A szakszerű kutyatenyésztés egyik legfontosabb alaptétele: rendelkezzünk a legpontosabb ismeretekkel mind az anya-, mind az apaállat szüleinek és őseinek belső és külső tulajdonságairól.
Tudnunk kell pontosan azt, hogy adott fajta esetében az anya- és az apakutya milyen típushoz tartozik. A tenyésztésre kiválasztott kutyák tenyészértéke az ivarsejtjeikben rejlik. Ezek az ivarsejtek azonban nem függetlenek a kiválasztott kutyák alaptulajdonságaitól, testalkatától és viselkedésétől. Törekednünk kell arra, hogy a tenyésztésre kiválasztott egyedek mind küllemben, mind belső tulajdonságaiban a legkiválóbbak legyenek.
Elsősorban a tenyészthető egyedek vérvonala, belső tulajdonságai és típusa érdekli a szakszerű tenyésztőt. Az, aki nemcsak üzletet lát a tenyésztésben, hanem magasabb szempontok is vezetik, nem csupán a kutya küllemére fordítja a főhangsúlyt, a kiválasztott tenyészpárnál nem kizárólag a külső szépséget keresi, hanem törekszik arra, hogy az utódok a kiváló küllem mellett értékes belső jellemvonásokat, jó vérvonalat is örököljenek szüleiktől. Az ilyen tenyésztő semmilyen körülmények között sem választ például egy támadószellemű szukája mellé egy nagyon jó megjelenésű kant, hanem a külső megjelenést másodrendű kérdésként kezelve arra törekszik, hogy a kiválasztott tenyészpár típusban, testi szerkezetben és felépítésben is hasonló legyen.
Az ivarsejtek hordozzák magukban az örökítő géneket. Az anya- és apaállat ivarsejtjeinek (petesejt+hímivarsejt) egyesülése folytán a szülők az utódokra átörökítik tulajdonságaikat. Igaz ugyan, hogy mind az anya-, mind az apakutya egyformán és közösen járul hozzá az utód tulajdonságainak kialakításához, azonban e tulajdonságainak kialakításában a szülők sajátságai nem középarányosan lesznek jellemzőek a kiskutyákra. Az utódok inkább arra az ősre ütnek vissza, amelynek életenergiája erősebb, nagyobb volt. Minél nagyobb az egyik szülő egyenletessége és állandósága, annál nagyobb lesz ennek az egyednek a genetikai átütőereje.
Ez az egyenletesség biztosíthatja leginkább az utódok egyformaságát. Nyilvánvaló, ha egy alomból kikerülő kölykök között is található négy-ötféle típusú, különféle testalkatú, kicsi és nagy testű, egymástól erősen elütő színű kutya, úgy következtethetünk arra, hegy egyik szülőnek sem volt elég egyenletes, erős az átütő ereje, hanem az utódok esetleg valamely régebbi ősre ütöttek vissza.
A tenyészérték a kutya átütőereje, amely olyan erőt képvisel az anya- vagy apaállatban, hogy ez minden testi, szellemi és vérmérsékleti kívánalmaknak megfelel, akkor ez az anya- vagy apaállat jó tenyészértékű. Így aztán beszélhetünk jó, vagy rossz tenyészértékű anya-, illetve apaállatról. Helytelen lenne azonnal megállapítani egy kutya tenyészértékét, mert erre csak egy vagy két alomból származó kölykök kiegyenlítettségéből következtethetünk. Természetesen ez a kiegyenlítettség, illetve az egy alomból származó kölykök egyformasága nem korlátozódhat pusztán csak a küllemre, hanem minden más tulajdonságra is érvényes. Valószínű azonban, hogy az egy alomból való kölykök külső tulajdonságaiból, küllembeli egyformaságából bizonyos mértékig egyéb tulajdonságaikra is következtethetünk.
Mint már említettük, gyakran, nem meggondolt párválasztás esetében az utódok egyik szülőre sem, hanem a nagyszülőkre netán valamelyik korábbi ősre ütnek. Ilyenkor beszélünk visszaütésről. Ez főleg akkor szembetűnő, ha az apa részéről idegen vért keverünk tenyészetünkbe; természetesen ez a visszaütés lehet előnyös, ha az ős, amelyre az utód visszaüt, jó tulajdonságokkal rendelkezve ezeket az utódra származtatja, míg ennek ellenkezője rossz.
