A kutyák jelentős része – testmérettől függetlenül – házőrzőnek tekint hető, jóllehet, ezt a képességet illetően egyes egyedek “jobban el vannak eresztve”, mint a többiek.
A kutya, származását tekintve, egyetlen ősre, a farkasra vezethető vissza, ennek ellenére alkati sajátosságaik tekintetében akár teljesen is különbözhetnek egymástól. Következésképpen, ahogy az egyed külleme nagyot változott részben az esztétikai, részben pedig a hasznossági kritériumok kielégítése végett, úgy pszichikai szempontból is módosult, az emberi önkény és a mindenkori környezet hatása révén.
A fajtatiszta és a keverékkutyák jelentős része alkalmas őrző-védő feladatok ellátására. Amennyiben az eb megkapja akár a legcsekélyebb (ám helyénvaló) jelzést, az nyomban, szinte automatikusan kiváltja belőle az ősi védő reflexet. Amikor egy leendő gazda megfelelő házőrzőt akar magának vásárolni, főként egyéni ízlésből, esetleg a házbeli körülményekből indul ki, ezek alapján dönt. Mindamellett az „őrzőkutya” olyan legyen, amely viselkedésével (ugatás, ijesztő magatartásformák) megakadályozza, hogy bárki is behatolhasson a rábízott territóriumba.
Az őrző-védő típuson belül vannak olyan ebek:
– amelyek beérik azzal, hogy a kertajtó közelében ugatnak – ezek valamiféle figyelmeztető szerepet játszanak;
– aztán olyanok, amelyek elmennek a territórium határáig (például a kerítésig), s szembeszállnak a gyanús egyénnel;
– végül olyanok, amelyek jókora ugatás közepette hevesen nekitámadnak a „területsértőnek”, és igyekeznek megharapni.
A territoriális ösztön
Az őrzési ösztön fajtától függően 6-15 hónapos korban jelentkezik a kutyánál. E késztetés jelentkezése meghatározó, döntő esemény a fiatal kan életében, amely ekkor kezdi megjelölni territóriumát, valamint a szuka számára, amely ekkortájban éli át az első tüzelések titokzatos, furcsa élményét. A területbirtoklási ösztön intenzitása fajtától, nemtől (a kanoknál a hormonháztartás következtében erősebb), va-
lamint egyedtől függően is változik, bár minden kutyában megtalálható.
Felvetődhet a kérdés, hogy mi is a helyzet az úgynevezett „semleges zónával”? Nos, a külterületet jelentő városi vagy falusi utcák, sétányok, parkok ösvényei – a gazda kíséretében – a háziasított eb számára valami olyasmit jelenthet, mint a vadkutyának a vadászterület. Ebben az esetben, ilyen körülmények közt agresszivitásról azonban szó sem lehet, így a kedvencünkkel a legsűrűbb tömegben is gondtalanul sétálhatunk.
Ami a tényleges „őrzési körletet” illeti, itt ezen elsősorban a kertet érthetjük, ám ez lehet akár egy gépkocsi belseje vagy egy lakás is, tehát mindazok a helyek, ahol ösztöne ugatásra készteti a kutyát, hogy figyelmeztesse, illetve segítségül hívja a „falkavezért” vagy a család egy másik, rangsorban felülálló tagját. Minél kisebb a territórium, annál erősebb a kutya őrző ösztöne, emellett mennél közelebb van a terület közepéhez, annál magabiztosabb, annál erősebbnek érzi magát.
Egy mindennapi szituációban -mondjuk, amikor idegen érkezik a házhoz – a kutya ugatni kezd. Ha a gazdája jön, ajtót nyit, s megparancsolja az ebnek, hogy hallgasson, akkor engedelmeskedik, elvégre a „főnök” már intézkedik, átvállalta a területvédelem feladatát. A kutya azonban tovább ugat, ha a gazda nem jön, és ilyenkor megakadályozza, hogy a látogató belépjen.
A környezet hatása
A kölykök életében a társas kapcsolatok kialakításának ideje viszonylag rövid periódusra (2-től 13 hetes korig) korlátozódik, mégpedig „visszafordíthatatlan módon”. A kiskutyának ez alatt az időszak alatt különböző idegen emberekkel, felnőttekkel és gyerekekkel kell találkoznia, hogy ezzel kapcsolatban normális magatartásforma alakuljon ki benne. Ha a fiatal egyed korán (2-3 hónapos korában) távozik a tenyészetből anélkül, hogy a tenyésztőn kívül más emberrel lettek volna kapcsolatai, s a kennelben csak más kutyák társaságában élt, felnőtt korában kiválóan meglesz majd a többi kutyával, az emberekkel szemben viszont félénk marad. Az anyakutya fontos szerepet játszik: ő mutat példát. Amennyiben a szuka félénk, s félelemből még önvédelmi célzattal akár harap is, úgy ki kell zárni a tenyésztésből.
