A hangok világa a kutya társas életének igen fontos részét tölti ki. Hallása hihetetlenül éles, éppen ezért reagál a különböző akusztikai jelzésekre.
Minden kutyának egyéni hangja van. A gazda számára az eb által kiadott különféle hangok mindig jelentenek valamit, amit meg lehet, illetve meg kellene tanulni, hiszen mi magunk is elvárjuk tőle, hogy megértse utasításainkat.
A kutya közlendőjét könnyen megérthetjük, mivel amikor akar tőlünk valamit, akkor többnyire testbeszéddel is alátámasztja hangadásait. Például a játékra hívás félreérthetetlen póza: meghajlítja elülső lábait, szinte a könyökére ereszkedik, a hátulsó részét viszont felemeli, és csóválja a farkát. Amennyiben a gazda nem veszi a lapot, s másfele figyel, akkor a kutya vakkant, hogy „a kissé nagyot halló” gazdája kegyeskedjen odafigyelni. Ugye ismerős jelenet? Ezenkívül számos olyan jel van, amelyet a kutya megpróbál velünk szemben alkalmazni; néha sikerrel, máskor nem. Amennyiben odafigyelnénk ezekre a közlési jelekre, jobban megértenénk tanítványunkat!
Egyik kutya sokat ugat, a másik keveset. Az ugatás mennyisége meghatározó jellemzője lehet egy fajtának. Bármennyire sokat vagy keveset ugat egy kutya, az ugatás a „nyelve”. Ez a nyelv a hangok széles skáláján alapszik, a halk nyöszörgésen keresztül, a nyüszítésen és morgáson át, a közönséges ugatásig, mi több a farkasokéra emlékeztető üvöltésig. A különböző sajátos helyzetekben a hangadások mindegyike árnyalatnyi eltéréssel hallható. Amennyiben figyeljük kutyánkat, fokozatosan megtanulhatjuk, mit jelentenek a különböző hangok.
A kutya sokféle hangot ad: – morog, valahányszor ingerlik vagy zavarják, – vinnyog, amikor beteg, – nyüszít, ha megsebesül vagy a farkára lépnek, – vonít vadászat közben, vagy ha bezárják, esetleg zenét hall, – és csahol a váratlan eseményekre.
A mély hangon morgó kutya olyan támadó kedélyállapotról tesz tanúbizonyságot, amelyből hiányzik a félelem. Ennek ellenére a morgás nem jelenti azt, hogy támadni fog. Ellenkezőleg, rendszerint hangosabban morog olyan helyzetekben, amelyekben agresszivitása dominál, de a szociális gátlások visszatartják a támadástól, illetve a harapástól. A morgás erődemonstráció; olyanok ellen irányul, akik a közelében vannak, de nem keltenek benne félelmet. A támadás pillanatában a morgás rendszerint üvöltésbe csap át. Az intenzitás erősödésekor rövid, tompa ugatás szakíthatja meg a morgást, anélkül, hogy arra támadás következne.
A kutya vinnyog, ha kellemetlenség éri. Ez akkor történik, amikor olyan körülmények közé kerül, amelyben valamilyen tevékenysége erősen motiválva van, de nem hajthatja végre. Vagyis mind a lelki kielégületlenség, mind a fizikailag kellemetlen helyzetek vinnyogást okoznak. Rendkívüli intenzitásnál a vinnyogás könnyen egyfajta ugatásszerű, sőt olykor vonításra emlékeztető hanggá válhat. Ezt rendszerint valami „lelki” természetű kellemetlenség okozza.
Különleges öröm vagy meglepetés esetén a kutya magas, remegő, nyüszítő hangot ad. Ezt többnyire olyan öröm váltja ki, amelyben nincs várakozás vagy reménykedés, csupán csak elégedettség. Például a család valamelyik tagja hazaérkezik, s nyüszítés kíséri a nagy üdvözlő ceremóniát.