Atavizmusról beszélünk akkor, ha ez a visszaütés egy sokkal régebbi ősre vonatkozik. Rendszerint a kan utódokra a kan nemi jellegei, tehát: erőteljesebb testalkat, keményebb, erőteljesebb fogazat, erőteljesebb fej, keményebb természet, hajszolásra való hajlam, öröklődnek át. Ugyanez vonatkozik a kis szukákra is, amikor is inkább az anyaállat nemi jellegei, tehát finomabb formák, simulékonyabb természet, stb. a jellemzőek. Ha ezektől eltérő formák mutatkoznak, tehát a kanoknál szukás tulajdonságok, mind külsőleg, mind belsőleg és megfordítva, úgy ez valamilyen tenyésztési zavarnak a bizonyítéka, vagy annak, hogy rosszul választottuk meg tenyészegyedeinket, tehát szukás külsejű kannal fedeztettünk egy durvább vonalú nőstényt, vagy fordítva.
Néhány szó a szerzett tulajdonságokról
Nem kétséges, hogy bizonyos szerzett tulajdonságok az utódokban átplántálódnak, vagy legalábbis ezekre a szerzett tulajdonságokra az utódok nagyobb hajlandóságot mutatnak. Gyakorlati tapasztalatok szerint nagy apportozó kedvvel rendelkező munkakutya szülők utódai szinte minden kiképzés nélkül tanulták meg a tárgyhordást. A sokat foglalkoztatott szülők kölykei rendszerint mindig fogékonyabbak bármilyen gyakorlat elsajátítására, mint azok az utódok, amelyeknek szüleit másra nem használtak, legfeljebb szemet gyönyörködtető sétálásra vagy arra, hogy gazdája lakásának díszévé váljék.
Nyilvánvalóan téves lenne az az elgondolás, hogy mondjuk két kitűnő nyomkövető kutyaszülő utódai kész nyomozókutyaként jönnek a világra, viszont olyan erősebb hajlamot örökölnek szüleiktől, amely képessé teszik őket arra, hogy könnyebben sajátítsák el ezt a kutyatudományt. Mindig erős, az időjárási viszontagságokkal szemben edzett, egészséges, betegségekre nem hajlamos, lehetőleg jól képzett, jól tartott, nem pedig félénk tulajdonságokkal rendelkező törzsből válasszuk tenyészállatainkat!
Mint már említettük, a kan kölykök inkább az apa-, míg a kis szukák az anyaállat tulajdonságait öröklik. Ebből adódóan úgy válasszuk meg a tenyészegyedeket, hogy azok típusban egymásnak megfelelőek legyenek!
Nehéz eldönteni azt, hogy kutyánk melyik típushoz tartozik, ezért e kérdés eldöntését bízzuk a szakemberekre! Ennek megfelelően a gazda keressen tenyészegyedének megfelelő típusú párt! Azonban ez a keresés ne szorítkozzék pusztán a külső szépségre; a tenyésztés és használhatóság szempontjából a külső szépségre törekvés csupán másodrendű kérdés legyen! A külső szépség ilyen kezelése nem jelenti azt, hogy a tenyészegyed jó belső tulajdonságokkal rendelkezik, ugyanakkor azonban csontrendszerében, kötésében, stb. hibás. Szemre főleg a laikus ítélete szerint lehet egy kutya nagyon szép, mutatós, de a szakember szemében hibás lesz, mert mondjuk laza kötésű, túlságosan hátratolt állású, gyenge lágyékú, amely alkati hibák mind átöröklődnek az utódokra.
A tenyésztésre kiválasztott kutyákat ifjú korukban kímélni kell. Ez a kímélés nem jelenti azt, hogy minden munkától távol tartjuk, óvjuk fúvó széltől, permetező esőtől, hidegtől. Igenis dolgozzanak a fiatal tenyésztésre kijelölt kutyák, fussanak sokat, legyenek kinn a szabadban, akár esik, akár fúj a szél, akár nap süt, akár fagy. A tenyészérettség eléréséig edződjenek meg, foglalkozzunk velük sokat, mert csak így származhatnak tőlük egészséges, edzett, jól alkalmazható utódok.
A korral csökken ugyan a tenyészképesség, de ha nem hajszoljuk kutyánkat, jól tartottuk fiatal korában, meglett korában erős és nem túldolgoztatott, úgy tovább megmarad a tenyészképessége. Idősebb korban, 7-8 évtől tenyésztésre befogott kutyák utódainak életereje kisebb, ám kiegyenlíthetjük ezt azzal, hogy egy nagyon értékes külső és belső tulajdonsággal rendelkező idősebb fedező kannal egy teljes erőben lévő, tehát 3-4 éves szukát fedeztetünk; és természetesen ennek a fordítottja is fennáll.
