A takarónövények szerepe a termelésben igen sokoldalú; a talajmegújítók számára ők az „agrár svájci bicska”, amellyel számos termelési problémára lehet megoldást találni.

Ezekkel a növényekkel megfelelő alkalmazás esetén jelentős hasznot tudunk elérni, de nem megfelelő alkalmazásuk esetén évekre kiható problémákat is tudunk teremteni, akár a kultúrgyomok, akár kártevők felszaporításával.

Az elmúlt évtizedek leszántásra épülő zöldtrágyázási gyakorlata például a bruttó pénzpocsékolás körébe esik véleményünk szerint; mindenki kiszámolhatja, mennyi költsége keletkezett a talajt és talajéletet marginálisan vagy sehogy sem javító, repcedarázsmágnesként üzemelő zöldítőpárosok leszántásából.

Ezzel szemben egy jól összeállított, megfelelő időben elvetett, legalább 6-8 növényfajból álló, vetésforgóra és talajtípusra meghatározott takarónövény-keverék 10-15 tonna száraz biomasszát is képes termelni, amely az őszi, téli és kora tavaszi csapadék befogadásával és védelmével, valamint a tápanyagok visszatartásával már hasznot generál.

A takarónövényeket ezért elsősorban nem biológiai besorolásuk alapján csoportosítjuk, hanem szolgáltatásaik és időjárástól függő teljesítményük alapján, így ezeket mint szerszámokat a műhelyben válogatjuk össze, a kívánt cél elérése érdekében. Elsősorban a kiszámíthatatlan időjárás miatt válogatjuk a hűvösebb és melegebb időt kedvelő növényeket egymás mellé, mert azt szeretnénk, hogy bármilyen is lesz az idő, biztosan növekedjen valami a területen, és működjenek a szolgáltatásai. Az eltérő levélszerkezet segítségével pedig az adott területre érkező napfényt szeretnénk minél hatékonyabban hasznosítani, hogy minél nagyobb legyen a biomassza-termelés.

Ezek a szolgáltatások azonban csak akkor valósulnak meg, ha alkalmazásuk okszerű termesztéstechnológiával is párosul. Az okszerűség pedig a szántás elhagyásával kezdődik, mert a leforgatás a talajéletet pusztítja, és jelentős humuszveszteséget okoz, ahogy a bolygatás az optimális gyökérfejlődés számára lassan kialakuló biológiai pórustereket is sikeresen összeomlasztja.

Természetesen mindenkinek jogában áll úgy pocsékolni a pénzét, ahogy szeretné, különösen, hogy még mindig ömlik az EU-támogatás a termelőkhöz, de a talaj javulását, humusz- és termékenységnövekedést, az ökológiai szolgáltatások bővülését – mint a kártevők és kórokozók csökkenését – ne várja addig senki semmilyen biológiai eszköztől, mint a takarónövények vagy „baktériumtrágyák” – amíg szánt. Tehát első lépésként érdemes áttérni az okszerű, forgatás nélküli művelésre vagy jobb talajok esetén a direktvetésre, amivel már rövid távon is sikeresen lehet javítani az aszálytűrést és a termékenységet.

1. ábra. Takarónövények funkcionális csoportosítása

Amennyiben sikerült abszolválni az első lépést, a takarónövények válogatása következik, amelyeket a vetésforgóhoz és a talaj típusához igazítva, táblaszinten határozunk meg, a talaj kémiai-fizikai tulajdonságai alapján. Ezek azért fontosak a takarónövényezésnél, mert például a csillagfürt hiába jó nitrogénkötő és agresszív foszforfeltáró növény, de ezeket a szolgáltatásait csak savanyú talajokban fogja elvégezni, semlegeshez közeli vagy lúgos kémhatású talajokban nem várható eredmény. Talajvizsgálati eredmény nélkül ezért csak sötétben tapogatózik a termelő, amennyiben hatékonyan szeretne takarónövényt alkalmazni – legyen meg a bővített vizsgálat eredménye, mielőtt keresni kezdjük a vetőmagokat. Ha ezek a feltételek már megvannak, akkor a legáltalánosabb, kezdőknek szóló takarónövényezési javaslat a kalászosok után, tavaszi kapások elé vetett, nagy eséllyel kifagyó takarónövény.

