Termelői körökben már egyre kevésbé kérdés, hogy a globális felmelegedés káros hatásai a Kárpát-medence – egyébként kiváló – termőtalaját is veszélyeztetik.
Évről évre érződik a csapadékeloszlás kiszámíthatatlanságának hatása, valamint az álló növénykultúrákat a tenyészidőszakban egy-két alkalommal visszatérően sújtó és élettani zavart okozó hatalmas hő-sokk. Ezek az anomáliák egy-egy biztatóan induló és jó terméseredménnyel kecsegtető állományt képesek erőteljesen visszavetni, a remélt termésszinteket megfelezni, vagy akár megsemmisíteni.
Mindezek ellensúlyozására olyan komplex talajművelési rendszerek kidolgozására lenne szükség, amelyek ezeket a nemkívánatos veszteségeket jelentősen mérsékelik.
Természetesen senki nem várhatja el, hogy magyar viszonylatban – a kontinentális éghajlati jellemzőktől eltérő – szélsőséges időjárási jelenségek ellen teljes védelmet adjon egy-egy komplexnek aposztrofált és kidolgozott talajművelési eljárás. Az viszont elvárható, hogy a tudományos és technikai fejlődés segítségével ne a hagyományosan ismert és alkalmazott talajművelési eljárásokkal dolgozzanak a termelők, hiszen immár évről évre beigazolódik, hogy – úgy tűnik, visszavonhatatlanul – új helyzet állt elő. Ráadásul olyan változások figyelhetők meg, amelyek ellen a rendelkezésre álló ismeretek és talajművelési rendszerek kidolgozásával és alkalmazásával még eredményesen fel lehet lépni.
A tudomány átültetése a gyakorlatba
A Gödöllői Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának dékánja éppen a közelmúltban beszélt arról a sajtó képviselőjének, hogy komplex talajművelési rendszer kialakításán dolgoznak évek óta, amely a fent említett problémát, illetve annak veszteségeit igyekszik csökkenteni. Mára ezt a kutatási munkát siker koronázta, és olyan komplex talajművelési rendszert ajánlanak, amely megkönnyíti az alkalmazkodást a klímaváltozással járó egyre gyakoribb szélsőséges időjáráshoz. Plusz hozadékként pedig elősegíti a termőföldek szervesanyag-tartalmának, nedvességének a megőrzését, illetve lehetővé teszi, hogy a modernebb gépekkel a talajszerkezetet kímélő módon műveljük meg a földeket.
A talaj agronómiai szerkezetéhez igazodva ebbe a műveletsorba tartozik például a költségtakarékos, ún. mulcshagyó művelés, amelyben a szármaradványt a talajon hagyják. De ide sorolható az évente váltakozó mélységű talajlazítás, illetve az erózió csökkentésére szolgáló és a lankás területeken a termőföld humusztartalmát megőrző, az esővizet nagyobb arányban felfogó bakhátak alkalmazása is.
Ezek a módszerek természetesen nem teljesen ismeretlenek, ám mégsem ivódtak be a szakmai gyakorlatba. A termelők hajlamosak a kisebb költség reményében a „kisebb ellenállás” irányába elmozdulni, jóllehet elméletileg ismerik az említett módszerek alkalmazását is. Persze, nyilvánvaló az, hogy a komplex talajművelési eljárások a jobb termőhelyi adottságok mellett látványosabban hozzák az eredményeket, és a művelésből eredő előnyök itt előbb forintra válthatóak. A gödöllői komplex rendszer példája – amelyet már mintegy 1,3 millió hektárnyi területen alkalmaznak – azonban azt igazolja, hogy egyre több gazdaságban vezetik be a talaj fizikai, biológiai és kémiai állapotát javító technológiai rendszert.
Az intézethez befutó jelzések szerint az eddigi kedvező magyar tapasztalatokon felbuzdulva a különféle nemzetközi együttműködések révén a horvát, román és szlovák mezőgazdasági üzemek közül is mind többen alkalmazzák a komplex technológiát.
Ez különösen azért fontos, mert a Kárpát-medence termőhelyi adottságai kiválóak, talajai a legjobb minőségűek Európában. A tapasztalati számok azonban mégis azt mutatják, hogy az itt gazdálkodók például a gabonafélék esetében átlagosan 20-30%-kal szerényebb hozamokat érnek el a nyugat-európai versenytársaknál. Ennek magyarázata a komplex talajművelési rendszerek és főként a korszerű talajművelő gépek hiányában keresendő. Vannak törekvések a géppark fejlesztésére, hiszen az uniós támogatások is ezt célozták, de amikor gyenge évet zárnak a termelők (pl. 2010-ben), akkor nincs megfelelő önrész a vásárlásokhoz. A sikeres gazdasági éveket követően viszont megfigyelhető a dinamikusabb vásárlási kedv, ami azt igazolja, hogy van fogékonyság és igény a talajművelés színvonalának javítására.
