charolais

Talán akaratán kívül is az ismert emberek közé tartozik, hiszen a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az általa vezetett több ezer hektáros Abaúji Charolais Mezőgazdasági Zrt. cégcsoportjának eredményei, valamint a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületének elnöki tisztje, valamint az általa elvégzett szakmai munka ezt törvényszerűen magával hozta. Olyan ember, aki már fiatal agrárszakemberként sem akarta elfogadni a természet által kíméletlenül rájuk kényszerített hátrányos helyzetet. Az encsi kistérség szülötteként gyerekkorától gyűjtötte a tapasztalatokat, megfigyeléseket, azt remélve, hogy egyszer az irányítása alatt működő gazdaságot országos viszonylatban is eredményessé és versenyképessé tegye. Agrárszakember és vezető lett – a terveinek megfelelően –, és nem nyugodott bele abba, hogy a mezőgazdaság éppen az ő szülőföldjén valljon kudarcot. [...]
A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete (továbbiakban MCTE) 2012. december 14-én, Jászdózsán tartotta tisztújító közgyűlését, ahol új elnökséget és új elnököt is választott Jancsó István [...]