Elmúlt a járványhelyzet, a britekkel való szakítás is a végjátékhoz közeledik. Hamarosan újra terítékre kerül az unió közös költségvetése és agrárpolitikája. A koronavírus felértékelte az élelmiszer-termelést, tanulságokkal szolgált az inputanyag-beszerzési csatornákkal (Kína, India, USA, Brazília) kapcsolatban, és előtérbe helyezte a munkaerő szabad áramlásának kérdését is. Ne legyenek kétségeink: utóbbi probléma tovább fogja erősíteni a gépesítést a mezőgazdaságban, egyre kevesebb ember és egyre távolabbról fogja felügyelni a gépek működését.
Drágán termel a gazdag Európa
Kérdés, hogy a zöldítési törekvések veszítettek-e a lendületükből. Európa élen jár az állatjólét és a környezetvédelem terén, és világviszonylatban nézve apró birtokokon, drága munkaerővel dolgozik. A költséges termelési környezetből kikerülő termékek egy részének a világpiacon kell vevőre találnia, eközben az amerikai szója, az ukrán csirke vagy a szerb meggy akadálytalanul áramlik be a közösségbe. Az akciók pedig éppúgy hatnak az EU gazdag nemzeteinek polgáraira, mint a magyarokra vagy a bolgárokra. Ezzel együtt Európa a világ egyik leggazdagabb térsége, az itteni minőségi termékekre mindig akad belső és külső vevő.
Az agrártámogatásokra azért van szükség, hogy ez a színvonal fennmaradjon. Nemcsak a környezetvédelemnek van ára, de annak is, ha hatékonyságnövelő, precíziós gazdálkodásra akarjuk rávenni a termelőket. A pénz pedig valahogy mindig odamegy, ahol már eleve sok van belőle. Évek óta megy róla a vita, hogy egy bizonyos méret felett csökkenteni kell a kifizethető támogatást, és meg kell húzni egy felső határt az egy igénylőnek kiutalható pénzmennyiségre (ez a capping). Magyarország még azelőtt bevezette a területalapú támogatás plafonját, hogy ez kötelező lett volna. Hozzátesszük: a cappinggel elvett pénzt nagyrészt vissza is csorgattuk a nagygazdaságoknak termeléshez kötött támogatások formájában.
Plafon: beleverjük a fejünket?
A következő félévben ismét terítékre fog kerülni az unió agrárpolitikája, és a németek lesznek a soros elnökök. Németországban az agrarheute.com írása szerint a kifizetett agrártámogatások 25 százaléka mindössze az igénylők egy százalékát gazdagítja. Németország a keleti tartományok egykori nagygazdaságai miatt eddig nem forszírozta a cappinget, de termeléshez kötött támogatások sem voltak náluk. A nagybirtokok előnyét azzal igyekezték ellensúlyozni, hogy az első hektárokat nagyobb arányban támogatták, így a kisebb gazdaságok fajlagosan több pénzt kaphattak a területük után.
Hazánkban ezek a legnagyobb üzemek a Kincstár adatai alapján:
Az eddigi uniós javaslatok alapján úgy fest, hogy kötelező lesz a capping egész Európában. Tehát a nagygazdaságok versenyelőnyét a kicsikkel szemben támogatásmegvonással kompenzálják. A plafon számításakor a gazdaságnak kifizetett támogatási összegből a munkabérre fordított kiadások levonhatóak lesznek, így nehezebben érhető el a meghúzott támogatási felsőhatár, és ösztönzik vele a foglalkoztatást is. Mint fentebb már említettük: a trend egyébként a fokozott gépesítés lenne.
A plafont egyébként nagyon alacsonyra tették. A hazánkban eddig alkalmazott 1200 hektáros limit nagyvonalú a Bizottság által javasolt 100 ezer eurós határhoz képest, de már 60 ezer eurós kifizetés felett egyre nagyobb mértékű elvonás lépne életbe. 60 ezer eurós támogatást (földalapú + zöldítés) ma a 260 hektáros gazdaságok kapnak Magyarországon, de a 100 ezer euró is csak 440 hektárnak felel meg. Ha sok munkáskezet alkalmaz a cég, akkor az üzemméret feltornázható. Tulajdonképpen 20 ember fizetésével már elérhetjük a mostani magyar plafont, az 1200 hektárt. Az elvont közvetlen kifizetéseket vidékfejlesztési vagy a kis- és közepes gazdaságok kiegészítő jövedelemtámogatására lehetne fordítani.
Kisebb, zöldebb, drágább
Szem előtt kell tartani, hogy a következő hétéves költségvetés kisebb keretösszeget biztosít az agrárium számára. Csökkeni fognak a közvetlen kifizetések, beleértve a termeléshez kötött támogatások is. Az új Közös Agrárpolitika életbe lépése két átmeneti évet követően 2023-ban várható. Vagyis ennyi haladékot kapnak a gazdaságok arra, hogy hozzászokjanak a kisebb átalány jellegű kifizetésekhez. Eközben a megpályázható vidékfejlesztési pénzek is megcsappannak, lényegében a támogatott, 0,5–2,5 százalékos kamatú hitelekből fejleszthetnek a gazdaságok, amíg az új programok be nem indulnak.
Jó ez vagy rossz? Tény, hogy az ingyen pénz elkényelmesít, és fölösleges kapacitások kiépítésére ösztönöz. Láttuk ezt a támogatott gépbeszerzéseknél, amelyek most sokkal racionálisabb döntések mentén zajlanak. Másrészt a támogatások tartották elviselhető szinten az élelmiszerek árát Európában. Ha a támogatás csökken, emellett még a környezetvédelmi elvárások is nőnek a termelőkkel szemben, akkor ne lepődjön meg a kedves fogyasztó, ha a mostaninál többet kell majd fizetnie az ennivalóért.
