A legfontosabb kártevők a gyümölcsösökben

Az eredményes védekezés egyik feltétele az ültetvény faunájának ismerete. Nemcsak a kártevőfajokat kell ismerni, hanem azok természetes ellenségeit is. Az almaültetvényekben normál esetben a hasznos élő szervezetek maguktól betelepülnek. Ennek azonban feltétele van, mégpedig az, hogy bizonyos mennyiségű kártevőt el kell tűrni. Nem szabad a fitofág fajok teljes kiirtására törekedni, fontos, hogy a gazdaságikár-küszöbérték alatt tartsuk a kártevőket.

 

Az integrált védekezés során sokszereplős, térben és időben változó mennyiségű kártevő-populációval kell számolni. Az integrált védekezés magas fokú biológiai ismereteket és nagyobb odafigyelést igényel, mint a konvencionális védekezés. Ismerni kell a felhasználni kívánt növényvédő szer hatásspektrumát, a kártevőfajok, azok különböző fejlődési alakjai elleni hatékonyságát, a hasznos élőlényekre gyakorolt toxicitását. Fontos az okszerű növényvédőszer-felhasználás.

A védekezések időpontját, a felhasználandó növényvédő szert mindig az adott kultúrában található károsítók és hasznos szervezetek határozzák meg. A pontos megfigyelésekkel és a forgalomban lévő készítmények közül a leghatékonyabb megválasztásával 2040%-os inszekticid-akaricid költségmegtakarítást lehet elérni.

 

Polifág kártevők szinte minden gyümölcsfánkon károsítanak

 

A cserebogarak közül a kallócserebogár lárvái (1. kép) homoktalajon lévő ültetvényekben a gyümölcsfák gyökerén akár 25–80%-os kárt is okozhatnak, míg a májusi cserebogarak lárvái a kötöttebb talajú területeken okozhatnak jelentős kárt a gyökerek megrágásával.

A levélbarkók 8 faja okozhat mérhető kárt a tavaszi, kora nyári időszakban a rügyek, levelek megrágásával. A közönséges levélbarkó kártétele néha eléri a 10-15%-os lombveszteséget, ha azonban a fák jó kondícióban vannak, akkor gyorsan kinövik a kártételüket. A kis farontólepkének (2. kép) az almafa a legfontosabb tápnövénye. A Duna-Tisza közén a fák 3-4%-át fertőzte, de az idős fák 25%-a is fertőzött lehet. Lepkéje lomha röptű, ezért a fertőzés lassan terjed nagyobb távolságra. A fertőzést könnyen felismerhetjük a fa tövében összegyűlő fűrészporszerű ürülékről és rágcsálékról.

 

1. kép. A cserebogárpajorok egy fiatal fát el tudnak pusztítani. Fotók: Takács Attila

 

2. kép. A kis farontó súlyos károkat okozhat

 

3. kép. Az almamoly megjelenése nagy gazdasági kárt jelenthet

 

Az almaültetvények állatvilága nagyon népes, az ültetvényben észlelt fajgazdagságot az ültetvényt körülvevő biotópok jelentősen befolyásolják. A nagy diverzitásfokú környezet jelentősen elősegíti, hogy lényegesen emelkedjen a predátorok száma az ültetvényekben.

Az almamoly (3. kép) az alma legfontosabb kártevője. Mindenütt megtalálható, ahol almatermesztéssel foglalkoznak. Az ország középső, száraz klímájú részein 70-80%-os kártételt is okozhat, ha elhagyják az ellene való védekezést. A rosszul időzített védekezés következtében is előfordultak 40%-os kártételek Fő tápnövénye: az alma, a körte, a dió és a vadalma, de károsít a kajszin és a díszalmafajokon.

Egyéb tápnövény hiányában megél az őszibarackon, a szilván, a birsalmán, a vadkörtén és a lisztes berkenyén is. Magyarországon két teljes nemzedéke fejlődik, de előfordulhat részleges harmadik nemzedéke is. Kifejlett lárvaállapotban, sűrű gubóban telel a fatörzs védett részein, kéregrepedésekben, kéregpikkelyek alatt, esetleg száraz növényi anyagok között. Tavasszal bábozódik, és május elejétől, közepétől rajzik. A rajzás június közepéig, végéig tart.

