fbpx

Robbanásszerű fejlődés előtt a precíziós gazdálkodás

Írta: Fodor Mihály - 2019 április 13.

Innováció, komplex szaktanácsadás, sikeres fiatalítás

Magyarország legnagyobb integrátoraként a KITE Zrt. számtalan területen, innovatív megoldásokkal segíti partnerei munkáját. Az e téren elért eredményekről, tervekről, a hazai és nemzetközi piacokról beszélgettünk Szabó Levente vezérigazgatóval az AgrárgépShow szakkiállításon.

Komoly lehetőségek az öntözésben

– Hogyan tekint vissza a 2018-as évre, akár a termelők, akár a KITE Zrt. szempontjából?

– Azt kell mondanom, hogy igen nehéz éven vagyunk túl, legfőképpen két kedvezőtlen körülmény miatt. Ezek közül az időjárás az egyik: előbb az elhúzódó tél után nagyon rövid tavaszi szezon állt rendelkezésre az aktuális munkák elvégzésére, majd ezek után a nyári aszály okozott jelentős gondokat több területen is. A másik hatás szintén kapcsolódik az időjáráshoz: a Duna rekordalacsony vízállása miatt veszélybe került a hajózhatósága, így az exporttermék-értékesítési kötelezettségeinket a megszokott vízi úton nem lehetett teljesíteni. A negatívumok mellett azért összességében a vállalat jól teljesített 2018 során, tehát alapvetően nincs okunk a panaszra.

 

Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója

 

– Melyik üzletág volt a legsikeresebb tavaly?

– Az elhúzódó támogatás-odaítélés miatt tavaly megindult az öntözési pályázatok kiértékelése és kifizetése, így az ebben érintett üzletág a megelőző év eredményeit a megindult projektekkel könnyebben tudta felülteljesíteni. A többi üzletág is képes volt növelni forgalmát, így szerencsére negatív példát nem tudok említeni.

– A KITE Zrt. a vállalati stratégiájában kiemelt szerepet szán a precíziós gazdálkodásnak, így például a közelmúltban egy konferencia keretén belül igyekeztek a gazdálkodóknak az ezzel kapcsolatos lehetőségeket bemutatni. A rendelkezésre álló technikai feltételeket sikerül valós forinttá, haszonná alakítani a gyakorlatban? – Én ebben alapvetően pozitív trendet látok, hisz az elmúlt években a fejlett műszaki megoldások mellé az agrotechnológia is felfejlődött. Vállalatunk az öt fő szántóföldi kultúrára (kukorica, őszi kalászos, napraforgó, repce, szója) kidolgozta a megfelelő termesztéstechnológiai sort, sőt már a cirokra is tudunk fejlesztési eredményekkel szolgálni. 2016-ban indult a KITE Zrt. komplex szaktanácsadási szolgáltatása, amely megoldást nyújt a precíziós gazdálkodás eszközrendszerének teljes körű kiaknázására (precíziós gazdálkodási, gépüzemeltetési és agronómiai tanácsadás). Az, hogy a precíziós gazdálkodás nem terjedt még el akkora területen, mint más termelési módszerek, egyszerűen csak annak köszönhető, hogy sokakat még nem győzött meg, hogy ez a jövő útja. Alapvetően optimista vagyok ezen a téren, látjuk, hogy egyre többen próbálják ki, sikerrel. Ezzel együtt szerintem még az igazi robbanásszerű fejlődés előtt állunk.

– Látni ebben egyébként azt, hogy a fiatalabb termelők fogékonyabbak, nyitottabbak az „okos” megoldásokra, a smart farmingra, vagy nincsenek generációs különbségek a gyakorlati alkalmazásban?

– Érdekes, hogy bár alapvetően a fiatalok mindig nyitottabbak az új technológiákra, én személyesen ebben a szegmensben nem látok különbséget. Minden korosztály érdekelt abban, hogy egyre profitábilisabban, hatékonyabban termeljen. Persze egyes alkalmazásokat, applikációkat egy fiatal könnyebben letölt, használ, mint az idősebb korosztály szakemberei, de az érdeklődés és természetesen a megfelelő agronómiai szemlélet minden korosztály részéről megvan.

– Egyébként mit gondol, ez az egyetlen út a hatékonyabb termelés felé, vagy más területen is lehetnek még tartalékok, fejlődési lehetőségek?

– A digitalizáció, a precíziós gazdálkodás tényleg főszerepet kap, de ugyanúgy ki kell emelni az intenzifikációt, ami részint ezekkel is összefügg: az öntözés is hozhat például hozamoldalon növekedést. Az öntözött területek nagyságának növelése komoly lehetőségeket rejt ma magában.

– Az öntözést az elmúlt 25 évben sokan folyamatosan prioritásnak tekintették, valahogy mégsem mutatható ki átütő fejlődés az öntözött területek növekedésében. Érzékelhetünk végre itt fordulópontot?