Vérmérséklet…
Az eseményekre való reagálás, a történések megértése és megítélése tulajdonképpen vérmérséklet kérdése: még az egy álombeli kölykök is teljesen különbözhetnek egymástól temperamentum tekintetében. Valójában a fiatalkori karakterfejlődés idején, úgy hat hónapos korig állandó interakció, kölcsönhatás áll fenn az öröklött tulajdonságok és a környezet között. Az egyes kutyákat az eseményekre adott válaszreakciójuk alapján három kategóriába sorolhatjuk:
– Vannak igen aktív, mozgékony ebek, ezek igen lobbanékonyan reagálnak szokatlan vagy fenyegetőnek látszó dolgokra, jelenségekre.
– Akadnak passzív egyedek; ezek visszafogottak reakcióikban, s inkább gátlásosság, sőt menekülés jellemzi őket, mintsem bátor helytállás.
– Végül létezik egy „köztes” kategória; az ide tartozó példányokat egyszerre jellemzik az aktív és a pasz-szív vonások, a mindenkori szituációktól függően. Gyakran kiszámíthatatlanok, s meglehetősen váratlan módon reagálnak. Általában nehezen képezhetők ki őrzési feladatokra.
…és nevelés kérdése!
Köztudott, hogy a kiskutya közvetlenül világrajövetele után a tenyésztőtől kapja az első benyomásokat, tapasztalatokat, itt kezdődik karakterének kialakulása. Ez később a gazda nevelésén keresztül folytatódik, s ebből a szempontból nagy hatással vannak rá a „modellek”, tehát azok a „példaképek”, amelyek körülveszik. A fiatal egyed, ha felnőtt kutyákkal él együtt, utánozni fogja magatartásukat, viselkedésformáikat, s kis idő elmúltával az ember már könnyűszerrel kihasználhatja a „falkaeffektust” az őrző-védő tulajdonságok megerősítésére.
Hogyan válthatjuk ki az őrzési mechanizmust? Amikor a fiatal kutya első ízben pillantja meg – mondjuk – a postást, kíváncsian, s játékosan fenyegető, visszafogott morgások kíséretében közeledik hozzá. A levelek kézbesítője erre (miután a módszert előzőleg megbeszélték a gazdával) elinal, elmenekül. A lecke ezek után mindennap folytatódik, s a kiskutya egyre magabiztosabbá válik, attól függően, hogy ily módon menekülésre késztetheti-e majd a territóriuma határát átlépő egyéneket. A kutyakiképző iskolákon többnyire ezt a módszert alkalmazzák, hogy kiváltsák és fejlesszék az ebek őrző-védő ösztönét. Ha aztán a kutya azt látja, hogy a postás békésen betér egy pohár italra, és barátságosan cseveg a ház urával, a következő alkalommal már barátnak tekinti, és örül, ha meglátja.
Hogyan neveljük az alapfokú engedelmességre? Minden nevelés, kiképzés célja az, hogy „önfeledten reagálóvá” tegyük a kutyánkat, azaz olyan egyedre tegyünk szert, amely készségesen dolgozik, biztonságban érzi magát velünk, és élvezi a munkát! Fontos az, hogy minden egyes kiképzési gyakorlatot elégedett ebbel kezdjük el. Ha a kutyánk félénken vagy bizalmatlanul reagált a parancsainkra, a helytelen nevelési gyakorlatok ezeket tovább fokozhatják. A félénk beállítottság megelőzhető azzal, hogy bőségesen beiktatunk dicséretet, jutalmat és játékot a nevelési gyakorlatokba, továbbá, hogy a szükséges minimumra korlátozzuk a büntetések időtartamát és számát.
Amikor a kölyök hozzánk kerül, attól a pillanattól kezdve törekedjünk a jó kapcsolat kialakítására! Nem elég, ha azon buzgólkodunk, hogy megértsen minket, ne várjuk el utasításaink azonnali és maradéktalan teljesítését, a megfelelő kapcsolat kialakításának ugyanis van egy másik alapvető feltétele: mi is igyekezzünk megérteni őt. A kiskutya vonzódik hozzánk, ahol mindig biztonságban érzi magát. Viselkedése összhangban áll ténykedéseinkkel. Alkalomadtán úgy tesz, mintha nem hallaná hívásunkat, de valójában nagyon rokonszenvez velünk, és igen-igen fogékony a szeretetünkre, de a durvaságunkra is! A simogatás nagy kincs számára, erről soha ne feledkezzünk meg, ha engedelmeskedik.
A bizalmatlanság kifejlődésének megakadályozása érdekében ügyeljünk arra, hogy ténylegesen helyes kiképzési módszereket alkalmazzunk, és ne használjunk tévedésből büntetést. A legjobb módszer az, ha kiküszöböljük a különbséget a játék és a munka között. Vegyítsük össze a kettőt, hogy a munka játékot jelentsen. Egy parancs teljesítése legyen éppen annyira játék, mint a labda kergetése! Sőt, elégedett hangulatban fejezzünk be minden kiképzési gyakorlatot, soha ne hagyjuk a kutyát félénk vagy morcos hangulatban!
