A belvíz több mint kétszázmilliárdos kárt okozott országosan a mezőgazdaságban, de szakértők szerint ennek negyede, harmada megelőzhető lett volna a szántóföldeket és legelőket övező csatornák tisztításával, a módszeres vízelvezetéssel, vízkormányzással.
A mélyen fekvő tiszántúli országrész mezőgazdasága szenved legjobban a belvizektől és azok káros következményeitől. A Hortobágyi Nemzeti Park déli fogadókapuja, a ma is pezsgő életű mezőváros, Karcag — amely város a határában hitelesen mutatja meg az alföldi pusztát a kunhalmok titkokat rejtő kúpjain, a szélmalom és a szárazon álló ötlyukú Zádor-híd látványán keresztül — mély fekvésű területei és kedvezőtlen talajadottságai miatt különösen érintett a szokatlanul sok belvíz miatt. Ennek hatásai, az egyébként is szerényebb termőhelyi viszonyok mellett további versenyhátrányt jelent az itt termelők számára. A helyben gazdálkodó és vetőmagüzemmel rendelkező Dr. Farkas Béla, az Agrohungária Kft. ügyvezető igazgatója, tulajdonosa — aki agrármérnök, növényvédelmi és öntözéses-meliorációs szakmérnök, szakértő és szaktanácsadó — maga is szenvedő alanya a kialakult helyzetnek, amelyről szívesen osztja meg véleményét az olvasókkal.
— Igazgató Úr! Az egyébként is mostoha körülmények között folyó és korlátozott növényválasztékkal végezhető szántóföldi növénytermesztést mennyire érintette az elmúlt évi, rendkívül nagy mennyiségű lehullott csapadék?
— Az időjárás alakulása folyamatosan szolgál kellemetlen meglepetésekkel. Az őszi vetések talaj előkészítése, vetése és kelése már sejtette, hogy nehéz év elé nézünk, mert a víz mindenütt megjelent a repce- és az őszi-kalászos táblákon. Egyes határrészeken jellemzően szikesedésre hajlamos szolonyeces réti talajokon kell dolgoznunk, amelyek kötöttek, vízgazdálkodásuk nagyon kedvezőtlen. Tápanyaggazdálkodásukra — mint a réti talajokéra általában — a nagy tápanyagtőke, de kis hasznosítható tápanyagkészlet jellemző.
Az elmúlt évben lehullott 1.200 mm csapadékmennyiség háromszorosa az itt megszokottnak, ami talán magyarázza a kialakult helyzetet. A 800 ha területünk 10-15%-a vízborított, további 25% pedig a talajvíz-telítettség miatt okoz részleges kiesést a gazdálkodásban. Minden nap hoz új meglepetést, hiszen a határt járva még azok a repcék és őszi kalászosok is mutatnak kedvezőtlen változásokat, amelyek biztatónak tűntek az első szemléken. A víz okozta levegőtlen viszonyok alattomosan gátolják a növények fejlődését, sárgulást, kipállási tüneteket okoznak. Nem ültünk karba tett kézzel; folyamatosan lazítottunk, kitisztítottuk az árkokat, levezettük a táblákról a vizet, szivattyúztunk, ahol lehetett. Ezért “csak” ekkora a kár, egyébként sokkal nagyobb lehetett volna, így viszont hatalmas költségeket emésztett fel ez a munka. Az ősziek a vetésterület felét foglalják el, most, tavasszal pedig még talány, hogy minden területet el lehet-e vetni egyáltalán…
Ugyanakkor a területalapú és az AKG-program támogatására még az eddigieknél is nagyobb szükségünk lesz. Ehhez azonban többletfeladatokat kell elvégezni, hiszen a táblák vízborítottságát, a kipusztulások mértékét pontosan fel kell mérni, ami embert próbáló munka a temérdek egyéb tavaszi gazdálkodási kötelezettség mellett…
— A gazdálkodási körülményeket számos tényező alakítja országszerte, de a Karcag környéki sajátos termőhelyi és csapadékviszonyok szélsőségei mellett egyéb szempontoknak is meg kell felelni. Hogyan sikerül mindez?