Ha még csak most kezdjük a takarónövények alkalmazását, ne akarjunk azonnal a kombájn után vetni! Ez egy fontos alapszabály, amelynek elfelejtése gyakran kontrollálhatatlan gyomtengerbe torkollik, mióta nem lehet növényvédő szert sem használni a „zöldítésben”. Ne akarjuk a „zöldítést” sem aratáskor vetett 60 napos keverékkel teljesíteni őszi vetés elé, ha nincs elegendő nedvesség a talajban, mert annak a legtöbbször komoly veszteség a vége.

Ezért végezzük el a tarlóhántást az első forgatás nélküli években, hogy csökkenjen a gyommagbank, a 0-15 cm mélységben található, csíraképes gyommagvak mennyisége, amely a forgatás nélküli művelés 4-5. évére jelentősen visszaesik. Az első takarónövények vetését augusztus első két hetére időzítsük, mert a sokéves tapasztalatok alapján nagy eséllyel kapnak csírázást elősegítő csapadékot augusztus 2-4. hetében. Szintén tapasztalat, hogy az eső után vetett takarónövények jóval kevésbé sikeresek, mint amelyek már előtte talajba kerültek, a szokásos 2-3 cm-es mélységbe vetve – akár 10 mm, vetés utáni csapadék elég a sikerhez. Az aratás és vetés közti időszakban elvégezhető a szükséges lazítás is, amennyiben eketalpas a tábla. Elméletileg lehet számítani arra, hogy a növények gyökere majd áttöri egyszer az eketalpat, de jártunk olyan fenyvesben, Szabolcsban, amelyet rigolozás nélkül telepítettek szántóra az 1970-es években, és még több mint 40 év múlva is áthatolhatatlan eketalp található alatta a sorközökben.

Takarónövénybe direktvetett kukorica fejlődési folyamata ősztől tavaszig

Végezzük el a tarlóhántást az első forgatás nélküli években, hogy csökkenjen a csíraképes gyommagvak mennyisége

A tömörödött talaj emberi mértékkel rendkívül lassú lazulását egy finn tartamkísérlet komputertomográfiás vizsgálata is igazolja, amelyben 30 év alatt sem regenerálódott a talaj pórustere, miután négyszer végighajtottak egy nehéz gépkapcsolattal rajta (Per Schjønning et. al. 2013). Ezért inkább végezzük el a középmély lazítást eketalp vagy tömörödöttség esetén, és utána vessünk erős gyökérzettel rendelkező takarónövény-keveréket, amely tartósítja a fizikai munkával kialakított repedéseket.

A takarónövények elsődleges szolgáltatásai:

Az alábbi táblázat azt a négy legfontosabb szolgáltatást listázza százalékos fajsúlyokkal, amelyek általában minden táblában szükségesek. A nitrogénből szinte minden talajban kevés van, ezért a nagy nitrogénkötő képességgel rendelkező pillangósokat érdemes választani a keverékbe például kukorica elé. Ilyenek a legtöbb talajtípuson jól produkáló takarmányborsó, lóbab, szegletes lednek, lencse, másodsorban a herefélék. A homoktalajok speciális nitrogénkötő növénye volna a somkóró, de a magja képes elfeküdni, ezért mi óvakodunk a használatától. A pillangósok nagy előnye még, hogy a mikorrhiza gombákkal kiválóan kapcsolódnak, ezért nélkülözhetetlenek a keverékben. A talajépítő szolgáltatás a növények gyökérszerkezetéhez kapcsolódik. Minden szakember alkalmazza az alapelvet, ami szerint a fémek fúrását nem a legnagyobb fúróval kezdjük. A talaj pórusainak képzése ugyanilyen alapelv szerint működik. Mivel nem szántunk, és igyekszünk minél kevesebbet bolygatni a talajt, valamivel csökkenteni kell a talajellenállást az optimális gyökeresedéshez, és ebben van segítségünkre a talajélet. A biológiai pórusképzés először a gombák néhány mikrométeres átmérőjű fonalaival kezdődik, a baktériumok mikroaggregátjaival, a növények hajszálgyökereivel, majd folytatódik az egyre nagyobb átmérőjű gyökerekkel és gilisztajáratokkal. A nehézsúlyú játékosok, mint a retek és répafélék vannak segítségünkre a legnagyobb méretű üregek létrehozásában. A talajélet és a korhadó takarónövények gyökerei által létrehozott pórushálózat segíti haszonnövényeink gyökereinek egyre mélyebbre jutását, amely gyökerek akár naponta 4-5 cm-t is tudnak növekedni jó állapotú talajban. A fúrókat ezért jól kell megválasztanunk a keverékbe. Egy karógyökerű keresztesvirágú, olajretek-mustár keverék például katasztrofális állapotú talajt szokott maga mögött hagyni tavaszra, mivel a nagy fúróként üzemelő karógyökerek közti területen nincs, ami pórusokat képezzen. Ezek a növények a mikorrhizákkal sem lépnek kapcsolatba, ezért szó szerint kiéheztetjük a területünkről a legtöbb termesztett növényünk legfőbb szövetségeseit. Ilyenkor jön a termelő, és szidja a takarónövényezést – de tanulás nélkül ez sem fog menni. Minden növényfajnak más szerkezetű és mélységű gyökérzete van, s minél nagyobb a fajgazdagság, annál változatosabb talajéletet tudnak fenntartani a területen.