Öngerjesztő folyamatról van szó, amelyet be kell indítani. A szemlélet megváltozása nem elégséges, a korszerű gépekre is szükség van, és ez viszont is igaz. Az új technológiák elterjesztése csak egy megújuló gépparkkal együtt növelheti a jövőben az agrárágazat versenyképességét. Az első lépés ebbe az irányba a szemléletváltás elfogadása, majd pedig a változó körülményekhez való gyakorlati alkalmazkodás.
Csökkentett menetszám, energiatakarékos művelés
A nagy teljesítményű mezőgazdasági gépek nélkül a korszerű, hatékony növénytermesztés ma már nem képzelhető el. A gépek teljesítményének növekedése azonban együtt jár az eszközök tömegének és a talajt érő mechanikai behatások, illetve stressz növekedésével. Éppen ezért a tömörítés mértékét csökkentő olyan megoldások kerülnek előtérbe, amelyek a talajszerkezet leromlását, illetve a talajtömörödés megelőzését szolgálják. Ezt a célt leginkább a művelési beavatkozások számának csökkentése révén lehet elérni.
A menetszám csökkentése nem feltétlenül jelenti a szükséges beavatkozások elhagyását. Fontos azonban az, hogy talajműveléskor minden esetben a talaj állapotának figyelembe vételével válasszuk meg a talajművelési módot, a művelés mélységét és magát az alkalmazott munkaeszközt. A talajművelési rendszer megválasztásakor a talaj állapota mellett természetesen a termőhelyet, az évjáratot, a termesztett növény igényeit szintén figyelembe kell venni.
A talaj műveléséhez szükséges energia csökkentése nem új gondolat, hiszen ez már közel 100 éve foglalkoztatja a szakembereket. A talaj állapotának kímélése, a károsítások csökkentése, megelőzése már a klasszikus szerzők műveiben is helyet kapott.
Az energiaigény csökkentése azonban a 70-es években bekövetkezett olajárrobbanás után vált igazán fontossá. A világon és Magyarországon is ekkor gyorsultak fel a műszaki és agronómiai kutatások. A 90-es években hasonló súllyal a fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontok is csatlakoztak az energiatakarékossághoz. Mivel a művelés energiaigényét és a talaj károsítását fokozó tényezők többsége azonos, e két probléma megoldása együttesen lehetséges.
Mulcsművelés a horizonton
E két felismerés fontos szerepet játszott és játszik ma is a művelési szemlélet átalakulásában. A közgazdasági viszonyok romlása, az agrárolló nyílása alkalmazkodásra késztetheti a termelőket. A közgazdasági viszonyokhoz való alkalmazkodás a termelési költség csökkentésében, a környezet állapotának romlása pedig a kímélő, megelőző eljárások alkalmazásában nyilvánul meg.
Az alkalmazkodó művelés a termőhelyi és gazdálkodási feltételeknek leginkább megfelelő növények termesztését olyan takarékos és kímélő módszerekre alapozza, amelyek hosszabb idő alatt sem növelik a gazdálkodás kockázatát. Az alkalmazkodó művelés legfontosabb alappillére a talajkímélés és az energiatakarékosság.
A csökkentett menetszámú rendszerek talajvédő hatását a talaj felszínén hagyott tarlómaradványok (mulcs) jelentősen fokozzák. A mulcstakaró akkor alakul ki, ha a szármaradványokat nem forgatjuk be a talajba, nem szántjuk alá, ezért az évről évre fokozatosan felhalmozódik a talaj felszínén és a felszín közeli rétegben. Jelentőségét már Kemenesy Ernő is felismerte: „közel sem olyan fontos a tarlómaradványok tökéletes alátakarása, mint ahogy a köztudatban van, inkább elmarcangolásuk lényeges, mert ezáltal tudjuk megteremteni a szerves anyaggal kevert takaróréteget, az ún. mulcsot, amelynek olyan nagy jelentőséget tulajdonít a korszerű földművelés.”
Mindezen hátrányok ellenére felelősen ma sem lehet azt mondani, hogy a szántásnak nincs helye a környezetkímélő, energiatakarékos művelési rendszerekben, hiszen léteznek szántásra alapozott csökkentett rendszerek is. A szántás és vetés közötti műveletek számának csökkentése, a talaj állapotának megőrzése azonban csak úgy lehetséges, ha a szántás kellő időben és jó minőségben valósul meg. A gyakorlatban kialakult egyik rossz eljárás, hogy már a kedvező nedvességtartalom elérése előtt elkezdik a talajművelést. Az ennek eredményeként létrejött, kedvezőtlen talajállapotot azután több művelettel kell helyrehozni, ami költségnövelő és esetleg talajromboló hatású, valamint nem beérett biológiai magágyat eredményez, hanem gyakorlatilag talajélet nélküli, fizikai magágyat.
