fbpx

Piros lesz a sárgabarack: így válasszunk kajszifajtát (Videóval)

Írta: Kristóf Imre - 2021 április 02.

A hagyományos, magyar kajszibarackfajták mellett piacos külföldi facsemetéket is beszerezhetünk. Ám a vásárlás előtt döntenünk kell, hogy mutatós, piroshéjú, lekvárnak vagy pálinkának való kajszibarackot szeretnénk termelni. Cikkünkben és videónkban az ország legnagyobb kajszibarackcsemete-előállító helyén, Dánszentmiklóson mutatjuk be, mire figyeljünk a facsemeték megvásárlásakor.

 

 

A facsemeték közül nehéz választani, mert nagy a kínálat, drágák az új fajták, és mivel évtizedekre szól a döntésünk, ezért jól meg kell gondolni, hogy milyen kajszibarackfát ültessünk.

Főleg a nyugdíjasok azok, akik azt mondják, hogy ők már nem élik meg, hogy ez a fa teremjen. Ezért azt akarják, hogy egyből termő, nagy fa legyen, amit vesznek. De a gyümölcs-szaporítóanyagoknál van egy fontos szabály: maximum 2 éves gyümölcsfákat lehet eladni – mondja el tapasztalatait stábunknak Palesits Zsolt, a Magyar Gyümölcsfaiskolák Országos Egyesületének elnöke.

 

kajszibarack
Kajszifajták

Pálinkának vagy lekvárnak?

A vevőknek mindig azt szoktuk ajánlani, hogy a fajtaválasztásnál tudnia kell, hogy mire akarja a fajtát használni. Ha pálinkának szeretné, akkor egyértelműen a magyar fajtákat kell preferálni. A magyar kajszi C.235, Gönci magyar kajszi, Ceglédi óriás, Pannónia mind kiváló fajták. Ha befőzni akarják a gyümölcsöt, a Bergeron még ide sorolható. A látványos, piacos fajtáknál a külföldi fajták jönnek inkább szóba, mert ezek szilárd húsúak, piros színűek, van köztük már teljesen úgynevezett körpiros, és ezek jól szállíthatóak is.

 

Csak megbízható helyről!

Fontos, hogy a facsemete a NÉBIH által ellenőrzött minőségű legyen. A szabályos jelölésen a gyümölcs faján kívül a fajta, az alany és a termelő neve is olvasható. Az ültetésre kiválasztott fák fajtáján, korán kívül a szemzés helyére, a gyökerek és a törzs megfelelő erősségére is figyelni kell még a facsemeték vásárlásánál.

 

kajszibarack
NÉBIH jelölés a kajszi csemetéken (Fotó: Kristóf Imre)

 

Az oltványoknál szabály, hogy minden kötegen jeltáblának kell lennie. Amit itt látunk, az kék színű, mert vírustesztelt az anyag. Ez egy suháng minőség, tehát koronaelágazásai nincsenek, viszont kötegben is látszik, hogy gyönyörű gyökérzettel rendelkezik. Ezeknek az oltványoknak  mirobalán a gyökere. A gyökér fölött néhány centivel szemzették be az alanyt, magyar kajszi C.235 szemmel, és innen a tavalyi évben nőtt a fa 1,5-2 méteres hajtásnövekményt.

 

Piacos olasz fajták

A hazaitól némileg eltér az olasz faiskolák csemete-előállítása. A nemesítés célja a vírus-ellenállóság, a tetszetősebb színű, nagyobb gyümölcsű, piacos fajták létrehozása. Eltér az oltás helyének magassága is.

Olaszországban a vegetáció hosszabb, ezért egy kicsit nagyobbak lesznek a fák, magasabban is szemzenek, kb. 20 cm-re a gyökérnyaktól.