— A karcagi határban eddig is a perctalajok állapotváltozásai, a művelés sikeressége döntötte el a vetésszerkezetet. Tisztában vagyunk azzal, hogy korlátok közt kell gazdálkodni, hiszen az őszi kalászosok mellett a repce — mint elővetemény –, a lucerna, a tavasziak közül pedig azok a növények jöhetnek számításba, amelyeknek magágyat lehet optimális időben készíteni. Az idei tavaszon ez utóbbi nagy gondot jelent, mert ebbe nem férnek bele alternatív növények, így marad a napraforgó és — kifejezetten kényszerből — a rövid tenyészidejű kukorica. Ez látszólag van csak rendben, hiszen a “helyes mezőgazdasági gyakorlat” értelmében a napraforgó csak öt év után kerülhet önmaga után, s ez további gondokat okoz. Ennek következménye, hogy olyan táblákba is kukorica kerül, ahol az még soha nem volt. Nem volt, mert ez nem termőhelye a növénynek, ezért nem is várható 3-4 t/ha-nál jobb termés, amelynek biztonságos betakarításához viszont egy adaptert kellett vásárolni…
— A belvízborítottság, a talajok magas víztartalma következtében előállt levegőtlenség a haszonnövények számára kedvezőtlen viszonyokat teremtett. Ezek feloldása a talajművelési eljárások és eszközök helyes megválasztásával csökkenthető, de vajon mindez mekkora többletköltséget igényel?
— A talajművelési gyakorlatunk mindig is költségesebb volt, mint a jó termőhelyi viszonyok között gazdálkodóké. Már megszoktuk, hogy egyes táblák szakaszosan művelhetők, darabokat lehet csak megjárni, a szikes foltokat ki kell hagyni, stb. A másik megoldás az lenne, hogy ezeket nem műveljük, mert egyszerűen nem lehet, de akkor a következő évi vetésváltáshoz folyna az előkészítés. Ezt azonban a jelenlegi, az uniós gyakorlatnak megfelelő szabályozás nem teszi lehetővé, pedig az ugaroltatás gondolata 2004-ig napirenden volt…
A kifejezetten rossz termőhelyek költség-hozam viszonyait csak a támogatások tartják egyensúlyban, művelésük csak így lehetséges. A művelés eszközigénye is különleges, hiszen nem lehet a kötött, szikes, vízzel teli területeket a korszerű, nagy teljesítményű talajművelő eszközökkel megdolgozni, mert a kombinátor törik, a tárcsához túl nyers a föld, így a hagyományos fogasolás adja a legjobb eredményt, mert ez nem hasogatja fel a rögöt, bár ugyan gyomirtó hatása sincs. Mindenképpen az energiaigényes őszi szántás a megoldás, de a múlt ősszel nem lehetett kiszántani a földek mindegyikét, így közel 60 ha elmaradt, a vízborítottság miatt. Ezen a területen csak kényszermegoldások jöhetnek szóba így tavasszal, és pozitív eredményre aligha lehet számítani. A költségek tehát alaposan felszöknek, ha az ember minden tekintetben szakmai igényességgel akar dolgozni, amit a hagyományos árunövényekkel nem is lehetne kigazdálkodni. Ezért van szükség vetőmag termesztésre és feldolgozásra a gazdaságunkban…
— Véleménye szerint milyen megoldásokkal lehetne eredményesebben felvenni a küzdelmet a belvízzel, annak ismeretében, hogy a területek fekvése és fizikai adottságai rendkívül kedvezőtlenek?
