Törökszentmiklóstól a világpiacra

Az ország legnagyobb, mezőgazdasági gépek gyártásával és fejlesztésével foglalkozó vállalata, a CLAAS Hungária Kft. fejlesztése nyerte el a megtisztelő „Év Magyar Mezőgépe 2019” díjat. Az elismerésre nem lehet pályázni, helyette a Gépipari Tudományos Egyesület Mezőgépipari Szakosztálya által kijelölt szakmai zsűri döntése, hogy melyik hazai fejlesztésű és egyben gyártású terméknek ítéli oda a kitüntetést.

 

 

Több mint 350 kiállító mutatta be szakmai újdonságait Magyarország egyik legfontosabb mezőgazdasági kiállításán, az AGROmashEXPO és AgrárgépShow rendezvényen, melyen a CLAAS Hungária az újdonságaival képviseltette magát. A magyar mezőgépfejlesztéseket a zsűri is itt tekintette meg, s hosszas mérlegelés után döntött a kitüntetések sorsáról.

A döntés alapján három díjat adott át a bizottság a hazai fejlesztőknek és gyártóknak; a győzteseket végül 39 esélyes cég közül választották ki.

Az első díjat a CLAAS Hungária Kft. a CONVIO FLEX 930-as hevederes vágóasztalával nyerte el, melyet Törökszentmiklóson fejleszt és gyárt. A vágóasztal univerzálisan használható szinte minden terményhez, flexibilis vagy merev kaszasínnel. Kiválóan alkalmazható gabona, repce, szója, borsó vagy éppen fű betakarításához.

Ott is jól alkalmazható, ahol az alacsonyabb növénykultúrákat egészen közel a talajhoz kell learatni, vagy ahol nehezek a betakarítási körülmények, például a fekvő termények esetében. A kaszagerenda a terep egyenlőtlenségeit is nagyon jól tudja követni, hiszen a talajszinthez képest függőlegesen 225 millimétert is képes folyamatosan, automatikusan elmozdulni.

A megtisztelő elismerést a GTE mezőgépipari szakosztályának elnöke és a Magyar Mezőgazdaság marketingvezetője adta át a CLAAS Hungária lelkes csapatának. A díjat Andreas Szakácsi ügyvezető igazgató, Domokos Ferenc, a gabonabetakarító adapterek és vágóasztal-szállítókocsi funkció technológia vezetője, Tótok Balázs, a nyertes termék főkonstruktőre és Csanádi Tamás mérnökségigazgató vette át.

A CONVIO adaptercsalád a magyar elismerés előtt már több nemzetközi díjat is bezsebelt, ugyanis bronzérmet kapott a párizsi SIMA kiállításon, és az ASABE (Amerikai Mezőgazdasági és Biológiai Mérnökök Társasága) innovációs díjával is kitüntették.

 

CLAAS-innováció Magyarországon

 

A január nem csupán az „Év Magyar Mezőgépe 2019” díjat hozta el a törökszentmiklósi vállalatnak, ugyanis az év elején átadták a CLAAS Kiváló Termelővállalat Díjat (CLAAS Excellence System – CXS) is, amelyért a társgyárak küzdenek meg immáron 12 éve. A gyárak eredményeit Minőségmenedzsment, Költségek, Logisztika, Motiváció szempontok alapján értékelik.

Nagy büszkeségre ad okot a hazai vállalatnak, hogy egy második és két első díjjal is gazdagabb lett idén. A CLAAS Csoport második legjobb fejlesztési projektje a Szikszai György és Ullár Sándor vezetésével végrehajtott repcekasza-szerelőterület átalakítása lett.

A magyarok megmutatták tudásukat a költséggazdálkodás területén is, hiszen egy olyan projekt, egy úgynevezett „MECCS” lett az aranyérmes (MECCS: Mindenképp megnyerendő csata), amely a vállalat működése szempontjából kritikus problémát priorizált és erre hozott megoldást. Ez az alkatrészellátás javítására irányult, Urbán Attila és Zornánszki Tamás menedzselésével.

A legtöbb megvalósított ötlet és a motivált csapatok körében a fokozott munkavédelem, ill. a dolgozói workshopok is elismerést hoztak a magyar gyárnak, az első helyezés ugyanis itt sem maradt el, köszönhetően Kardos Nikolett, Nóvé Mária és Stalmájer Péter munkájának.

aratás betakarítás CLAAS mezőgazdaság mezőgép