– Egyértelműen azt tudom mondani, hogy látom a fejlődést, hisz tavaly is célzott fejlesztési forrásokat hagytak jóvá ennek a szektornak a támogatására, ami a meglévő stratégia mellett az egyik legfontosabb, sokszor hiányzó részt jelenti. A kiállításon például ennek jegyében mi is külön, fontos részt szántunk az öntözési portfóliónk bemutatására.

Sikeres fiatalítás

– Szóba kerültek a korábbiakban a fiatal szakemberek. A KITE mennyire képes őket megtalálni, megszólítani, megtartani?

– Szerencsére ezen a téren igen jó eredményeket tudunk felmutatni. Évek óta működő gyakorlati programunk most már bevonzza a fiatalokat. Akár a bérezést, akár a beilleszkedést illetően rájuk kifejezetten figyelünk. Büszkén mondhatom, hogy vállalat dolgozóinak 41%-a már 35 év alatti. Az utánpótlással kapcsolatban fontos az oktatási intézményekkel való kapcsolatunk is. Több egyetemmel is együttműködünk duális képzés formájában, illetve hat szakközépiskolával van közös oktatási és gyakorlati programunk.


Az öntözött területek nagyságának növelése komoly lehetőségeket rejt ma magában


Idén a KITE Gépéletút program bemutatása volt a fő szervezőgondolat

– Nemrég adtak át egy új telephelyet Aszódon. Van még fehér folt az országban, vagy már elégedett a lefedettséggel?

– Véleményem szerint az országos lefedettségünk már megfelelő, de további finomításokra mindig van lehetőség. Aszódon jelen voltunk korábban is, de bizonyos értékesítési lehetőségeink korlátozottak voltak, így a vevői igények alapján bővítettük a telephelyet.

Gépéletút program a fókuszban

– Az AgrárgépShow szakkiállításon, a KITE Zrt. impozáns standján beszélgetünk. Mit vár a géppiactól az idei évben?

– A géppiac az elmúlt években szerencsére egyre inkább a szükségszerűségek és nem feltétlen a célzott támogatások alapján mozog, és ez szerintem mindenkinek jó. A gépek és a technológia elhasználódása alapján döntenek a legtöbben új beruházásokról, így a piac is „kisimultabb” már, mint korábban. 2019-ben ennek megfelelően további növekedésre számítok ezen a téren. A szállítási határidőkkel persze érdemes ügyesen kalkulálniuk a vevőknek, hisz a 2008-as válság után a gépgyárak minimalizálták a készleteket, a beszállítókkal való kapcsolatot is optimalizálták, így egy hirtelen megugró megrendelés-állományra nem tudnak olyan gyorsan reagálni. Ezért érdemes egy beruházást megfelelő körültekintéssel megtervezni – nyilván nemcsak a mi cégünknél, hanem minden más esetben is.

– Mik voltak a stand kialakításánál a legfontosabb preferenciák?

– Idén a KITE Gépéletút program bemutatása volt a fő szervezőgondolat. A KITE Zrt.-nél egy adott gép megvásárlásának útja azzal kezdődik, hogy a gazdálkodó a piaci áttekintés után megtalálja az ott fellelhető összes gép közül a számára legmegfelelőbbet. Ezek után, amennyiben lehetősége nyílik rá, kipróbálja a kiválasztott gépet a KITE Bérgép szolgáltatásával. Majd megvizsgálja a finanszírozási lehetőségeket is a KITE Hiteliroda kínálatából, mielőtt a vásárlás mellett dönt. A történet azonban nem ér véget a gépvásárlással. Fontos mérlegelni azt is, hogy rendelkezésre állnak-e a megvásárolt beruházási eszközhöz képzési, oktatási szolgáltatások annak érdekében, hogy a termelő a gépekből és így a gazdaságából a legtöbbet tudja kihozni, hogy van-e megfelelő szerviz- és alkatrészellátás, valamint szükséges-e biztosítással csökkenteni a kockázatot. Előbbi célt a KITE Zrt. Műszaki Igazgatósága, valamint az Alkatrészkereskedelmi Üzletág kínálata biztosítja, a gazdaságra szabott és termeléséhez igazított személyes biztosítási ajánlatokat pedig a KITE Alkusz szolgáltatja. Az új gépből pedig idővel használt gép lesz, amelyen ha gyorsan és kényelmesen tud a gazdája túladni, úgy ismét belevághat egy újabb gép megvásárlásába. A Gépkereskedelmi Üzletág ebben is a partnereink szolgálatára lesz. A már évtizedek óta fennálló szolgáltatási rendszer, ami az elmúlt időszakban számos új taggal egészült ki, tökéletesen megbízható hátteret nyújt egy műszaki beruházáshoz.

A kiállítási terület felosztása az ezekkel a szolgáltatásokkal kiegészített gépbeszerzés ciklikus folyamatát, az ún. KITE Gépéletutat mintázta.