Idősebb, értékes szukát teljes erejében lévő kannal fedeztessünk! Általában a jól tartott, gondozott, a tenyésztés szempontjából ne túlságosan kihasznált tenyészállatok rendszerint 4-5, esetleg több éven át is megtartják tenyészértéküket. Ha egy idősebb szuka kevés 2-3 kölyköt ellik, és ezek is gyengék, satnyák, úgy ez a szuka tenyésztés szempontjából kimerült, további tenyésztésre nem alkalmas. Mi legyen ilyen anyai örömöktől megfosztott, kiöregedett szuka sorsa? Olyan szeretettel illik gondozni, tartani továbbra is, mintha tüzes és fiatal anyaállat lenne, és olyan szeretettel kell bánni vele, mint amilyen szeretettel néz gazdájára. Élje le békésen öreg napjait, szeretett gazdája körében!
A kiválasztott egyedeknek határozott, erős nemi jellegekkel kell rendelkezniük. Ha ezek mind az apa-, mind az anyaállatban megvannak, úgy ezekből határozott és életerős nemi sejtekre következtethetünk. A nemi mirigyek egészséges, erőteljes működése nagy befolyással van a testi és lelki fejlődésre. A túlságosan nagyra nőtt kutyák termete rendszerint a nemi mirigyek gyengeségére enged következtetni. Éppen azért nőttek meg ezek a kutyák ilyen nagyra, mert nemi mirigyeik nem működnek egészségesen. Hiszen a túl nagy kutyák átörökítőképessége is elég gyatra.
A fej nagysága befolyással van annak a tartalmára is. Egy kicsi, túlfinomult, erősen szukás fejű kannak az agya is kicsi, a testéhez viszonyítva. Természetesen a fej legyen arányos, tehát a kannak erőteljesebb, a szukának finomabb feje legyen!
A legtöbb magasra nőtt egyed erősen hátratolt végtagállású. És ezekhez a magasra nőtt kutyákhoz hozzátartozik egy nagyon finom, elkeskenyedő, kis fej. Miként a túl nagy, éppúgy a túl kicsi kutyákat se használjuk tenyésztésre! Ezek rendszerint sérülékeny csontozatú, csenevész állatok, gyenge teljesítőképességgel rendelkeznek, s olyan anyakutyától származhatnak, amelyeket túl korán vontak be a tenyésztésbe. Rosszul tartottak, gyengén tápláltak, esetleg betegségeikből teljesen nem gyógyultak ki.
Csak egészséges kutyával tenyésszünk, amely kemény és izmos. Egészségi állapotára a szőrzet fényéből, állapotából, a szemek bátor, vidám csillogásából, általában a kutya egész lényéből következtethetünk. A tenyészkutya legyen edzett, szívós, jó csontozatú, izmos! A csontozat ne legyen otromba vagy szivacsos, se túl finom, hanem főleg a csöves csontok arányaikban legyenek finomak, acélosak, az ízületek pedig szárazak. A jó erőnlét ne jelentse azt, hogy meghizlaljuk a kutyánkat, főleg ne a szukákat. A túlságos mértékű hájlerakódás károsan befolyásolja a nemi tevékenységet.
A tenyészegyedek kiválasztásánál gondoljunk arra, hogy legtöbb kutyánál a testalkaton is kell javítanunk, még akkor is, ha az a fajtaleírásnak teljesen megfelelő. A testalkati hibák nem mindig az átöröklés következményei vonatkozik ez főleg a végtagokra. Ezeknek a hibáknak az oka rendszerint a helytelen nevelés, a szakszerűtlen és szűkös táplálás, kevés mozgás. Ezeken a hibákon tenyésztési eljárással lehet javítani.
Tartsuk szem előtt!
Egyforma pároztatva egyformával egyformát eredményez. Tehát a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy szukás fejű kannal finom fejű szukát fedeztetve túl finom fejű utódokat kapunk.
Különbözőt különbözővel pároztatva kiegyenlítést eredményez. A gyakorlatban: kifinomult fejű szukát normális, erős, keményfejű kannal fedeztetve normálisabb fejű utódokra számíthatunk.