A kikelést követő napon már párosodhatnak. A nőstény alkonyatkor 14-16 °C feletti hőmérsékleten kezdi petéit lerakni. A petéket a gyümölcsön kívül a vékonyabb ágakon, leveleken egyaránt megtalálhatjuk. A petéből kikelő kis hernyó rövidebb-hosszabb ideig keresgél, amíg befurakodásra alkalmas helyet talál. A keresés akár 2-3 órán át is tarthat. Ez az az időszak, amikor a hernyó hosszabb időn keresztül ki van téve az inszekticidek hatásának is.

A második nemzedék lepkéi június végétől, július elejétől rajzanak, ettől az időszaktól kezdődően egészen szeptember közepéig repülnek. A nőstények a számukra kedvező körülmények hatására (hőmérséklet, napsütés, páratartalom) több petét raknak, amelyeknek a fejlődési ideje is rövidebb. Ilyen esetben a hernyónemzedék kártétele is mindig jelentősebb, mint az első nemzedéké. A fejletlen lárvák (4. kép) a gyümölcs tárolóhelyein is folytatják a károsítást, emiatt a tárolóhelyen is gondot kell fordítani a gyümölcs védelmére (5. kép).

Rajzásának menete fénycsapdával, feromoncsapdával egyaránt megbízhatóan nyomon követhető, ennek alapján a peterakás, majd a lárvák kelésének ideje is jól meghatározható.

A kaliforniai pajzstetű az almafák másik fontos kártevője, az üzemi almások 39%-a fertőzött vele. Főleg a fák csúcsi része veszélyeztetett, amely nem részesül kellő védelemben.

 

4. kép. Az almamolyhernyó eladhatatlanná teszi a termést

 

5. kép. Az almamoly hernyója a tárolt gyümölcsben is tovább károsít

 

6. kép. Az almalevél-pirosító levéltetű a levelek felületének nagy részét alkalmatlanná teszi a fotoszintézisre

 

Sokgazdás kártevő. Tápnövényei 80 növénycsaládból kerülnek ki, így természetesnek vehetjük, hogy szinte valamennyi gyümölcsfánkat és bokrunkat megtámadja. Hazánkban több mint 60 növényfajon mutatták ki a kártételét. Mint jelentős kártevő elsősorban az almán, a ribiszkén és a csonthéjas gyümölcsfáinkon található meg, de még számos dísz- és vadon élő növényen is (rózsa, tűztövisek, galagonya, kökény, berkenye, nyárfa, szilfa stb.) előfordul.

A megtámadott fákon szívogatja a törzset, az ágat, a termést és a leveleket. A föld feletti valamennyi növényrészt károsítja. A fiatal és idős fákat egyaránt megtámadja. A fák csúcsszáradása már távolról felhívja a figyelmet a kártételre. A szívása következtében mérgezett fatest sejtjei pirosra színeződnek.

A gyümölcsön az eltávolított pajzstetű helyén világos közepű, piros szegélyű „lázfoltokat” találunk, amelyek különösen jól láthatók, ha a vizsgálat során a pajzstetveket nedves szivaccsal vagy rongydarabbal letöröljük a növény felületéről. Főleg a faiskolai szaporítóanyag mentességére kell ügyelnünk, mert ha már azon is megtalálható, akkor a fiatal ültetvényben is erős kártétel alakulhat ki.

Hazánkban évente két nemzedéke fejlődik. A párás, meleg időjárás kedvez a kártevő elszaporodásának. Az ültetvény telepítésekor károsítómentes szaporítóanyagot használjunk! A lombkoronát úgy alakítsuk ki, hogy az a rendelkezésünkre álló gépekkel védhető legyen.

A permetezés hatékonyságát jelentősen növeli a téli fatisztogatási munkák rendszeres, időbeni elvégzése. A kémiai védekezéskor lemosó permetezésre a réz-, kén- és olajtartalmú növényvédő szerek ajánlottak.

A közönséges levélpirosító almalevéltetű (6. kép) áprilistól a fiatal levelek csúcsi részét szívogatja, ezért a levélszél besodródik a fonáka felé, és a torzult rész élénkpirosra színeződik. Fejlődése során mindvégig ott marad az almán. Erősebb fertőzés csupán néhány fára korlátozódik. Az almafán más levélpirosító levéltetvek is előfordulhatnak, de azok 2-3 nemzedék után más növényekre váltanak át.

A zöld almalevéltetű szívása áprilisban már megfigyelhető a leveleken. Szinte kizárólag almástermésűeken fordul elő, ahol a károsított levelek hosszanti begörbülését figyelhetjük meg. Tojásállapotban a gazdanövényen telelő, egygazdás faj.

