Repcéből a tavalyinál is kevesebb lesz Európában – Milyen ára lehet?

A repce ára erősen kötődik az energiaipari árakhoz, utóbbiak pedig nagyon megszenvedték a koronajárványt. Alapvetően ez az oka annak, hogy nem úgy reagál a „fundamentális alapokra” az értéke, ahogy azt várnánk – írja az agrarheute.com oldalán Olaf Zinke elemző. A világ globális energiaigénye harmadával zuhant, mióta kisebb az emberek mozgása és bizonytalan a vásárlóerejük. Ez pedig közvetlen hatást gyakorol a biodízel és a bioetanol piacára, így a repce, a szójabab, a pálmaolaj, a cukor és a kukorica árára is. A helyzeten csak ront, hogy az USA és Kína között ismét kiéleződött a feszültség, miután Donald Trump azzal vádolta meg Pekinget, hogy ő a felelős a járvány világszintű elterjedéséért. A vámháború tapasztalatai már önmagukban odavezetnek, hogy a kereskedők ismét a legrosszabbra számítanak. Pusztán az attól való félelem, hogy a vámháború ismét kiújul, máris erős hatást gyakorol a piaci árakra.

A Strategie Grains elemzői május elején 17,02 millió tonnás repcetermést prognosztizáltak Európában, amiben még benne van az Egyesült Királyság bő egymillió tonnás termésmennyisége is. Nélkülük csak 16 millió tonnányi magra lehet számítani idén az öreg kontinensen. Hogy mennyire kicsi ez a termés, azt jól érzékelteti egy adat: már a tavalyi 17,9 millió tonnás eredmény is 13 éves mélypontnak számított. A németek attól tartanak, hogy az elemzők által várt 16 millió tonnánál is kevesebb lesz a termés, hiszen a május is aszállyal és hideg éjszakákkal indult, ami nem kedvez az ott még javában virágzó repcének. Németországban a különféle elemzőházak most 3,1-3,3 millió tonna közé teszik az elérhető termésmennyiséget, ami kissé meghaladná a tavalyi, katasztrofális 2,85 millió tonnás eredményt.

Az európai felhasználás eközben (a britek nélkül) 21 millió tonnára tehető – messze meghaladja a rendelkezésre álló mennyiséget. Az 5 millió tonnányi hiányt részben az ukrán termésből, részben Ausztráliából és Kanadából fedezi Európa. Az év eddigi részében máris 5,2 millió tonna mag futott be a kikötőkbe, ebből egymillió tonna a németországi feldolgozókhoz érkezett – írja Olaf Zinke.

Míg a repcehiány Európában kézzel fogható, addig a világpiac a helyettesítő termékekre is figyel: Brazíliában mindenkori rekord várható szójából, és pálmaolajból is bő a kínálat. Úgy tűnik, az USA idén sem tudja majd eladni a szóját Kínának – ha tovább vádaskodik a COVID-19-cel kapcsolatban ez könnyen bekövetkezhet –, és ismét nagy mennyiség áramolhat majd az amerikai terményből Európába. A szója árát az is mérsékli, hogy ténylegesen kevesebb az igény rá az állatok takarmányozására, hiszen a vendéglátás és a turizmus befagyása, valamint az emberek vásárlóerejének csökkenése miatt jóval kisebb a kereslet a húsra.

Változást hozott azonban a piacon a nyersolaj árának emelkedése, aminek hatására valamennyi olajnövény kurzusa erősödni kezdett. Az új repcetermést tegnap a tőzsde 370 euróra, azaz bő 118 ezer forintra árazta be, egy nap alatt 3 eurót erősödött a termény, és ezzel elérte a tavaly ilyenkor mért szintet.

 

repce