A farkasnál a vonítás több különböző helyzetben – főként vadászat közben hívójelként – fordul elő; kutyánál viszont ez a hang korántsem annyira gyakori. A vadászat – különösen falkában – ritkán fordul elő a kutyánál, ki-
vétel a kopófalkák esetében jelentkezik. A csoport összetartozási érzése kifejezéseként azonban előadódik, különösen vidéken élő kutyák esetében. Az egyik elkezdi a vonítást, és a többiek nyomban csatlakoznak hozzá. Érdekes, hogy egyes egyedeknél a különféle dallam vagy a zene is kiválthat vonítást. A zenéhez szokott kutyák úgyszólván egyáltalán nem reagálnak, míg azok, amelyek soha nem hallottak zenét, hasonlíthatatlanul érzékenyebbek iránta. Az egyedüllét is előidézhet vonítást.
A csaholás – rövid és éles hang – gyakran igen jellegzetes reakció a fájdalomra és egyéb kellemetlen eseményre. Sok kutya csahol, ha valamilyen hirtelen hang vagy meglepetésszerű zaj megriasztja, esetleg váratlanul megpillant valamit a közvetlen közelében. A hajlamosságuk arra, hogy meglepő helyzetekben inukba szálljon a bátorságuk, egyedileg erősen változó. A vad kutya nem ijed meg, hanem félig-meddig támadóvá válik, a félénk viszont könnyen megriad, és csak nehezen nyugszik meg.
Az ugatás a kutyának azon tulajdonságai közé tartozik, amelyet a háziasítás során sajátított el. A farkasoknál csak a kölykök ugatnak, a felnőttek üvöltéssel érintkeznek egymással. Kezdetben őseink inkább azokat a kutyákat válogatták ki, amelyek sokat ugattak, mivel az ugatás mozgósította az embereket, és jelezte az ellenséget. Később a fajták ugatós és kevésbé ugatós csoportokra váltak szét:
Keveset ugatók: a nyájőrzők és a terelők, valamint a vízi vadászatra, valamint a nyomkövetésre alkalmas fajták;
Csahosak: a falkakutyák és a házőrzésre alkalmas fajták.
Ma is nagyjából ez a helyzet. Az apportozó és a vadat álló kutyák kevésbé, az őrző-védőfajták, a terrierek és a spiccek az ugatósabbak közé tartoznak. Az is kimondható, hogy:
Ok nélkül sohasem ugat
Miért ugat a kutya? Az ugatás ösztönös reagálás a meglepetésre. Hasznos figyelmeztetőül szolgálhat a többi kutya felé. Néhány egyed azonban megtanulja, hogy csaholással el is érhet valamit, amit kíván. Ez lehet táplálék, amelyet a gazda kétségbeesetten odavisz neki, csakhogy csillapítsa az ugatást. Lehetséges, hogy a kutya emberi társaság utáni vágyában ugat, vagy azért, mert nem engedik ki vagy be a lakásba. Ugat, ha magára szeretné terelni figyelmet; amennyiben ez sikerrel jár, újra és újra ugatni kezd. Magányosságában is ugathat. Különösen kennelben bezárva érzi magát elveszettnek; szeretne egy kis figyelmet, bármi áron. Mivel más eszköze nincs, ugatással próbálkozik. Ilyenkor még a szidás is jólesik neki.
Megelégedettséggel tölti el vajon a kutyát, ha hallja azt a zajt, amit csaholásával kelt? Egyáltalán nem. Számára ugyanolyan jó hecc az ugatás, ha sebészi úton eltávolítják hangszalagjait; akkor is tovább hangoskodik, csupán nem az a tónus jön ki a torkán.
