fbpx

Yunta Quattro – a Bayer kombinált rovar- és gombaölő gabona csávázószere

Írta: Szerkesztőség - 2017 október 01.

A kalászosok védelme a Bayer számára a kezdetektől fogva fontos volt. A világ legelső, széles körben alkalmazott növényvédő szere, az Uspulun is cégünk csávázószere volt 1915-ben. Magyarországon a gabonatermesztésben hosszú távú sikert a minőségre törekvő, intenzívebb technológia alkalmazásával tudunk elérni. Ennek egyik alapköve a vetőmagcsávázás, amely területen a Bayer több mint 100 éves tapasztalattal rendelkezik.

A termesztéstechnológia változása és annak következményei

A gabonatermesztésben az utóbbi években végbemenő fajta- és technológia váltás hatására a minőséget nagy terméssel párosítani képes korszerű intenzív fajtákat és hibrideket egyre kisebb vetőmagnormával és egyre korábban vetik. Ez az ún. intenzív búzatechnológia egyre inkább teret nyert.

A korai vetés előnye, hogy csökkenti az évjárathatás kockázatát, részben vagy egészben kiküszöböli az aszály, a tápanyaghiány hatását, így elvileg jelentősen nő a terméspotenciál. A növények már ősszel bokrosodnak, így még árpánál is elmaradhat a relatív tápanyaghiány okozta tél végi sárgulás. Erősebb állomány fog betelelni, amely már korán magában hordozza a nagyobb termés lehetőségét. Vetőmagra is jelentősen kevesebbet kell költenünk.

Számos előnye mellett ennek a technológiának komoly hátránya, hogy hosszabb és erőteljesebb a növényállomány károsítóknak való kitettsége az ősz folyamán. A vírusvektor levéltetvek átlagos ősz esetén is aktív stádiumban találkoznak a fiatal gabonaállománnyal, az általuk terjesztett törpeségvírusok súlyos tőszámcsökkenést, legyengített betelelő állományt okozhatnak. A talajlakók, a csócsároló, illetve a már ősszel fellépő gombabetegségek is több kárt okozhatnak a hosszú őszi időszakban.

A gabonavírusokról

A vírusbetegségek igen súlyos mennyiségi és minőségi károkat tudnak okozni a gabonában. Hazánkban számos vírus fordul elő, ezek közül gyakorlati jelentőséggel elsősorban az ún. törpeség-vírusok bírnak. Kiemelkedő fontosságú az árpa sárga törpeség vírus, amely – neve ellenére – a búzát és az árpát egyaránt megtámadja. Vektorai a különböző gabonalevéltetvek. Ezzel ellentétben a búza törpeség vírus kevésbé elterjedt, de nagyon agresszív faj, korai fertőzés esetén a növények akár ki is pusztulhatnak. E kórokozó vektora elsősorban a csíkos gabonakabóca.

A korai vetést a fentiek miatt csak intenzív növényvédelmi technológiával és megfelelő fajtával érdemes alkalmazni, hiszen az említett nagyobb betegség- (lisztharmat, rozsda, vírusbetegségek), és rovarkitettség (talajlakók, kabócák, levéltetvek, csócsároló) miatt intenzívebb védelemre, ezen belül korszerű rovar- és gombaölő hatású csávázószerre és sok esetben szárszilárdításra lesz szükség.

Az őszi károsítókitettség az utóbbi években a normál vetésidő mellett is nőtt, hiszen mostanában többször van hosszú, meleg ősz és enyhe tél. Ha az ősz száraz, nagyobb az esélye a korábbi búzavetéseknek, mivel így az állomány ki tud kelni, és tápanyaghoz képes jut.

Yunta Quattro: a Bayer rovar- és gombaölő szeres csávázószere

Köztudott, hogy a csávázás a növényvédelmi eljárások közül a legcélzottabb, ugyanakkor a környezetet legkevésbé terhelő, illetve veszélyeztető. A csávázás jól jellemezhető a „fenntartható eljárás” kifejezéssel. Alkalmazásával 100%-ban megvalósítjuk a prevenció elvét is, ami a növényvédelem egyik legfontosabb szabálya.

