi bruttó havi átlagkereset négyszerese lesz.

Szedlák Attila hangsúlyozta: mivel a lineáris rendszer sokkal arányosabb teherviselést tesz lehetővé, így több tíz ezer gazdálkodónak kevesebb vagy közel hasonló összegű lesz a tagdíja, mint korábban. Az új tagdíjstruktúrának köszönhetően pedig már nem fordulhat elő az, hogy ha valamely tag árbevétele akár egy forinttal is átlépi a III. tagdíjsáv felső határát, akkor éves tagdíja az ötszörösére, 30 ezerről 150 ezer forintra emelkedik. Hozzátette: az aszály és a háború miatt idén is díjkedvezményt nyújtanak a tagoknak. Ez tavaly egymilliárd forint összegben történt meg, idén pedig további mintegy kétmilliárd forintos kedvezményről döntött a küldöttgyűlés. Az érintettek több mint 80 százaléka részesül ebben a főigazgató ígérte szerint.

Kapcsolódó írásunk: Be kell fizetni kamarai tagdíjat, de a bevallást már a NAK intézi.

CÍMKÉK