fbpx

JCB: leépít és felére csökkenti a termelést a brit mezőgépgyártó

Írta: Gönczi Krisztina - 2020 május 19.

A globális recesszió jelei a szemünk előtt bontakoznak ki a koronajárvány után.

A JCB bejelentette, hogy akár 950 munkahely is veszélyben van, mivel a globális koronajárvány 50%-kal csökkentette a gépek iránti igényt. A brit mezőgazdasági óriás május 15-én, pénteken arra intette a munkatársait, hogy több száz munkahely is megszűnhet a 10 brit üzemben.

A JCB a múlt héten jelentette be a termelés részleges újraindítását öt gyárában, hogy a mezőgazdasági gépek iránti igény kielégíthesse, de úgy tűnik, az egyéb területekre készített gépek piaca pang, és az elbocsátások elkerülhetetlenek. Most egy 45 napos konzultációs időszak kezdődik a 6700 embert foglalkoztató cég életében.

A vállalat éves termelése a JCB szerint idén a felére csökken. „2020-ban több mint 100.000 gép eladását terveztük, de most inkább az 50.000 tűnik reális számnak. Ezért nincs más választásunk, mint hogy a költségeinket az eladható mennyiséghez igazítsuk” – mondta Graeme Macdonald, a cég vezérigazgatója.

A Staffordshire-i Kereskedelmi Kamara vezetője, Sarah Williams szerint a bejelentés „igazán tragikus” volt. „Ez csak a jéghegy csúcsa. Arra számítunk, hogy más cégek is hamarosan a kereslet csökkenésével szembesülnek, ami egy globális recesszió előjele lehet” – mondta. A kormányoknak ideje kidolgozniuk egy stratégiai tervet a Covid-19 utáni válságos időszakra.