fbpx

Hígtrágya folyt a miniszter utcájában

Írta: Barna Ferenc - 2022 június 30.

A gazdák egyre elkeseredettebbek: a holland termelők egy hete tartó tüntetése erőszakos fordulatokat vett. A kedd esti rendőrségi kordon áttörést és hígtrágyakiöntést követően már a rendőrőrs fogdájából akarják kiszabadítani a korábban őrizetbe vett aktivistát – olvasható az Nl#Times hírportálon.

Traktorok a holland utakon
Az egy hete tartó tüntetések során a gazdák az ország több pontján traktorokkal torlaszolták el az utakat (Fotó: Nl#Times)

Kétségbe estek a mezőgazdasági termelők a kabinet kibocsájtás-csökkentési tervei miatt

A több ezer holland gazda a kormánynak a nitrogén-oxid– és az ammóniakibocsátás visszaszorítását célzó tervei ellen tiltakozik, amelyek véleményük szerint a mezőgazdasági dolgozók egzisztenciáját veszélyeztetik. A holland kabinet átlagosan 40 százalékkal szeretné csökkenteni a mezőgazdaság nitrogén-oxid- és ammóniakibocsátását, a természetvédelmi területek közelében pedig mintegy 100 százalékos kibocsátáscsökkentést ír elő.

Kedden a tüntetők félretoltak egy rendőrautót, hogy a traktorok behajthassanak abba az utcába, ahol Christianne van der Wal, a szakterületért felelős miniszter lakik. A rendőrség szerint a tüntetők a rendőrautót megrongálták, és az utcára ürítettek egy hígtrágyatartályt is.

Az akcióik egyre durvábbak lesznek

Az egy hete tartó tüntetések során a gazdák az ország több pontján traktorokkal torlaszolták el az autópályákat, trágyával kenték be a kormányépületek homlokzatát, és szénabálákat gyújtottak fel.

A legújabb megmozdulásuk, hogy a korábban őrizetbe vett kollégájukat ki akarják szabadítani a fogdából. Ennek érdekében több traktorral indultak az érintett település felé. A rendőrség a közösségi médiából értesült a fejleményekről, ezért lezárta az A1-es autópálya Apeldoorn felé vezető kihajtóját, illetve több főúton blokádot állítottak fel a környéken.

Forrás: Nl#Times
Összeállította: Barna Ferenc