fbpx

Repcebiztosítás vetéstől aratásig a RAPOOL-tól

Írta: Szerkesztőség - 2020 május 28.

A repce talaj-előkészítése és vetése az év legmelegebb és legszárazabb időszakára esik. Az áttelelési időszak után a kora tavaszi belvízfoltok, a késői fagyok és a betakarításig bekövetkező viharkárok együttes kockázata teszi több helyen is nehézzé a költségek megtérülését. Mivel a repce nagy ráfordítást igénylő, intenzíven termeszthető növény, a ráfordítások megtérülésének kockázatát semmiképpen sem célravezető az egyes technológiai elemek elhagyásával vagy a ráfordítások szintjének csökkentésével „menedzselni”.

Csakis a precízen és szakszerűen, kompromisszumok nélkül végrehajtott őszi technológia teszi lehetővé azt, hogy az állomány erős gyökérzettel, valamint legalább 8-10 leveles fejlettségi állapotban menjen a télbe, mert ez az előfeltétele az áttelelés utáni időszakban a jó termésképződésnek. Ha a talaj-előkészítés és a vetés időszakában engedünk a technológia színvonalából a kedvezőtlennek látszó időjárási kilátások miatt, akkor már az elején lemondunk a várható termés jelentős részéről. Ha az áttelelési időszakot követően a kedvezőtlen tavaszi feltételek miatt kezdünk el spórolni, akkor az őszi ráfordításaink válnak haszontalanná, és emiatt mondhatunk búcsút az elvárható terméshozamnak.

A RAPOOL az elmúlt években olyan jelentős nemesítési és technológiafejlesztési eredményeket ért el, melyek érdemben járulnak hozzá a repcetermesztés kockázatainak csökkentéséhez. Amellett, hogy számos hibridünk fómarezisztens, egyre több újdonságunk rendelkezik a tarlórépa sárgaságvírusa elleni rezisztencia mellett például kiemelkedő kipergés-ellenállósággal. A legkorszerűbb csávázószerek használata biztosítja a kártevők és kórokozók elleni legjobb védelmet. Mindezeken túl az idei évtől forgalomba kerülő, frakcionált vetőmagokon alkalmazott kiegészítő csávázás is azt a célt szolgálja, hogy hatékonyabb tápanyagfelvétel mellett a szántóföldi kelés is még biztosabb és egyöntetűbb lehessen.

A repce esetében a magas ráfordításigény és a jelentős időjárási kitettség miatt további célszerű megoldásnak mutatkozik egy megfelelő biztosítási konstrukció, amely már a kelési kockázatoktól kezdve a betakarításig előforduló káreseményekig lehetőséget teremt arra, hogy ha esetleg terméskiesés következne be, a termesztési költségek abban az esetben is megtérüljenek. Érdemes átgondolni azt, hogy néhány ezer forintos hektáronkénti biztosítási díj fejében, ami a repce magas termesztési költségéhez képest elhanyagolható összeg, jelentős árbevétel-kieséstől óvhatjuk meg a gazdaságunkat, biztosítva ráfordításaink megtérülését káresemény esetén is.

A RAPOOL a tavalyi évben elindított repcebiztosítási programját ezért alakítja az idei évtől teljes körűvé. Ez lehetőséget teremt a repcetermelők számára arra, hogy a RAPOOL-vetőmagokkal bevetett területekre igénybe vegyék a RAPOOL kedvezményes biztosítási programját, amely minden olyan kiemelt természeti és időjárási kockázatra védelmet nyújt, amely reálisan fenyegetheti a repcetermesztés eredményességét. A lehetséges kockázatokra szerződő partnereink a saját igényeik szerint az alábbi módozatok közül köthetnek biztosítást:

A RAPOOL STANDARD biztosítási káresemény során az elvetett terület kiművelésre kerül, és a termelő a vásárolt vetőmag értékéig számíthat kártérítésre.

A RAPOOL PLUSZ, PRÉMIUM és PRÉMIUM PLUSZ csomagok választása esetén a kártérítés mértéke a biztosított hozam (tonna/hektár), eladási egységár (forint/tonna) és RAPOOL-vetésterület (hektár) függvényében kerül meghatározásra.

Ezen biztosításokhoz a vonatkozó törvényi szabályozás szerint a szerződés díja után díjtámogatás vehető igénybe.

A RAPOOL repcebiztosítási programjának zökkenőmentes lebonyolításához külső biztosítótársaság szolgáltatásait veszi igénybe.

„A vetőmag vásárlásakor számomra fontos szempont volt a kelésbiztosítás lehetősége, mivel nálunk, az ország délkeleti részén, a repcetermesztés egyik legfontosabb feltétele, hogy kikeljen az állomány. A tavalyi évben két táblában vetettem RAPOOL-hibridet. A később vetett táblában csapadékhiány miatt sajnos nem keltek ki a repcék, ezért annál a táblánál éltem a RAPOOL kelésbiztosításával, kitárcsáztam, és tavasszal a cég által felajánlott napraforgót vetettem a területre. Nem csalódtam, a RAPOOL maximálisan helytállt.”

A RAPOOL biztosítási programjával kapcsolatos részletekért keresse területi képviselő kollégáinkat: www.rapool.hu

Blum Zoltán
ügyvezető
RAPOOL Hungária Kft.
www.rapool.hu

A RAPOOL repcevetőmag-katalógusa letölthető ide kattintva.