fbpx

Szerbia kukoricából is a térség egyik legnagyobbja lett

Írta: Gönczi Krisztina - 2021 január 03.

A szója, málna, meggy, alma kapcsán egyre többször kell hogy eszünkbe jusson Szerbia exportpotenciálja. Úgy tűnik, kukoricából is felzárkóztak mellénk, pedig ebből a terményből igazán sok van Magyarországon.

uszály

 

Nagy kukoricatermelők lettek

Szerbiában november közepén fejeződött be a kukorica betakarítása, és 8 millió tonna végeredményt hozott a 990 ezer hektáron (8 t/ha) – nagyon hasonló a Magyarországon megszokott termésátlaghoz és -mennyiséghez. Az októberben érkező esők miatt itt is csak november végére tudták befejezni az aratást. A 8 millió tonnás összetermés mindenkori rekordnak számít az országban, 10 százalékkal múlja felül az előző évit – derül ki az USDA jelentéséből. A szerbek is csak a termés felét tudják „házon belül” hasznosítani, így 3,8 millió tonna exportra kerülhet. A szerb kukorica szintén GMO-mentes termény. Idén októberben a magas áraknak és a bőséges készleteknek köszönhetően 87 százalékkal több kukoricát tudtak kiszállítani az országból, mint egy évvel ezelőtt. Így Szerbia megerősíti pozícióját a térség legnagyobb kukoricaexportőrei között. (A dobogós sorrend: Franciaország, Románia, Magyarország.) Úgy tűnik, a 88 ezer négyeztkilométeres Szerbiában, ahol a terület felét hegyek foglalják el, már kukoricából is annyi tud teremni, mint a mezőgazdasági területben bővelkedő Magyarországon.

Búzából viszont csak 4,6 tonnás átlagok születettek, így az 570 ezer hektáros területről 2,6 millió tonnát hordtak a tárolókba. Ez 1,2 millió tonnás exportot tesz lehetővé az ország számára (fele a magyar exportmennyiségnek), de még tavalyról is van 1,5 millió tonnányi áthúzódó, eladható készletük. A szerb búzaexport 60 százaléka a Dunán kell hogy eljusson a konstancai kikötőbe, így ennek sikere erősen függ a folyó vízállásától. Idén ősszel 600 ezer hektáron vetettek búzát. A mag megkésve került a földbe, de az enyhe novemberi időjárás lehetővé tette a megcsúszott vetések befejezését és az állományok megerősödését.

Szójából és kertészeti termékekből hasítanak

Szóját 235 ezer hektáron termesztettek a szerbek idén, ez viszont csaknem négyszerese a magyar termőterületnek. A betakarított 750 ezer tonnás babmennyiség rekordnak számít, és a jobb hozamok miatt négy és félszeresen múlja felül a magyar termést. (Az EU számára Szerbia fontos szójababforrás.) A napraforgó betakarítását 220 ezer hektáron végezték el a szerbek, és a végeredmény 700 ezer tonna lett. Ez bő harmada a magyar napraforgóterületnek, de a termésátlagok jobbak voltak Szerbiában, mint nálunk, 3,2 t/ha. Szerbiában a zöldségfélék 100 ezer hektárt foglalnak el. Tavaly a gyenge termés miatt sok fagyasztott zöldborsót vásároltunk innen. Az ország a málna és egyéb bogyósok, valamint a meggy és alma termesztésében is jeleskedik.