1 millió hektáron fogunk öntözni?

Öntözési vészhelyzet, kárrendezés

Sokévtizedes halogatás végére tett ponton a parlament az utóbbi hónapokban azzal, hogy az öntözés fejlesztése érdekében meghozta a legfontosabb törvényeket. A vízgazdálkodásról szóló jogszabály lehetővé teszi, hogy a gazdák összefogjanak, szervezettem kialakítsák az öntözés rendszerét. Az állam továbbá 10 éven át évi 17 milliárdot biztosít az öntözésfejlesztésre, az öntözési rendszerek karbantartására, kialakítására. – Most az öntözés kapcsán a végrehajtási rendelet várat magára, ami reményeink szerint a hónap legvégével vagy jövőhónap legelejével megjelenik. Addig, ma már az öntözési vészhelyzet kihirdetéséről tárgyalunk, hogy ahol rendelkezésre áll a víz, ott jogszerűen, költségmentesen öntözhessenek, és az aszálykárok rendezése megkezdődhessen – mondta munkatársainknak a Jakab István, a parlament alelnöke, a Magosz elnöke (lásd videónkon 4:00-től!).

 

 

Függetlenségünk kérdése is

Jakab István szerint a most öntözött 87 ezer hektárt két év alatt 200 ezerre, 2030-ra legalább 400 ezer hektárra szeretnék növelni. – Ám meggyőződésem, hogy a klímaváltozást figyelembe véve ez a tempó nem lesz elegendő. Nem akarok licitálni, de feltétlen szükséges a fejlesztéseket megvalósítani 1 millió hektárig ahhoz, hogy nemzetgazdasági szempontból is mérhető eredményjavulás legyen az alapanyagtermelésben, az agrár-élelmiszergazdaságban – hangsúlyozta a Magosz-elnök. Kiemelte: ez a leggyorsabban megtérülő befektetés akár hitel felvétele árán is. – Nincs lehetőség éveket várni. A klímaváltozás nagyon durva hatásait érezzük, itt az ideje cselekedni. Emellett az élelmiszer-önrendelkezés, a fehérjefüggetlenség, a termelés diverzifikálása, a termelésnek az átalakítása új növényeknek a köztermesztésbe vonása is indokolja az öntözésfejlesztést – mutatott rá Jakab István.

 

Öntözéstechnológiai bemutató Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

aszály fejlesztés hektár kár öntözés vízhiány