fbpx

Interjú Villy Christiansen-nel, a HE-VA ügyvezetőjével

Írta: Szerkesztőség - 2013 március 30.

Az AGROmashEXPO szakkiállításon nyilatkozott lapunknak Villy Christiansen, a dániai székhelyű HE-VA ügyvezetője. Az interjú elkészítésében Szajkó Éva, a cég termékeit forgalmazó SZ-Agro 2007 Kft. tulajdonos-ügyvezetője segített nekünk, amit ezúttal is köszönünk.

 

Szajkó Éva és Villy Christiansen az AGROmashEXPO szakkiállításon

 

Lépésről lépésre

– Mit kell tudnunk a cégről? – kérdeztük elsőként a dán szakembertől.

– A HE-VA családi vállalkozás, éppen 35 éves, 1977-ben alakult Dániában. Ketten: én és a fiam vagyunk a tulajdonosai. Termékeink 86 százalékát exportáljuk. Főleg európai országokba szállítunk, de távolabbi országokba, például Japánba, Ausztráliába, Thaiföldre, Új-Zélandra is eljutnak a termékeink. Magyarország a legnagyobb piacaink egyike.

– Honnan jött annak idején a cégalapítás ötlete?

– Farmercsaládból származunk, a mai napig is vannak földterületeink, amelyeket művelünk. Mindig érdekeltek bennünket a gazdálkodással kapcsolatos dolgok és a gépészet. Folyamatosan fejlesztjük a céget, de nem túl gyorsan, hanem kontroll alatt tartva, kis lépésekben. Figyelünk a piacra: mit szeretnének a vevők, a partnerek, és a visszajelzések alapján végezzük a fejlesztéseket. Minden országra, tájegységre megvannak a külön termékcsoport-kedvezmények, hisz egyik helyen egész más dolgok működnek, mint a másikon.

A termékek Dániában készülnek

– Milyen termékek szerepelnek a kínálati palettájukon?

– Termékpalettánk legmeghatározóbb gyártmányai a hengerek, a magágykészítők, a rövidtárcsák, a lazítók. Ezeken kívül vetőgépeket állítunk elő.

A gépeinket az első csavartól az utolsóig Dániában gyártjuk le, ami drágább megoldás, viszont így jobb szervizhálózatot tudunk kiépíteni. Minél hatékonyabb termelést szeretnénk minél magasabb technológiai színvonallal elérni. A He-Va 30 millió euró értékű készterméket értékesít a piacon. Jelenleg a cégnek 140 alkalmazottja van. Ez a létszám tudja kiszolgálni a legerősebb szezonidőszakot, a 30 000 m2-nyi raktárkapacitást pedig arra használjuk, hogy a kevésbé jelentős időszakok során felkészüljünk és „félkész” termékek gyártásával elősegítsük az újabb csúcsidőszakot.

– Mi a következő lépés a cégük életében: új termék, új piac?

– Mivel szeretnénk a saját lábukon megállni, ezért folyamatosan fejlesztünk; a régi, jól bevált gépeket is apró részletenként tökéletesítjük. Még a legjobb gépeken is történnek átalakítások, amik azután tényleg jól „muzsikálnak” a gyakorlatban is.

A piac még mindig nagy mennyiségű gépet vesz fel

Szajkó Évától, a HE-VA termékeit forgalmazó SZ-Agro 2007 Kft. tulajdonos-ügyvezetőjétől azt kérdeztük, milyen eredménnyel zárta a cég a 2012-es évet.

– Folyamatosan és a legnagyobb számban a hengerekkel vagyunk jelen a piacon, de ezen kívül valóban az egész HE-VA márkából értékesítünk, nálunk főleg a rövidtárcsák, lazítók, magágykészítők mennek jól – hallottuk Szajkó Évától.

– Tavaly a hengereknél ismét egy olyan ugrás következett be az eladásokban, amit szerintem senki sem remélt. Nagyon érdekes, hogy a piac még mindig milyen nagy mennyiségű gépet képes felvenni, így a tavalyi évben tehát megint sikerült minden eddigi eredményünket meghaladni. Reméljük a gazdák is hasonlóan elégedettek. Magyarország legkedveltebb hengermárkájával kötelező számunkra ott lenni a legjelentősebb kiállításokon és évi két szántóföldi gépbemutató is megrendezésre kerül. Ezekre a helyekre sok régi vásárló is visszatér és rengeteg pozitív visszajelzést kapunk

A He-Va számára Magyarország az egyik legjelentősebb piac, ezért ma már alapvető, hogy a legfontosabb gépméretekből soha ne fogyjunk ki. De emellett a speciális méretek és gépek is viszonylag rövid határidővel elérhetőek, amit a Mr. Christiansen által említett nagy mennyiségű “félkész” termék tesz lehetővé. A He-Va filozófiája, hogy jó a készlet-gép rendelés, de még jobb, ha a beérkező gépek már vevőre találtak. Ha ehhez a kamionra rakás előtti fél órában le kell cserélni egy gép gyűrűsorát, akkor ők megteszik. A tisztelet és megbecsülés kölcsönös a gyártó és az importőr között. És nem feledkezhetünk el a harmadik nagyon fontos elemről  – megbízható, szakképzett területi partnerek teszik az eredményt évről évre kiemelkedőbbé.