Makacsul tartja magát a kreatív zseni mítosza. Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a nagyszerű ötletek kész, végleges formájukban születnek, kivételes képességekkel megáldott emberek koponyájában. Vagy egyszerűen azzal nyugtatjuk magunkat, hogy persze, könnyű nekik, hiszen jókor voltak jó helyen. Mindez azonban – mint megannyi más esetben – csak a látszat.
„A legtöbb ember azért szalasztja el a lehetőséget, mert az kezeslábast visel, és munkának látszik.” – Thomas Edison, feltaláló és üzletember
Évekkel ezelőtt olvastam a tengerentúli Brazíliával kapcsolatban, hogy az ottani kormány a 70-es évek elején az ország olajimporttól való függésének csökkentését tűzte ki célul. Az olajárak akkori emelkedése egybeesett a cukor árának csökkenésével, ezért 1975-ben a brazil kormány elindította a Pro-alkohol programot. A programnak köszönhetően az ültetvényeken megtermelt cukornádból cukor helyett etilalkoholt állítottak elő, amelyet az üzemanyagtöltő állomásokba szállítottak. így az arra alkalmassá tett járművek drága benzin helyett jóval olcsóbb etilalkoholt tankolhattak. Ennek eredményeképpen a 80-as évek közepére az etanollal hajtott járművek aránya már 96%-ot tett ki az összes eladott autó számához képest.
A 80-as évek végén és a 90-es években, amikor az olajárak estek, a cukor ára viszont emelkedett, az alkohol vált versenyképtelenné a benzinnel szemben, és abban az időben az etanollal hajtott járművek tulajdonosai kellemetlen helyzetbe kerültek.
A probléma megoldására a brazil kormány 2003-ban „rugalmas üzemmódú” járművek gyártását rendelte el, amelyek a benzin és az etilalkohol bármilyen arányú keverékével képesek működni. Ennek köszönhetően az autótulajdonosoknak ma már nem kell aggódniuk az üzemanyag árváltozása miatt, hiszen mindig azt tankolhatnak, ami éppen a legolcsóbb. Irigylésre méltó helyzet, ugye?
Még érdekesebb, hogy az utoljára megépített brazil alkoholgyárak is rugalmasak: mind cukor-, mind alkoholgyártásra alkalmasak. Tehát a gyárban mindig éppen azt gyártanak, aminek a piaci ára magasabb. Ráadásul a legtöbb gyár termel annyi hő- és villamos energiát, amennyi a saját működéséhez szükséges. Sőt, valamennyi áramot még az elektromos szolgáltatóknak is el tudnak adni. Végső soron mindenki jól járt: a gazdálkodóktól továbbra is felvásárolják a megtermelt cukornádat, a feldolgozók folyamatosan és nyereségesen tudnak termelni, a lakossági és ipari felhasználók pedig kevesebbet fizetnek az üzemanyagért. Az állam úgy függetlenítette magát a drága importtól, hogy közben belföldön új munkahelyeket teremtett. Nem utolsósorban pedig a fogyasztók kevésbé szennyezik a környezetet, így mindenki tisztább levegőt szívhat a városokban és vidéken egyaránt.
Mondhatnánk, hogy Brazília túl messze van, ott más a klíma, és könnyű nekik cukornádból ezt is, azt is varázsolni. Amúgy meg ők mára a legnagyobb etilalkohol-exportőrök a világon… Vegyünk hát egy másik példát!
Két éve Madeirán töltöttük a szabadságot feleségemmel. A sziget egyik nevezetessége a levada- (öntözőcsatorna) hálózat, amely mentén annyit túrázhat az ember, amennyihez kedve van. Ezek a túraútvonalak igazán vadregényesek, mivel a levadák nagy része erdőben, néhol vízesések alatt, máshol sziklákba vájt alagutakban fut. A sziget másik jellegzetessége az, hogy a kertek egész évben tele vannak színes virágokkal, egzotikus gyümölcsökkel és zöldségfélékkel. Olyan, mint egy földi paradicsom. További érdekessége a szigetnek, hogy nem magától lett ilyen.
Ellentétben a Kanári-szigetekkel vagy a Madeirához tartozó Porto Santo szigettel, Madeira szigetét az állandó irányú, bőséges csapadékot biztosító széljárás jellemzi. Egy gond van csak, mégpedig az, hogy miközben a sziget déli felét éri a szinte állandó napsütés, és itt találhatók a legtermékenyebb talajok is, addig a csapadék nagy része az északi oldalon hullik.
A szigetet birtokukba vevő első portugál telepesek rövid idő alatt megtalálták a megoldást. Keskeny vízelvezető csatornákból álló hálózatot alakítottak ki, amin keresztül az esők és a források vizét közvetlenül a déli lejtők ültetvényeihez vezették. Ezek a levadák behálózzák a sziget egészét, és teljes hosszuk meghaladja a 2.150 kilométert (nem írtam el!). Ma is hibátlanul működnek, biztosítva ezzel a gazdálkodók megélhetését és a háztartások öntözővíz-szükségletét. Mindezt viszonylag csekély költség mellett teszik, hiszen a sziget túlsó felén keletkező víztöbblet gyakorlatilag ingyen van, csak össze kell gyűjteni. Össze is gyűjtik.
A sziget értékeit szeretnék sokáig megőrizni, ezért a helyi hatóságok korlátozzák a beutazó turisták számát, nehogy a tömegturizmus tönkretegye azt, amiért érdemes odalátogatni. Ennek és az egyenletes klímának köszönhetően minden évszakban teltházzal üzemelnek a szállodák, éttermek. Nincs tömeg, tiszták a terek, az utcák és az üzletek.