A vértetű az almafák egyik nagyon fontos kártevője. Fő tápnövénye az alma és a madárbirs. Elvétve előfordul még a galagonyán, a berkenyén, a körtén és a birsen is. Vattaszerű, fehér viaszfonalakkal borított telepei megtalálhatók a többéves ágakon, törzsön, a fiatal hajtásokon, sőt erős fertőzéskor még a levélnyeleken is (7. kép). A növénynedvek felvétele során nyáluk a növénybe jutva szövetburjánzással járó torzulást vált ki.

A szétnyomott állatok vérpiros színűek. A vértetű elsősorban a sebzések mentén támad. A fás részeken okozotthoz hasonló kártétel léphet fel a fiatal fák gyökerein is. A megzavart fejlődésű fák fagyérzékenyek. Védekezés: fontos a sebkezelések szakszerű és gondos elvégzése. A tősarjakat ne tűrjük meg az ültetvényekben! A vértetű populációdinamikájának legjelentősebb korlátozója a vértetű fürkész. Mivel a vértetű talajszint alatt élő egyedeit is képes parazitálni, a széles hatásspektrumú inszekticidekkel rendszeresen kezelt ültetvényekben is fennmaradhat.

Fertőzésre fogékony fajta a jonathan, a starking, a golden delicious, a húsvéti rozmaring és a téli arany parmen. Kevésbé fertőződik a staymared fajta.

A bimbólikasztó-ormányos az erdők melletti ültetvényeket veszélyezteti elsősorban. Gyenge fertőzés jó virágzás esetén nem jelent veszélyt az ültetvényekre. A lombosfa-fehérmoly kártétele egyes években súlyos lombvesztést is okozhat. Foltaknájában, amely a levélszínen helyezkedik el, a hernyó körkörösen rág, és az ürülék is körkörösen helyezkedik el.

A gyümölcs csészéjéhez és kocsányához szőtt bábbölcsőjével jelentősen rontja az áru piaci értékét. Az almafa szitkár sebzésen át fertőz, rajzása hosszan elhúzódik. Főleg a termőkaros ültetvényeket károsítja. Öntözött ültetvényekben mindig gyengébb a fertőzés. A 10-12 éves fákat támadja legerősebben. Hazánkban az ültetvények 70%-a fertőzött.

 

7. kép. A vértetű nehezen leküzdhető ellenfél

 

Az atkák közül a takácsatkák (Te tranychidae) a legjelentősebb kártevők, amelyek akár 60-70% termésveszteséget is okozhatnak. Domináns fajnak számít a piros gyümölcsfa-takácsatka (8. kép), amelynél az imágók és a lárvák szívása nyomán káros enzimek jutnak a növénybe, a szívás helyén elpusztul a klorofill, így a növények képtelenek a napenergiát hasznosítani. A szívás helyén fokozódik a párolgás, a károsított levelek súlya 1520%-kal csökken. 4-6 nemzedékes atkafaj, amely tojás alakban telel át a fákon, a rügyek tövében, kéreggyűrődéseknél, ágvilláknál, kéregrepedésekben.

Tojásai pirosak, kerekdedek, az áttelelő tojásoknál szélsőséges hőmérséklet-ingadozások esetén nagyon nagy a mortalitás (75–100%). Az áttelelő tojásokból kikelő lárvák megjelenésének megállapításához használjunk takácsatka-megfigyelő lapokat, a lárvák és az imágók számát sztereomikroszkóp alatt ellenőrizzük! Ha a leveleken az atkák száma meghaladja a 6 db-ot és a leveleknek több mint 20%-a fertőzött, indokolt a védekezés.

A fatisztogatási, faápolási munkák során nagyon sok atkatojást távolíthatunk el a fákról. A téli lemosó permetezésre legjobban beváltak az olajos szerek, mert a kipermetezés után a fákon képződött vékony, filmszerű réteg befojtja a tojásokat. Az őszibarack kártevői közül nagy jelentősége van a bíborszínű eszelénynek, a barackmoly és a keleti gyümölcsmoly lárvájának. A levéltetvek közül jelentős kártételt tudnak okozni a következő levéltetű fajok: zöld őszibarack-levéltetű, fekete őszibarack-levéltetű, hamvas őszibarack-levéltetű.