A talajművelési problémáknak ez a halmozott, egymás hatását erősítő jelenléte azt eredményezte, hogy művelt talajaink szerkezete a művelés mélységében leromlik, tömörödése, fizikai degradációja fokozódik.
Megfigyelhető még egyfajta versenyfutás is az idővel, aminek egyik oka a területarányos géppark hiánya. A kényszer szülte munka, a késedelem miatti fenyegetettség a talajművelésben óriási károkat okozhat, amit a nagyobb teljesítményű erő- és munkagépek alkalmazásával, körszerűbb technika bevetésével lehet visszaszorítani.
Forgatással vagy forgatás nélkül
A szántást a forgatás miatt a leginkább nedvességpazarló eljárásként szokás emlegetni. Ez általában abban az esetben igaz is, ha nem megfelelő időben, szakszerűtlenül végzik el. A hazai művelési gyakorlatban sajnos még mindig reneszánszát éli a kalászosok betakarítása után a hántatlan felszín július-augusztusi felszántása, amely olyan mértékű nedvességvesztést okoz, amit a téli félév remélt csapadéka sem tölt fel. Ez azért is kockázatos, mert az utóbbi évtized mutatta meg, hogy a téli aszály legalább olyan gyakorisággal fordul elő, mint a nyári.
Súlyosbítja a károkat, ha a felszínt – nyilván remélt energiamegtakarítás miatt – elmunkálás nélkül hagyjuk. Ha a szántást szakszerűen, megfelelő időben végezzük el, a nedvesség könnyebben megtartható.
A forgatás nélküli alapművelés jellemzői és környezeti hatásai egyre többek számára jelentenek gazdaságos megoldást, amit a munkagéppark átalakulása, megújulása követ. Az alapművelés széles körben elterjedt és alkalmazott eszköze a tárcsa. Ezzel a művelési eljárással a felső talajrétegek állapota változtatható meg, ezért a mélyművelést nem igénylő növények alapművelésekor alkalmazható. Az eszköz munkájára jellemző a keverés, a lazítás és a porhanyítás, de forgató hatása kicsi. Talajállapotra gyakorolt hatását a talaj nedvességtartalma nagyban meghatározza. Alkalmazásának optimális tartománya vízkapacitásban kifejezve 45-50%. Ennél szárazabb talajon rögösít és porosít, míg nedvesebb talajon tömörítő hatása növekedik és keni a talajt.
Az alapművelés másik – talán egyre népszerűbb – eszköze lehet a nehézkultivátor. Alkalmazásának optimális nedvességtartománya 42-50%. A talajállapotra gyakorolt hatása a középmély lazító munkájáéhoz hasonló, de a munkamélysége kisebb, legfeljebb 30 cm. Száraz időszakban nyár végi és őszi vetésű növények alá szántás helyett mindenképpen javasolható és alkalmasabb is a kultivátoros művelés. A lazító, porhanyító és lezáró elemekkel kombinált kultivátor nyomán a tarló hántásakor marad annyi szármaradvány a felszínen, amennyi a mulcsozás előnyeit biztosítani tudja, így kisebb kárt okozva alkalmazható, mint a hagyományos tárcsa.
A csökkentett menetszámú, környezetkímélő talajművelési rendszerek a középmély lazítást részesítik előnyben. Ennek magyarázata a középmély lazítás kedvező hatásaiban keresendő.
Egy nagyon fontos tényezőről azonban még nem esett kellő hangsúllyal szó, jelesül, hogy a talajok fizikai és kémiai adottságainak alapos ismerete nélkül aligha lehet jó talajművelési eljárást választani, eredményes és gazdaságos gyakorlatot folytatni. Éppen ezért minden termelőnek jól felfogott érdeke, hovatovább kötelessége megismerni a saját talajait, azok tulajdonságait, és ezeket összehangolni a talajművelési eljárásokkal.
A fent említett változó időjárási anomáliák és a klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak kivédése, mérséklése csakis kidolgozott, optimalizált talajművelési rendszer alkalmazásával lehetséges. Minden termelőnek ki kell gondolnia, meg kell találnia a területeire alkalmazható legjobb talajszerkezet alakító és vízmegőrző megoldásokat, akár komplex talajművelési rendszer adaptálásával, akár önerőből, saját tapasztalatokra alapozva, mert nagyon sok múlik ezen a magyar növénytermesztés jövőbeni versenyképességét illetően.
