fbpx

Az agráriumban szükség van ikonikus emberekre!

Írta: Szerkesztőség - 2015 január 12.

A mezőgazdaság megérdemli a kitüntetést! Mindaz az érték, amit a mezőgazdászok a napi munkájukkal létrehoznak, amivel asztalunkat gazdagon megterítik, a földnek köszönhető. A gazdálkodók generációk óta tudják, hogyan tartsák meg ezt a kincset, és tevékenységüket mindig úgy végzik, hogy a következő generációk számára is megőrizzék a földet, ami az élet alapja.

 

Szanyi István, a Monsanto Hungária Kft. ügyvezető igazgatója

 

Az agrotrend.hu mezőgazdasági hírportál által életre hívott Az Év Agrárembere díjról, a társadalmi szerepvállalás fontosságáról a főtámogató Monsanto Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, Szanyi István nyilatkozott.

– Az üzleti tevékenység mellett nagyon fontos szempontnak tartjuk azt is, hogy a mezőgazdaságban szereplő partnereink, azok a kollégák, akik ebben az üzletágban dolgoznak, jelentős sikereket érjenek el – kezdte Szanyi István. – Ám a mezőgazdaságnak természetesen nemcsak az üzlethez, hanem a vidékhez is nagyon-nagyon sok köze van, kelettől nyugatig.

Magyarországon cégünk, a Monsato Hungária Kft. hét telephellyel rendelkezik, Nyíregyházától Nagyigmándig, úgyhogy mindenképpen nagyon fontosnak tartjuk, hogy az üzleti tevékenységünk mellett a mezőgazdasághoz kapcsolódó társadalmi szerepvállalásban is részt vegyünk.

A magyar mezőgazdaság jelentős hagyományokkal bír, és mindenképpen szükségünk van arra, hogy megmutassuk azt, kik dolgoznak benne, milyen tevékenységeket folytatnak. Szükségünk van arra, hogy megmutassuk, mik azok az új irányok, innovatív tevékenységek, amelyek a mezőgazdaságban folynak. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy Az Év Agrárembere díj mellé állunk, s ezt a kezdeményezést, mint főtámogató felkaroljuk.

– Mit jelenthet az agrárszakmának ez a díj?

– Az agráriumban mindenképpen szükség van ikonikus emberekre! – folytatta az ügyvezető. – Olyanokra, akiknek az életén, munkáján, tevékenységén keresztül hűen be lehet mutatni, hogy a mezőgazdaságban milyen tevékenység folyik, hogyan hatunk a vidékre. Ezek az ikonikus alakok tulajdonképpen nagykövetévé is válnak ennek a szakmának, ennek az ágazatnak.

S hogy mire is gondolok, amikor azt mondom, hogy a társadalmi szerepvállalásban is részt kell vennünk? Véleményem szerint az üzlet mellett minden mezőgazdasági tevékenységet végző gazdálkodónak, gazdaságnak jelentős hatása van a saját szűkebb, illetőleg tágabb környezetére.

Természetszerűleg kiemelten fontos, hogy az alaptevékenységünk mellett az oktatásban, a fiatal, feltörekvő gazdák támogatásában is részt vegyünk. Társadalmi szempontból hasonlóan fontos a vidék felzárkóztatása, a vidéki élet bemutatása! Mivel a mezőgazdaság esetében zömében a vidékről van szó, jelentős kérdés, feladat, hogy a fejletlenebb régiókban miként tudjuk támogatni azokat az embereket, akik mélyszegénységben élnek.

Úgy vélem, a mezőgazdaság az egyik lehetőség, ami az embereket ki tudja emelni ebből a környezetből, az ilyen rossz életkörülményekből. Az innovációtól egészen a mélyreható társadalmi szerepvállalásig, segítségnyújtásig Az Év Agrárembere díj mindenképpen élenjáró, a magyar mezőgazdaságot, annak tartópilléreit, ikonikus alakjait valójában megmutató kezdeményezés lehet.