Már hallom is a következőket: persze, egy szubtrópusi szigeten könnyű profitálni a turizmusból. Van napfény és víz is bőven, egyszerű szőlőt, banánt, papayát, meg efféléket termeszteni, és abból megélni.
Ez sem volt mindig így. Eleinte cukornádültetvények borították a sziget művelt területének nagy részét. Aztán később, amikor a dél-amerikai ültetvények hatalmas mennyiségben kezdték ontani az olcsó nádcukrot, az ültetvényesek más növények termesztésével kezdtek el foglalkozni. A cukornád helyét mintegy 50 év alatt átvette a szőlő. Olyannyira, hogy a borászat ma is a sziget egyik fő bevételi forrása, mivel a madeira bor igen közkedvelt termék az ide látogató turisták körében. De vegyünk egy másik példát!
Látott már Ön kocka alakú gyümölcsöt? Gondolt már arra, hogy mennyivel kevesebb helyet foglalnának el a hűtőben, ha szögletesek lennének? Mi lenne, ha génmódosítás nélkül is meg lehetne oldani a gömbölyű gyümölcsök szögletesítését? Persze csak akkor, ha van rá fizetőképes kereslet.
A vásárlók évek óta panaszkodtak, hogy a dinnye kerek formája miatt túl nagy helyet foglal a hűtőben, hűtés nélkül pedig élvezhetetlen, és szeleteléskor elgurul. Évtizedekkel ezelőtt Japán Shikoku nevű szigetén egy élelmes gazdálkodó megoldotta a vevők problémáját. A termelő akkor egy szögletes dobozba zárta a dinnye növekedő termését, így az kocka alakúra hízva érett be. Az ötlet annyira megtetszett a vásárlóknak és a kereskedőknek, hogy manapság Japánban már mindenfelé termesztik ezt a szögletes gyümölcsöt. Nem árusítják viszont mindenhol, mivel csak a nagyobb városok tehetős és divatrajongó vásárlói engedhetik meg maguknak a megvásárlását. Ennek oka, hogy a szögletes formájú dinnye ára legalább 3-4-szere-se a normál módon termesztettének. Mégis elkel minden darab.
Furcsa hóbort, mondhatnánk. Csoda, ami három napig tart. Ezzel szemben manapság már Moszkvában és más nagyvárosokban is hódit az ötletes portéka divatja. Sőt, mire a Tesco brazil beszállítói lemásolták az „eredeti” kocka alakú változat ötletét, már meg is jelent Japánban az újdonság, a kúp alakú dinnye. Hogy ez mennyire lesz sikeres, és követik-e más formájú változatok, nem tudni. Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy amíg fizetőképes kereslet lesz az effajta furcsa termékekre, addig lesznek olyanok is, akik előállítják. Előállítják, és megélnek belőle. Mindehhez piacismeretre van szükség, azaz fel kell térképeznünk a fogyasztóink, vevőink, ügyfeleink igényeit, és erre az igényre kell kidolgoznunk a megfelelő ajánlatot.
A brazil és portugál példából egyaránt látszik, hogy a gazdasági környezet és a piac változásainak, trendjének nyomon követése elengedhetetlen a tartós sikerhez. Ez egy ország vagy sziget esetében ugyanúgy létfontosságú, mint az Ön vállalkozása esetében. Sőt, saját erőforrásainak, erősségeinek ismerete nélkül vállalkozása a kínálkozó lehetőségeket sem tudja kihasználni. A várható fenyegetettségekre sem tud felkészülni, így azok meglepetésként érik majd. Ha Ön nem ismeri cégének gyenge pontjait, hiányosságait, akkor a vállalkozás teljesítményén sem tud javítani. Mindez odáig vezethet, hogy Ön lemarad versenytársaitól, vagy egyszerűen csak nem tud alkalmazkodni a megváltozott gazdasági környezethez, és emiatt kizárja magát a piaci versenyből.
Ugyan már! A miénk kis cég ahhoz, hogy üzleti tervvel bíbelődjünk. Nincs időnk elemzéssel, tervezéssel foglalkozni. Nincs is szükségünk rá. – mondhatná Ön. Lehet, hogy igaza van. Vagy mégsem?
Érdemes ránézni a KSH 2009. május 21-én publikált adataira (Statisztikai tükör, 2009/65.), amelyek a vállalkozások túlélési esélyeit mutatják. Eszerint a 2001-ben létrejött 84.085 új vállalkozásnak 82,5%-a működött 2002-ben, 70%-a 2003-ban, 60%-a 2004-ben, 54,2%-a 2005-ben és 47,9%-a 2006-ban. Mindössze minden második cég érte meg a 4-5. évet! A másik felük elhullott.
Azért, hogy ez Önnel ne fordulhasson elő, érdemes folyamatosan figyelemmel kísérnie a változásokat, és rendszeresen felülvizsgálnia a cége által követett piaci stratégiát.
Erről szól a helyzetelemzés, vagyis a külső (piaci, gazdasági) környezet és a belső (szervezeti) jellemzők feltárásáról. Minden üzleti terv legfeljebb olyan jó lehet, mint az elemzés, amelyre épül. A tervezési szakaszt tehát megelőzi a helyzetelemzés, ami a cég működésére hatást gyakorló külső és belső tényezőket vizsgálja.
„Aki nem tudja, melyik kikötőbe tart, annak semmilyen szél nem kedvez.”
Az idézett kijelentés a római filozófus és államférfi, Seneca szájából hangzott el, s ma is ugyanolyan aktuális, mint az ókorban. Talán figyelemre tarthat számot a cégvezetők és gazdálkodók részéről is. Pénzügyi és gazdasági válság esetén különösen…
Pólya Árpád