Az előrejelzésük sárga tálcsapdákkal biztonságosan megoldható. Védekezés: nyugalmi állapotban lévő peték ellen alkalmazhatók a téli lemosó permetezésre javasolt készítmények. A barackmoly a legnagyobb kárt okozó rovar a barackosokban. Tápnövénye az őszibarack, a kajszi, a szilva, a mandula, a cseresznye és meggy. Hazánkban mindenütt előforduló kártevő. A kártétel következtében 35–50%-os termésveszteség is előfordulhat, hazánkban 3-4 nemzedéke fejlődik.

Fiatal hernyó alakban telel a vesszőbe rágott kamrában. Rügypattanáskor aktivizálódik, és megkezdi a rügyek odvasítását, később a friss hajtások bélszövetét rágja. Az ilyen hajtásvégek lankadnak, majd leszáradnak (9. kép). Május végétől kezdődik meg az első lepkenemzedék rajzása. A nőstények főként a gyümölcsre rakják a petéket. A hernyók 5–10 nap alatt kelnek ki, és a hajtásokban, valamint a gyümölcsökben táplálkoznak. A lárvakelések időpontját szexferomon csapdával jelezni lehet. Védekezés: a tavaszi metszéssel eltávolíthatók a vesszőkben telelő hernyók.

 

8. kép. A piros gyümölcsfa-takácsatka szintén súlyos károkat okozhat

 

9. kép. A barackmolyhernyó jellegzetes kártétele

 

A keleti gyümölcsmoly kára hasonló a barackmoly által okozott kártételhez, azzal a különbséggel, hogy hernyói csoportosan károsítják a hajtásokat és a gyümölcsöt. A barackmoly hernyóiegyenként, a fakoronában szétszórva okoznak kárt. Évente 4-5 nemzedéke is kifejlődhet.

A hímek rajzása szexferomon csapdákkal ellenőrizhető.

A kajszi kártevői közül a hamvas őszibarack-levéltetű és a zöld őszibarack-levéltetű kártételére számíthatunk, a zöld cserebogár és rezes cserebogár pedig érzékeny lombvesztést tud okozni. A gyümölcsöt, a hajtásvégeket és a rügyeket károsítja a barackmoly. Fő tápnövénye elsősorban az őszibarack, másodsorban a kajszi. Ezeken kívül előfordulhat még szilván, mandulán, cseresznyén és meggyen. Utóbbi növényeken csak szórványosan fordul elő, nem okoz számottevő kárt. Kajszin jelentős lehet a kéregmoly kártétele.

Sokgazdás kártevő, és általában a 15 cm átmérőnél vastagabb fákat fertőzi. A fertőzés alulról halad felfelé az ágkoronáig. Csonthéjas fáknál, így a kajszinál is, mézgafolyás és a törzs közelében a földre hullott ürülék árulja el a jelenlétét. Erős fertőzése a fák pusztulásával járhat. A rajzás megfigyelhető szexferomon csapdákkal, valamint a letisztított kéregfelületen megjelenő bábingek folyamatos számbavételével.

Védekezés: fontos a sebek kezelése a fatörzsön és a vázágakon.

A körte kártevőegyüttese hasonlóan népes, mint az almáé. Amíg azonban az alma kártevői viszonylag rendszeresen, szinte előre kiszámíthatóan lépnek fel, a körténél az egyes évek között lényegesen nagyobb különbségekre számíthatunk az adott évben fellépő kártevőfajok tekintetében.

Ma a levélbolhák (Psyllidae) okozzák az egyik legnagyobb problémát. Sajnos a helytelen növényvédőszer-használat miatt is számos populációjuk rezisztenssé vált a növényvédő szerek jó része ellen, ezért nehéz az ellenük való védekezés tervezése és végrehajtása. Hernyóinak lombrágását láthatjuk a nyár második felében. Kártétele esetleges.

A poloskaszagú körtedarázs a körte jelentős kártevőinek egyike. A virágzás körüli időszakban a termés 60-70%-át is veszélyeztetheti.

A füstösszárnyú körtelevélbolha kizárólag a körtén él. Különösen érzékeny rá a Vilmos és a madame fauvre fajta. A kártevő szívogatása következtében a hajtásnövekedés lelassul, a ragacsos mézharmaton megtelepszik a korompenész, ami zavarja az asszimilációs tevékenységet, és jelentősen rontja a gyümölcs piaci értékét. A telelőre vonuló nemzedék az őszi fagyok beálltáig szívogatja az éves vesszőket.