Tehát a talajépítéshez szükségünk van a teljes felszínt behálózó rengeteg hajszálgyökérre – a homoki zab, zab, facélia, hajdina, herefélék ezt biztosítják. Ezek mellett már jöhetnek a vastagabb furdancsok, mint a napraforgó, Tillage Radish, a karógyökerek királya és a csillagfürt, a már ismert megkötéssel. A jó időben elvetett, gyors fejlődésű takarónövények erős gyomkontrollal is rendelkeznek; a legtöbb gyomnövényünk nem képes felvenni a fényért zajló küzdelmet a sűrű szudánifű-, silócirok-, Tillage Radish-, mustár-, olajretek-állománnyal, de óvatosan adagoljuk a keresztesvirágúakat, különösen repcés környéken. Ha kétségeink vannak, maximum 2 kg Tillage Radish-t tegyünk a sok növényfajból álló keverékbe, annak esélye van még megmaradni. A télire fent hagyott, nagy mulcsot képző takarónövények a tavaszi gyomosodást is minimalizálják. Az áttelelő keverékeknek olyan jelentős gyomelnyomó hatása lehet, hogy gyomirtó nélkül is tiszta táblával kezdhetjük a nyarat, de az áttelelőket, mint a rozs-bükköny alapú keverékeket már csak haladóknak javasoljuk, mert kiváló minőségű gyomirtásra és mulcsba történő direktvetésre van szükség, tavaszi talajmunka nem jöhet szóba.

2. ábra. Takarónövények alapvető szolgáltatásai (forrás: Demeter Biosystems/SARE)

Az alapszolgáltatásokon túl a termékenység javítása is csak a takarónövények segítségével képzelhető el. Az eldobott eke magában még nem garancia a talajok javulására; a változatos növények által táplált biológia fogja megváltoztatni a talaj tulajdonságait.

A biológusok egyre szélesebb körben kezdik elfogadni a gyökerekből kiválasztott váladékokban található szénhidrátok fontos szerepét az ökoszisztéma-szolgáltatások irányításában. A növények a levegőből megkötött szén 30-50%-át a talajba bocsájtják, a gyökérváladékok és lebomló gyökerek formájában. Ez az a folyékonyszén-útvonal (liquid carbon pathway, LCP), amelyet Dr. Christine Jones határozott meg, a humuszképzésben a legnagyobb szerepet tölti be. A nélkülözhetetlen szénmegkötés mellett azonban egy másik fontos szerepe is van a kiválasztott anyagoknak – a növények aktívan irányítják ezekkel a szerves anyagokkal a gyökérzónában élő mikrobák faj-, fajta- és egyedszámát. Sokáig úgy gondolták, hogy a gyökérváladékok képzése egy passzív folyamat, de egyre több kutatás mutatja ki, hogy a növény aktívan irányítja a gyökérzónában élő mikrobák tevékenységét.