Az erőteljes ugatás folyamatos vonítássá alakulhat
A legtöbb egyed elsősorban olyan helyzetekben gyakorolja az ugatást, amelyekben az éberség-félelem-harciasság kombinációja uralja kedélyállapotát. Az ugatás lehet szinte hangtalan levegőkibocsátás. Az erőteljes ugatás folyamatos vonítássá alakulhat. Minél inkább az agresszivitás az uralkodó, annál tompább, mélyről jövőbb az ugatás; minél inkább fél a kutya, annál magasabb hangú és fültépőbb. Az agressziótól a menekülésre való készülődésig – az azt halló kutya észleli az árnyalatait, még akkor is, amikor nem látja az ugató egyedet, sőt, ha ez számára teljesen idegen is. Az ugatás dallama és csengése egy sor dolgot közöl a kutyáról a többi ebbel. Egy kistermetű, félénk egyed gyakran megijed a mély hangú ugatástól, akkor is, ha a csaholó távol van. A félelem az ugatás egyik legfontosabb mozgatóereje. Az a hiedelem, miszerint az a kutya, amelyik sokat ugat, nem harap, ennélfogva teljesen téves.
Jóllehet a kutyának az ugatásra való hajlama meglehetősen nagyfokú, a riasztáshelyzetekre készülve ez kiképzéssel még fejleszthető. Sajnos sokan élnek ezzel a lehetőséggel, mások nem kis bosszúságára. Nem éppen kellemes, amikor otthonunkban vagy a környéken előforduló legkisebb zajra a kutyának be nem áll a szája. Ösztönösen cselekszi ezt, és a legtöbbször nincs is ebben semmi kifogásolnivaló. Ritka esetektől eltekintve nem rossz az, amennyiben ugat egyet-kettőt, mikor valaki jön vagy megnyomja csengőt. De bőségesen elegendő, ha figyelmeztetésül néhányszor vakkant, aztán maradjon csendben, kivéve, amikor valami rendkívüli dolog történik. A további hangoskodástól vonjuk el a figyelmét játékkal, etetéssel, s bármilyen furcsán is hangzik dicsérettel, de semmiképpen ne ordítozzunk vele. Így észreveszi, hogy teljesítette feladatát, most már befoghatja a száját. Függetlenül attól, milyen idős a kölyök, kezdettől fogva okvetlenül hallgattassuk el a mértéktelen csaholást!
A folytonosan ugató eb rendszerint rá se hederít, ha rászólnak. Egész nap, sőt sokszor éjszaka is minden ok nélkül „jár a szája!”. Nemcsak a gazdát, hanem a közeli szomszédokat is bosszantja ezzel. Tény, hogy néhány kutya nem igazán kiegyensúlyozott idegrendszerű, és az állandó ugatás ennek a megnyilvánulása. Néha olyan gyakran ingerelnek egyes kutyákat, hogy emiatt fejlődik ki ez a számunkra kellemetlen szokásuk. Vannak félénk és bátortalan ebek, amelyek hosszan és igen hangosan ugatnak a házon belüli vagy kívülről jövő bármilyen zajra és mozgásra. Van olyan is, amelyik, amikor egyedül marad, azonnal ugat.
A kutya sajátossága tehát az ugatás, amellyel hírül adja érdeklődését, bármilyen eseménnyel kapcsolatosan. Az ugatás az a nyelv, amelyre a kutya az emberrel való érintkezésben tett szert. Az elvadult eb elfelejti ezt a nyelvet, és a farkashoz hasonlóan vonít. De tudat alatt beleivódik, mert a fiatalon elfogott vadkutyák, meg farkasok és kutyák keresztezett utódai egyhamar újra megtanulják az ugatást. Ezzel összefüggésben érdekes, hogy az eszkimó kutya, bár részben megőrizte vadságát, „nyelvi” szempontból is a középen áll. Az, hogy egyáltalán nem tud ugatni, mint ahogy ezt gyakran állítják róla, tévedés. Tud! De rá a vonítás a jellemző, amelyet napnyugtakor, éjféltájt és hajnal felé hallat – és ez a hang teljesen a farkasok és a sakálok üvöltésére emlékeztet.