Védekezés: lehetőleg törekedjünk a szellős, világos lombkorona kialakítására! A metszéskor keletkező sebeket sebkezelő kenőccsel kezeljük, mert az meggátolja a vízhajtások tömeges előtörését, ami kedvez a kártevő felszaporodásának. A védekezést lehetőleg nagy lémennyiséggel végezzük! A jelentősebb az almamoly és a körtemoly kártétele. Az almamoly fertőzése gyengébb a körténél, mint az almánál, de így is a termés több mint felét veszélyezteti. A körtemolyt eddig kizárólag a vadkörtén és a legkülönbözőbb körtefajtákon találták meg, de azt is tapasztalták, hogy nem tesz különbséget a körtefajták között.

A szilva kártevői közül a poloskaszagú szilvadarazsak károsítása a különböző szilvafajtákon és ringlón a legjelentősebb mértékű. A kártétel, mivel főként a fiatal gyümölcsöket és gyümölcskezdeményeket fenyegeti, ezért különösen az elhúzódó virágzású fajtákat veszélyezteti. A fekete szilvadarázs felszaporodásának a száraz, meleg évek kedveznek. A színcsapdákat virágzás előtt a korona felső harmadába helyezzük el úgy, hogy a csapda fehér felületét minél hosszabb ideig érje napsütés.

A csapdázás megkezdésének szokásos időpontja április eleje. A gyümölcsmolyok közül a szilván a szilvamoly a fő kártevő. A károsítást követően a fiatal, kényszerérett gyümölcsök tömeges hullása következik be, mézgacsepp válik ki, és az érett gyümölcs belseje a kőmag körül összerágott, ürülékkel szennyezett lesz. A kifejlett lárvák kéregrepedésekben telelnek. Évente három nemzedékük fejlődik. Védekezés hiányában súlyos károkat okozhat. Védekezés: az áttelelt lárvák egyedsűrűségét a tél végi faápolási munkák során, a vegetációs időszakban a hullott gyümölcs összeszedésével, illetve hernyófogó övekkel gyéríthetjük. A hím lepkéket szexferomon csapdákkal foghatjuk be.

Felhívjuk a kedves Olvasó figyelmét, hogy a gyümölcsfák virágzása esetén a méhkímélő technológia alkalmazása egyes növényvédő szereknél kötelező! A méhkímélő technológia keretében méhekre mérsékelten veszélyes/mérsékelten kockázatos rovarölő szerek felhasználására kerülhet sor.

 

A gyümölcsfák virágzása esetén a méhkímélő technológia alkalmazása egyes növényvédő szereknél kötelező!

 

Méhekre mérsékelten veszélyes vagy mérsékelten kockázatos minősítésű növényvédő szer kijuttatása – amennyiben ezt a növényvédő szer engedélyokirata lehetővé teszi – kizárólag a házi méhek napi aktív repülésének befejezését követően, legkorábban a csillagászati naplemente előtt egy órával kezdhető meg, és legkésőbb 23 óráig tarthat.

 

A következő hatóanyagok állnak a termesztők rendelkezésére:

  1. Aknázómolyok, gyümölcsmolyok, sodrómolyok ellen alma-, birs-, körte-, naspolya-, szilvakultúrában: emamektin benzoát; méhekre kifejezetten veszélyes.
  2. Almában, körtében almamoly, körtelevélbolha ellen: Piriproxifen, méhekre kifejezetten veszélyes.
  3. Méhekre nem jelölésköteles: nektarinhoz és szilvához: Acetamiprid, szilvadarazsak, szívó kártevők, körtelevélbolha, levélaknázó molyok, levéltetű, levéltetvek, molyok ellen.
  4. Méhekre mérsékelten veszélyes: alma, birs, körte, naspolya: Spinozad. ‑ Méhekre kifejezetten veszélyes; almában felhasználható: Indoxakarb, almailonca, almamoly, gyümölcsmolyok, sodrómolyok, szőlőmolyok ellen.
  5. Méhekre kifejezetten veszélyes; alma és körte esetén: Lambda-cihalotrin, aknázómolyok, almamoly, gyümölcsmolyok, levéltetvek, sodrómolyok ellen.

 

SZERZŐ: TAKÁCS ATTILA NÖVÉNYVÉDELMI ENTOMOLÓGUS

alma almamoly cserebogár gyümölcsös inszekticid körte levéltetű növényvédőszer őszibarack szilva