Általában úgy tartotta a szakirodalom, hogy sokkal kisebb kockázattal és több előnnyel jár a tavaszi vetéshez képest a nyár végi telepítés. Újra megdőlni látszik az előbbi megállapítás. A pázsitfűfajokat és pillangós növényeket tartalmazó keverékeket elméletileg tavasszal és nyár végén is vethetnénk, mégis inkább a csapadékmennyiség és a helyi mikroklíma a döntő. A krónikus vízhiánnyal sújtott alföldi régiókban, ha nem érkezik számottevő csapadék, a legelők és kaszálók hagyományos augusztus végi telepítését is elfelejthetjük.
A gyepgazdálkodás fontos része a hazai mezőgazdaságnak. A tartós gyep- és legelőterületek az állatok takarmányozásában kiemelt szerepet játszanak. Ezenkívül meghatározók a környezetgazdálkodásban és a környezetvédelemben. Egy új kaszáló vagy legelő telepítése magas költséggel jár, épp ezért fontos, hogy gondosan előkészítsük a vetést, hiszen beruházásunk hosszabb időre, akár 5–7 évre szól. A takarmányfű-keverékek összeállításánál több szempontot kell érvényesíteni egyszerre. A telepítendő vetőmagkeveréknek meg kell felelnie a hasznosítás gyakoriságának és intenzitásának. Minőségi takarmány csak a minőségi feltételeknek megfelelő növénytársításból származhat. A takarmányfű-keverékek megalkotásánál az adott állatfaj és fajta igényeit és hasznosítási típusát, valamint a tervezett termőhely ökológiai adottságait kell figyelembe venni. A hasznosítási formák között nincs mindig éles átmenet, gyakran a megfelelő mechanikai gyomszabályozás miatt a legelőket is le kell kaszálnunk. A szálfüvek és aljfüvek megfelelő összeválogatásával alakíthatók ki a megfelelő arányok és a tervezett borítottsági százalékok. Érdemes a gyepgazdálkodásra nem növénytermesztésként, hanem élőhely-gazdálkodásként tekinteni. A természetes növénytársulásokat modellező takarmányfű-keverékek a takarmány-előállításban nélkülözhetetlenek.
A legelők általában 60% aljfüvet, 20% szálfüvet és 20% pillangóst tartalmaznak. A kaszáló vetőmag-keverékek a szálfüvek mellett egy kis pillangóst tartalmaznak, a fehérjetartalom növelésének érdekében. A szál- és az aljfüvek eltérő növekedési eréllyel és kaszálási fordulóval rendelkeznek. A kettős hasznosítású rétek optimális összetétele: 20% aljfű, 60% szálfű, 20% pillangós. A pillangós virágzatú összetevők növelik az adott terület hozamát, a legelőkeverékekben leggyakrabban a szárazságtűrő szarvaskerepet vagy a nedves kitettséget kedvelő, de a taposást jól tűrő fehérherét és vörösherét használják. A kékvirágú lucerna inkább a kaszálókeverékek pillangós alkotóeleme. A pillangósok nemcsak a takarmány mennyiségét, hanem annak minőségét és tápértékét is növelik. Használati értéküket tovább növeli, hogy a légköri nitrogén megkötésével az adott növénytársítás tápanyag-gazdálkodását segítik. A megkötött nitrogénnel hosszú távon számolhatunk, utóvetemény-hatása a terület esetleges feltörését követően a gabonafélék, a cukorrépa és a burgonya számára előnyös. A legeltetéssel és a kaszálással nagy mennyiségű tápanyagot viszünk le a területről, ezért kiemelten fontos a megfelelő szerves- és szervetlentrágyázás. A legfontosabb tápanyag átlagos viszonyok között a nitrogén, a foszfor, a kálium, a magnézium és a kén.
A pázsitfüvek termesztési és hasznosíthatósági tulajdonságait főként takarmányozási értékük, bokrosodásuk és növekedésük/újrasarjadzási erélyük, valamint taposási és legeltetéstűrésük adja. Azonban a felelős gyepgazdálkodás mellett is megjelenhetnek nemkívánatos fajok a keverékekben. A tarackbúza és a sovány perje ellen a legfontosabb védekezni. A kaszálás időpontjának és a vágási magasságnak a helyes megválasztásával általában elég jól visszaszorítható a két növény. Általában kevesebb szó esik a legelők és kaszálók mérgező növényeiről, mégis nagyon fontos feltérképezésük és azonosításuk. Az őszi kikerics, az aggófüvek vagy a kakascímer például a legtöbb állat számára mérgező vegyületeket tartalmaz. A gyepgazdálkodás során időnként fel kell mérni a területek állapotát, ami alapján lehetővé válik a hozamok becslése és a takarmányszolgáltató képesség tervezése. Egy idő után bizonyos fajok visszaszorulhatnak vagy akár ki is kophatnak a takarmányfű-keverékből. Mielőtt gyepfeltörésről vagy felülvetésről döntenénk, jelöljünk ki mintatereket, és vizsgáljuk meg azok flóráját. Nézzük meg, milyen növényfajokat találunk, és azok milyen arányban fordulnak elő. Ezektől a tényezőktől függ a takarmányfű-keverékek takarmányértéke.