— Azt kell mondanom, hogy az elmúlt közel két évtizedben volt már ennél nagyobb vízborítottság is Karcag környékén, tehát a helyzet valamelyest javult. Ez annak köszönhető, hogy a vízelvezető árkok karbantartására, valamint a táblákról történő vízlevezetésre nagyobb figyelmet fordítanak a gazdák és a vízügyi szervezetek. Ki kell emelnem a víztársulatunk tevékenységét, amely szervezet a karbantartások mellett pályázati lehetőséget is igénybe véve folyamatosan munkálkodik a belvíz levezetések érdekében. A költségeket persze itt is meg kell említeni, miközben a saját eszközigényük is jelentős. Nem biztos, hogy szerencsés volt a víztársulati hozzájárulás megszüntetése, hiszen a temérdek munkához rengeteg pénzre lenne szükség, és nem tudni, hogy az állam jelenlegi önálló szerepvállalása mennyire lesz ehhez elegendő. Személyes véleményem szerint egyébként az öntözés, a belvíz és árvíz kérdéskörét csak összevontan lehetne eredményesen megoldani, ezeket egy kézbe adva lehetne átfogó intézkedéseket hozni. Hiszen elég csak arra gondolni, hogy a jelenlegi rendszerben akár öt-hat tulajdonos — állam, önkormányzat, magán vagy vízmű-társulati — is érdekelt a vízelvezető árkok, a vízkormányzás műtárgyai, a föld, stb. tekintetében, ami gátja a közös akaratnak és a tevőleges munkának. A vízgazdálkodási társulatokra szükség van, mert náluk vannak az eszközök, ismeretek, tapasztalatok és szakemberek ehhez a feladathoz.
Most azonban megoldódhat az évtizedes probléma, hiszen ez év áprilisától a vízi társulások szakmai felügyeletét átvették a területileg illetékes vízügyi igazgatóságok. Az új rendszerben nemcsak az árkok tisztítása, a vízelvezetés gyakorlata válik tervezhetővé, hanem számon lehet kérni az esetlegesen el nem végzett munkát, illetve az abból adódó károkat — ezt ígéri az új rendelet. Most várakozó állásponton van mindenki, mi, termelők is izgatottan várjuk, hogy megoldódnak-e a vízelvezetési gondok, lesz-e elegendő anyagi erő a munkákra, hogy ezekben a kritikus évjáratokban ne kelljen a gazdálkodásból jelentős kiesésekkel számolni…
— A szavaiból az tűnik ki, hogy az elmúlt időszakban józan gazdaszemlélettel sokkal több mindent lehetett volna tenni a belvízveszély megelőzése érdekében. Milyen lépéseket hiányol a magyar vízgazdálkodási gyakorlatból, mint a víz által sújtott gazdálkodó vagy mint leendő vízfelhasználó?
— Lassan közhellyé váló gondolattal kezdem, de évtizedek óta nem történik érdemben szinte semmi. Az országon átrohanó felszíni vizek feltartóztatása, tározókba kényszerítése elmarad, a töltések tehermentesítése ezáltal nem oldható meg a magas vízállások idején. Ez a többlet víz aszályos időszakokban óriási segítség lenne a mezőgazdaság számára, ahol viszont még az öntözővízért is fizetni kell. Nem véletlen, hogy az öntözési szándék évek óta nem mutat élénkülést, amiben a vízkormányzás hiánya is szerepet játszik. Vannak országok, ahol csak a vízelvezetést kell megoldani, van, ahol csak a vízkormányzással kell lehetőséget teremteni a felhasználásra. Magyarországon mindkét feladatot meg kellene oldani, tehát a belvíz levezetést és az öntözést is, ami nyilván dupla munkát és költséget is jelent. El kell azonban kezdeni, mert minden várakozással elvesztegetett év további katasztrófákat hordozhat magában, vagy éppen aszály idején beláthatatlan következményeket generáló terméskiesést okozhat. A Kárpát-medence csodálatos termőhelyi környezetét, annak termelési eredményeit is a víz limitálja vagy a vízelvezetés teszi elérhetővé. Kétségtelenül jó lenne látni, hogy a politikai akarat is megnyilvánul ebben a témában, és segítő szándékkal áll e tekintetben is a mezőgazdaság mellé. A magyar mezőgazdaság termékei — ugyan a számuk alaposan megcsappant az utóbbi évtizedben — óriási tartalékokat jelentenek ma is a nemzetgazdaság részére, amelyről kár lenne lemondani a vízgazdálkodás hibái miatt…
Nagy Zoltán
