Az elmúlt húsz év alatt a napraforgó a harmadik legfontosabb szántóföldi kultúrává nőtte ki magát. A 700 ezer hektáros 2022-es termőterület új rekordot jelent a növény hazai termesztésében. Jövőre sem csökken az érdeklődés, mivel a termelők fókuszába az aszálytűrő, jó tápanyag-hasznosító és magas piaci árral kecsegtető kultúrák, illetve hibridek kerültek.
A napraforgóé a jövő
Bár az idei rendkívül nehéz szezon megtörte az elmúlt évek jó eredményeit, a Syngenta szerint a jövőben továbbra is nagy kereslet lesz a növény iránt – hangzott el a vállalat kezdeményezésére indított „6 tonna” szakmai program összegző konferenciáján. A program célja: a hibridekkel és a növényvédő szerekkel kihozni a napraforgóból a maximumot. Noha erre idén nem volt esély, 2 t/ha lehet az országos átlag, az érdeklődés töretlen az aszályt bíró és jó piaci árakkal kecsegtető napraforgó iránt.
Európában a nagy ökológia lábnyomot hagyó pálmaolaj és a szójaolajhoz képest a napraforgó fenntarthatóbb növénynek számít, önellátó is lehet belőle a közösség. Az olívaültetvényeket viszont egy súlyos betegség pusztítja. Így az élelmiszeripari főszereplők figyelme is egyre inkább a napraforgó felé fordul. A szektoron belül emelkedni fog a magasolajsavas napraforgó iránti igény, mivel az ebből készült olaj egészségesebb, magasabb hőstabilitással bír és tovább eltartható.
A Magyarországon idén elvetett 700 ezer hektárnyi napraforgóból több mint hatvan százalékot tettek ki a Syngenta-hibridek. A nemesítő vállalat az fajtákon túl hatékony növényvédelmi megoldásokkal és szakmai tapasztalatok átadásával is segíti partnereit. Európa több országban is élénken érdeklőknek a 6 tonna program iránt, amelyben több mint 50 gazdálkodó partnerük bevonásával azt vizsgálják, hogyan lehetne a lehető legjobban kiaknázni a napraforgó genetikában rejlő potenciált. Az itt szerzett tudás és tapasztalat révén egyre többen juthatnak magasabb termésszintre.
A vetőmagtól az agrotechnikáig
A fenntartható, integrált gazdálkodás három pillére a genetika, a növényvédelem és a megfelelő agronómiai gyakorlat. A Syngenta célja, hogy hibridjei fokozottan ellenállóak legyenek a betegségekkel szemben és jól tűrjék a környezeti stresszt. Az idei szezonban négy új hibriddel bővül a Syngenta kínálata: az SY Barilio mind hazai, mind más országok kísérleteiben kiemelkedett terméshozamával és magas olajtartalmával. Valamint két új Clearfield® Plus hibrid is érkezik, az SY Fergus és az SY Michigan, amelyek magasabb peronoszpóra-rezisztenciával rendelkeznek. Ezen kívül újdonságként érkezik a magasolajsavas Express®-toleráns NX12298-as hibrid.
A Syngenta új, komplex csávázási megoldása, a négy készítmény hatóanyagait egyesítő Elevation és Elevation Plus a legfontosabb időszakban óvja meg az elvetett magot. A növényi biostimuláció szerepe a jövőben fel fog értékelődni, erre a célra a Syngenta a Quantis készítményt ajánlja, ami a tenyészidőszakban kétszer kijuttatva akár 13%-kal több termés is eredményezhet. Az aminosav alapú, tápelemekkel dúsított biostimulátor helyes alkalmazásához azonban ismernünk kell a növény élettani folyamatait – hangzott el a konferencián.
A napraforgó termesztésének harmadik eleme a hatékony termesztéstechnológia. A napraforgó összes vízigénye közel 450-470 mm a tenyészidő során. A növény korai fejlődési szakaszában a szárazság kevésbé hat negatívan a potenciális termésre, mint a virágzás kezdetétől az érés végéig tartó aszály. A növények a számukra elérhető természeti forrásokat csak megfelelő tőszámmal és sortávval tudja optimális módon kihasználni.
A „6 tonnás” program idei kulcseleme azonban az okszerűbb nitrogén-utánpótlás volt. A program résztvevőinél ásványinitrogén-vizsgálatot végeztek a talaj 0-90 centiméteres mélységeiből. Ugyanis a 90 cm-ben mért humusztartalom és a megcélzott termés adja a kiszórandó nitrogén mennyiségét. Jövőre a mikro- és makrotápanyagok szerepe kerül a fókuszba.
A rendezvényen a Syngenta díjazta az országban legjobb eredményt elérő résztvevőt: a Pannon Kft. az idei szezonban 5,2 tonna napraforgót aratott le egy hektárról. Rajtuk kívül többen is elértek 4,3-5,1 közötti eredményt.