Az augusztusi-szeptemberi telepítésnél fontos a vetésidő következetes betartása. Az október eleji napok egyre melegebbek, de az is kockázatos, ha túl későn vetjük el a takarmányfű-keverékünket. Szélsőséges esetben a friss telepítés akár ki is pusztulhat, ha a gyökérváltás időszaka egybeesik egy komolyabb talaj menti faggyal. A csíragyökérzet elhalása után kifejlődő mellékgyökérzet azonban már kimondottan jól tűri a hőmérsékleti szélsőségeket, arra semmilyen káros hatással nincs a hideg őszi időjárás beköszönte. Ne feledjük, a gyökérváltás rendkívül érzékeny időszaka vetés után, fajtól és fajtától függően akár 6–8 hétig eltarthat. Fontos a megfelelő minőségű magágy-előkészítés és a precíz vetés. Az ideális vetésmélység 1-2 cm, a vetés utáni hengerezést minden esetben csak javasolni lehet, a legjobban erre a célra a Cambridge hengerek váltak be. Az augusztusi-szeptemberi időszakban kevesebb gyom kel, és azok nagy része a tél következtében ki is fagy. A nyár végén, kora ősszel telepített gyepek fejlődése kiegyenlítettebb. A takarmányfű-keverékeket alkotó pázsitfüveknek nyugalmi időszakra és enyhe hidegre van szükségük, hogy a megfelelő termőképességük kifejlődhessen, és az első termőévben megfelelő termést is adjanak.
Fontos, hogy a legeltetés vagy a kaszálás során figyeljünk a telepítés utáni évben az egyes növedékek vízigényére. A túllegeltetés és az intenzív használat egy esetleges tartósabb vízhiánnyal párosulva negatívan befolyásolja gyepeink élettartami kilátásait, azok hamarabb ritkulnak ki és gyomosodnak el. Sokan megfeledkeznek a telepítés utáni évek gyepápolási munkáiról, amelyek jelentősen felértékelődtek az elmúlt évek egyre szélsőségesebbé váló időjárása nyomán. Az ápolási munkákkal a növények és a növénytársítások fejlődésének kedvezőbb körülményeket igyekszünk kialakítani. Az összes munkaművelet alapvetően három célt szolgál: a felületi egyenetlenségek megszüntetését, a gyepnemez átszellőztetését és a terület felülvetését. A legfontosabb munkaeszköznek számító gyepboronáknak és különféle hengereknek a mechanikai gyomirtásban is hasznát vehetjük. Közvetlenül nagyobb mennyiségű csapadék után ne hengerezzünk, várjuk meg, amíg a talaj felszárad. A káros talajtömörödést könnyebb és olcsóbb megelőzni, mint megszüntetni. A pázsitfűfélék sajátos tulajdonsága a gyepnemezképződés. A bojtos gyökérzetben folyamatosan elhaló és újrafejlődő gyökerek egy sajátos réteget képeznek a feltalajban, ami a gyakori taposás (legeltetés, szálastakarmány-betakarítás műveletei) hatására a növényzet befülledését okozza. Ezért fontos művelet a gyepszellőztetés, amire ma már szintén sok korszerű eszköz áll a gazdák rendelkezésére. A felülvetésre általában a gyepboronálást követően a tavaszi időszak alkalmasabb.
Egy-egy területet akár több menetben, több alkalommal kell felülvetni, hogy a kívánt eredményt elérjük. A felülvetést szóróadapterekkel, műtrágyaszóróval, illetve mulcs- és speciális gyepfelülvető gépekkel végezhetjük el. Nyugat-Európában terjednek a bevonatolt, ún. coated-os takarmányfű-magkeverékek. Fő előnyük, hogy szórva vetéssel is nagy biztonsággal csíráznak, a magköpenyben található speciális anyagok hatására nagy csírázási és növekedési eréllyel rendelkeznek. Fenntartó felülvetéshez fajoktól függően 5–8 kg, felújító felülvetéshez 20–25 kg/ha magkeverék elvetése javasolt. Ha a terület több mint 50%-a gyom vagy haszontalan pázsitfűféle, akkor már az újratelepítés a célszerűbb. A takarmányfű-keverékek ajánlott vetőmagnormája 40–60 kg/ha.
SZERZŐ: SÖJTÖRI ANDOR