A Yunta Quattro négy kiváló hatóanyagot tartalmaz, sok fejlesztési munkával, meghatározott arányban. Két rovarölő alkotója a klotianidin, és az imidakloprid. Gombaölő komponensei szintén nem ismeretlenek: az 1988 óta sikeres tebukonazol Magyarországon a Folicur, Falcon, Prosaro, Lamardor termékekben, a kiemelkedő fuzárium elleni hatékonyságáról ismertté vált protiokonazol pedig a Prosaro-ban és a Lamardor-ban szerepel.

Miért kell a Yunta Quattro-ba négy hatóanyag? A fungicid hatóanyagok szinergista módon működnek együtt, mint ahogy ez a Prosaro és a Lamardor esetében már bebizonyosodott. A rovarölő komponensek is kiválóan kiegészítik egymás hatásspektrumát, erősítik egymás hatását olyan nehezen leküzdhető kártevők esetében, mint a kabóca vagy a csócsároló. Így az új kombináció teljes hatásspektrumú az összes fontos csávázással leküzdhető betegség és ősszel fellépő rovarkártevő ellen.

A Yunta Quattro hatásspektruma így mind a betegségek, mind az őszi rovarkártevők vonatkozásában teljes: véd valamennyi csávázási betegség, kiemelkedő módon a fuzáriumos és bipoláriszos rothadás ellen. Ugyanakkor az ősz folyamán biztos és tökéletes védelmet nyújt a vírusvektor levéltetvek, kabócák ellen, illetve a talajlakó kártevők és a csócsároló ellen is. Mind a négy hatóanyag szisztemikusan mozog a növényben. A mag felszínéről a gyökérzónába jutó inszekticid hatóanyagokat a gyökerek felszívják, s így gyakorlatilag „együtt nőnek” a csíranövénnyel, belülről védve azt a vektorok támadásától. A Yunta Quattro rovarölő hatékonysága 7-9 hétig teljes, ami a korai vetés technológia esetén is maximális védelmet garantál a teljes őszi időszakra.

Megelőző hatásának köszönhetően a károsítók által okozott stresszt tökéletesen kikapcsolja (anti-stressz készítmény). Állományunk így jobban ellenállhat a szárazságnak, vagy az extrém hőmérsékletnek, összességében mindez nagyobb terméshez és jobb minőséghez vezethet.

A Yunta Quattro engedélyezett dózisa 1,8-2,0 liter vetőmagtonnánként. Korai vetés és maximum 200 kg/ha búza vetőmagnorma esetén a dózis 2 liter/tonna. Ennél nagyobb vetőmagnorma (pl. 250 kg/ha, vagy több) esetén a dózis 1,8 liter/tonna. Őszi árpánál 200 kg/ha vetőmagnormáig 2,0 liter/tonna a helyes dózis. A Yunta Quattro FS formulációjú csávázószer, amely minden típusú csávázógéppel, a szokásos 10-20 l/t csávázólé alkalmazásával felvihető a magok felületére. Külön színező adalékanyag hozzáadása szükségtelen, a viszonylag nagy dózisnak köszönhetően kiválóan fest.

Az intenzív őszi búza és őszi árpa technológiába illeszkedő új csávázószer alkalmazásával igen hatékonyan, fenntartható módon, ugyanakkor gazdaságosan védekezhetünk a betegségek, vírusok és rovarkártevők ellen. Nagy előnye, hogy segítségével az őszi vírusbetegségek fellépését teljes mértékben megelőzhetjük, míg ha a levéltetvek vagy kabócák ellen permetezéssel igyekszünk védekezni, tökéletes védelmet soha nem érhetünk el. A Yunta Quattro-val elegendő hatóanyagot juttatunk ki ahhoz, hogy nehezített viszonyok között, nagy fertőzési potenciál esetén is biztonságos hatású legyen. Az eredmény egy kártételtől mentes, egészséges állomány betelelése, ami a nagy termés és kiváló minőség lehetőségét foglalja magában.

Szerző: Csorba Csaba • Bayer CropíScience