 

kajszibarack
Olasz fajták magasabb oltási hellyel (Fotó Kristóf Imre)

 

Ez azért fontos, hogy egy csomó korokozót és kártevőt ki tudjanak küszöbölni. Magyarországon is megyünk a magasabb szemzések felé, de jelen pillanatban mi még a gyökérnyakba szemzést preferáljuk. Jelen esetben, amit éppen nézünk, ez a Faralia fajta, ami viszonylag későn, a Bergeronnal érik együtt. A Faralia többet tud teremni, nagyobb gyümölcsmérettel és színesebb is, mint a Bergeron, ráadásul vírus ellenálló fajta.

 

A pirosat keresik

A fajtanemesítés új divatot is teremthet. Lehet, hogy hamarosan sárgabarack helyett pirosbaracknak kell elnevezni az új fajtákat, és az őszibarackhoz hasonlóan jönnek a lapos változatok is.

 

kajszibarack

 

Az egyik legújabb nemesítés Olaszországban a Totem fajta. Ők a körpiros kajszibarackokat vezették be a piacra. Olyan, mint egy nektarin, nem találunk sárga részeket a héjon, csak pirosat. Gyönyörűek a gyümölcsök, mint egy piros labda, olyanokat terem. De az olasz fajtanemesítés nem állt meg a piros színnél. Az őszibarackhoz hasonlóan már kajsziból is nevelik a laposbarackokat. Én még csak kint, Olaszországban láttam ilyet, de szerintem 2 év múlva már azt is árusítani fogjuk.

 

Mibe kerülnek a csemeték?

Összességében elmondható, hogy a kajszicsemeték ára a származási helyüktől függően jelentősen eltérőek. Míg a hazai fácskák kétezer forint alatt elérhetőek, a külföldi oltványokat ennek a két-háromszorosáért vehetjük csak meg.

Magyarországon az árak 5-10 éve leragadtak. Mi, faiskolások 1000 forint körül adunk el egy oltványt, a lerakatokban 1500-2000-ig adják a fákat, ami már a bruttó, áfás ára. Az olasz oltványok nettó ára 3600 forint felett van, ha az áfát még rászámolom, akkor 4-5 ezer forint közötti az áruk.

 

kajszibarack
Az oltási helyet mutatja Palesits Zsolt (fotó Kristóf Imre)

 

A szakszerű ültetés titka

Hiába jó a szaporítóanyag, kárba veszhet, ha nem megfelelő a fák ültetése. A faiskolában megvásárolt csemetéket ezért szakszerűen metszeni és gondozni kell. A laikusok nem is gondolnák, hogy egy vödör víz is döntő lehet a fák életben maradásához.

A telepítők meg szokták kérdezni, hogy mit csinálnék vele ültetés előtt? A tanácsom mindig az, hogy közvetlenül az ültetés előtt a gyökerekből metsszünk le, hogy friss legyen a vágott felület. Amikor világoszöld vagy fehér a gyökérmetszlap, akkor megfelelő. Fontos, hogy legalább 60 cm-es ültetőgödröt kell ásni a kisfáknak, hogy könnyen gyökeret eresszenek. Alá lehet trágyát tenni földdel keverve. A leges-legfontosabb, amit sokan elfelejtenek, hogy az ültetés után minimum 20 liter vízzel be kell iszapolni a növényeket, mert csak így erednek meg! Az ültetési mélység a szemzési helyhez igazodik, nem szabad mélyen, illetve magasan ültetni.

Én úgy szoktam javasolni, hogy az oltványt, a talajszinttől mérve 110 cm-nél vágják el ferde metszlappal, hogy a nedvességet levezesse a rügyről és ne rá. A 110 cm-es magasság azért fontos, mert alatta 2-3 rügyet kidörzsölök, amikor kihajt, és így megmarad a domináns jellege a vezérnek. Az alatta lévő hajtások laposabb szögállásban fognak kihajtani, amiből ki kell majd választani a 3-4 koronavesszőt – magyarázta Palesits Zsolt, a Magyar Gyümölcsfaiskolák Országos Egyesületének elnöke.