Eltörölte a precíziósgép-pályázatot a marhajárvány
Ez lesz, ez nem lesz, erről pedig nem beszélünk – pályázatok a járvány árnyékában.
Ez lesz, ez nem lesz, erről pedig nem beszélünk – pályázatok a járvány árnyékában.
Napraforgó védelme levél- és szárbetegségek ellen egy kétkomponensű fungiciddel.
Szőlőben a kezeléseket már az első permetezésekkel meg kell kezdeni és blokkszerűen folytatni.
Felnőtt-továbbképzés a határban: május 6-án Derecskén folytatódik a Szemlekör.
A mezőgazdaságban és a városi zöldfelületeken is kihívást jelent a platán-csipkéspoloska kártétele és gyors terjedése.
A takarmányipar vonzó árai mostanra hiányhoz vezettek sörárpából.
Jellemzően 20%-os áremelkedést látni a piacon, de néhány zöldség kirívóan megdrágult.
Az elmúlt napok esőzései is elkerülték a legszomjasabb térségeket.
A gyorsított tempójú átállás a másodikgenerációs bioüzemanyagokra és az időjárás együtt intézik el a repcét.
Moldova egyetlen dunai kikötőjére vetett szemet Románia, mivel az összeköttetésben áll Ukrajnával.