A napokban érkezett egy kutatási eredmény (Franciska T. de Vries et al. 2019), amely igazolja, hogy a növények stresszhelyzet, például aszály esetén megváltoztatják a gyökérváladékok összetételét: azt sokkal magasabb cukortartalmúvá teszik, amitől a talajélet aktivitása felerősödik, és a növény több könnyebben elérhető tápanyaghoz jut. Ez azért fontos eredmény, mert a növények optimális fejlődésében a talajélet által rendelkezésére bocsátott aminosavak és egyéb metabolitok értékesebbek, mint a különféle ionokkal felvett tápanyag, amit a növénynek még jelentős energiaráfordítással át kell alakítania.

A gyökérváladékok elsősorban oldott szénvegyületeket tartalmaznak, mint cukrok, aminosavak és szerves savak. Ezek a folyékony vegyületek a naponta megkötött fotoszintézis-termékek 10%-át is elérhetik, jelentős energiabefektetést igényelnek a növényektől. Azt viszont mi is tudjuk, hogy nincs ingyen ebéd, ezért felmerülhet a kérdés, hogy mi szüksége van erre az energiapocsékolásra a növénynek?

A szimbióta gombákkal együtt élő növények műtrágyázás vagy extra trágyázás nélkül is átlag feletti hozam biztosítására képesek

Az ökológia rendszerében semmi sem történik véletlenül. Például ezek a gyökérváladékok serkentik a legtöbb növénnyel szimbiózisban élő gombák, a mikorrhizák spóráinak csírázását és hifáinak növekedését is. Ezek a gombák pedig különösen a foszfor felvételében játszanak fontos szerepet, akár 50%-kal is megnövelhetik a foszfor felvehetőségét a növény számára. Ez a pozitív hatás különösen a foszforban szegény talajokon észlelhető, a foszforban gazdag talajokon a mikorrhizák nehezebben fejlődnek. A kalcium körforgásában is kulcsszerepe van a gombáknak, ha ezek nincsenek, gyorsan mosódik ki a kiszórt mész is.

A talajépítő szolgáltatás a növények gyökérszerkezetéhez kapcsolódik

Gazdasági szempontokra lefordítva ezt a kapcsolatot, a szimbióta gombákkal együtt élő növények műtrágyázás vagy extra trágyázás nélkül is kielégítően fejlődnek, és átlag feletti hozam biztosítására is képesek. Ha az arányszámokra lennénk kíváncsiak, hogy menyivel több foszfort képesek a gombák átalakítani a növények számára, akkor szorozzuk meg körülbelül tízzel a magyar talajvizsgálati eredményen található foszfor mennyiségét. Ezt a számot Rosemarie Wünscher 2013-as kutatása alapján találtuk meg, amely tanulmányban különféle foszforkivonási módszerekkel vizsgálta több száz német és osztrák gazdaság talajait – és kiderült, legalább tízszer annyi, növények által nem elérhető foszfor van a talajokban, mint amenynyit a Magyarországon alkalmazott Egner-Rheim-Domingo módszer ammónium-laktát-ecetsavas kivonása eredményeként kapunk. A szántóföldi talajvizsgálatokat a talaj 0-30 cm mélységében végzik, így a kapott értékeket általában megnövelhetjük a növények gyökerezési mélységében potenciálisan elérhető tápanyagok mennyiségével is, amely búza esetében 1,5 méter, kukoricánál akár 2-2,5 méter is lehet. Ez természetesen csak abban az esetben igaz, ha a növények valóban képesek is gyökereikkel ilyen mélységet behálózni, de a talajmegújító mezőgazdaság javuló szerkezetű talajaiban évről évre mélyebbre jutnak a gyökerek.

A hosszú távú notill-es területeken ásott szelvényekben láthatjuk a több méter mélyre hatoló gyökereket, ezért a tápanyagok rendelkezésre állása is sokkal nagyobb a rég nem művelt területeken (a gyeptörés hatását mindenki ismeri).

A következő részben a növények és a talajok egészsége közötti összefüggéseket boncolgatjuk.

SZERZŐ: KÖKÉNY ATTILA 36202484343 • WWW.TALAJREFORM.HU