Bár ezekben a napokban az ország több pontján szépen esik, a 2018-as ősz és az idei tavasz megmutatta, milyen az, amikor az ég bezárja a csatornáit, és fontos vegetációs időszakokban nem kapnak inni a termőföldjeink. De hogyan is állunk vízzel Magyarországon? Nagyhatalom vagyunk, vagy sorutolsó sereghajtók, akiknek tényleg az utolsó esélyük a gyors öntözésfejlesztés?
Folyami homokpadok az aszályos tavaszban, háttérben a bajai hajókikötő
Árpádtól Sándorig
Nyilván nem véletlen, hogy Árpád fejedelem megállt a Kárpát-medence keleti kapuinál. A hegyektől övezett vízgyűjtőterületet egészen az 1800-as évek közepéig dús vizei és a sok napsütés tette gazdagon termővé. Aztán a 19. században egyrészt megelégelték a Petőfitől is megénekelt árvizeket. Másrészt úgy vélték, hogy a mocsaras, vízzel fenyegetett területek akadályai a modernizációnak. Továbbá növelni akarták a termőterületeket, ezért a reformkori vízrendezések célja az lett, hogy a folyóvizeket hatékonyan, gyorsan levezessék.
Szomjazó bőség
Ma már Magyarország nem víznagyhatalom, sőt. A megújuló vízkészletek szempontjából látszólag a világ élvonalában tartozunk. Az egy főre jutó teljes megújuló vízkészlet ugyanis kereken 11 ezer m3/fő/év. Ez tényleg sok, sőt, Európában egyenesen a legmagasabb. Ha viszont hozzávesszük, hogy vízvagyonunk 95%-a a határon túlról érkezik, máris más a kép. A belső megújuló készlet a vízhiányos országok közé sorol minket: ez csupán 610 m3/év/fő, amivel a kelet- és közép-európai országok közt az utolsók vagyunk: Bosznia-Hercegovina 9955, Horvátország 8894, Bulgária 2970, de még Szerbia is 1179 m3-rel áll előttünk.
Emellett az éves átlagos csapadékmennyiség 550 mm, a párolgás-párologtatás átlaga 800 mm. Vagyis csak ritkán esik annyi, ami elegendő a növényeinknek, sőt, a csapadék a klímaválsággal még kiszámíthatatlanabbá (néha egyenesen pusztítóvá) válik. A klímaválság következményeit és fenyegetéseit (előre)látva tehát épp a reformkorival ellentétes irányú erőfeszítéseket kell tenni, és mellé hatékony öntözést kell kialakítani.
A jó megoldás lábnál van
A cél tehát egyrészt a felszíni lefolyás mértékének a csökkentése, késleltetése, vagyis a víz helyben tartása, tározása. A víztározók, tározótavak mellett a leghatékonyabb eszköz a természetes vízgazdálkodás. A vizes élőhelyek mikroklimatikus hatásai, az ökológiai rendszerek és a diverzitás fenntartásában játszott szerepe alapvető. Másfelől a szántóföldi, kertészeti célú vízmegtartás, öntözés előnye, hogy a talajkolloid-rendszer a leghatékonyabb csapadékvíz-kezelő szisztéma. A jó minőségű talaj mindenféle öntözési technológiánál jobban és gazdaságosabban, bőségesebben köti meg a növénynek szükséges és felvehető a vizet.
Áldás és csapás is lehet az öntözővíz
Ebből eredően a másik eszköz természetesen az öntözés. Ez jól illeszthető a termesztéstechnológiába, ellensúlyozza az időjárás szeszélyeit, tervezhetők a költség-haszon mutatói. Ám komoly veszélyt is jelenthet, ha nem figyelnek a víz minőségére: például a kedvezőtlen sótartalmú öntözővíz évekre tönkreteheti a szántót. (Ezért is része a hazai öntözésfejlesztési programnak a szükséges képzések szervezése.) A leghatékonyabb, esőszerű öntözéshez az alacsony összessó-tartalmú és magas tápanyagtartalmú felszíni, folyóvizek alkalmasak. A hazai növénytermesztésben szereplő növényeknél ezek felső határa 1500 mg/l. E feletti értéket produkáló öntözővíz mellett ugyanis már nincs mód tápoldatozásra.
Száraz, poros talajba vetik a kukoricát a jó minőségű bácskai földeken 2020 áprilisában
Íme, a bőség
De van-e elég ilyen vizünk a fejlesztésekkel majdan növekvő öntözött területekre? Hazánk vízmérlegének „bevételi oldalán” évente mintegy 168 km3-nyi víz érkezik. Ma ugyan csupán 80 ezer ha-t öntöznek Magyarországon. Ehhez durván 0,3 km3 öntözővizet használnak fel: ennyi bőven van. Ám a tervezett 400 ezer hektáros öntözésfejlesztési cél megvalósulását sem éreznék meg a vízgazdálkodás utánpótlásai, mert az ahhoz szükséges 2 km3-nyi víz is csak töredéke volna a rendelkezésre állónak. Felszíni vizeink évente 117 km3, a folyókat tápláló felszín alatti vizeink évente durván 3 km3-t nyújtanak.
Egy cél, három érdek
A cél ugyanakkor egy hármas biztonsági rendszer kialakítása, amiben ökológiai, árvízi és természetesen megélhetési érdekek is érvényesülnek. Kétségtelen, hogy egy átfogó vízgazdálkodási fejlesztési program mindhárom célt egyben képes kezelni azzal, ha kontrollálja a meglévő és érkező vizek mozgását, megtartását, felhasználását. Az ökológiai biztonság érdekében a már citált öntözési stratégia mellett környezetvédelmi programok is futnak. A megélhetési, agrárgazdasági és élelmiszer-, illetve takarmánytermesztési biztonság viszont gyors cselekvést tesz indokolttá. Az 1 hektáron előállítható termelési érték akár 50%-kal is nőhet ott, ahol bevezetik az (okszerű) öntözést. Ez a hazai 2800 milliárdos mezőgazdasági kibocsátást tekintve horribilis, csaknem 1000 milliárdos növekedést jelenhetne a magyar agráriumban.
