Emelkedő ártrend a repcepiacon
Gyakran hangzik el az a kijelentés, miszerint a repcetermés – mint első árbevétel – milyen fontos a növénytermesztés számára. Nos, az idei évben ez hatványozottan igaz, hiszen a tavasszal hullott […]
Gyakran hangzik el az a kijelentés, miszerint a repcetermés – mint első árbevétel – milyen fontos a növénytermesztés számára. Nos, az idei évben ez hatványozottan igaz, hiszen a tavasszal hullott […]
Az idén immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a DuPont Juniálist, második alkalommal a Pioneer Hi-Bred közreműködésével. A hagyományokhoz híven ezúttal is több helyszínen – Chernelházadamonya, […]
Elengedhetetlenül fontos a hazai növénytermesztés agronómiai és ökonómiai hatékonyságának javítása, amihez nagymértékben hozzájárul a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumának Növénytudományi Intézete. A centrumban évtizedek óta végeznek – eltérő ökológiai feltételek mellett – olyan kutatásokat, […]
A SAATEN-UNION új fejlesztésű adatbázisrendszerének működésbe állításával valamennyi kalászos faj esetében nyomon követhetővé vált az egyes fajták területi részarányának fejlődése. A SUSCALA […]
A MezőHír 2010. márciusi számában “A csapadékgazdálkodás elve és a VGT” szakkcikkhez nyújt további információkat rövid írásunk, mivel a megjelent ábrában lévő pontatlanság miatt célszerűnek tartjuk […]
Tisztelt Leendő Szárítótulajdonos! Bármely szárítóforgalmazótól vásárol is Ön komplett szárítótelepet, ezeknek az üzemeknek a főbb gépegységei általában megegyezőek, hiszen minden szárítótelep közel azonos részekből áll. Ezek a részek a következők: GA – garatrédler, amely az […]
A hagyományos martonvásári kalászosgabona-bemutatókra idén június 9-10-én került sor, mégpedig az elmúlt hetek kiszámíthatatlan időjárását figyelembe véve ideális körülmények között. Nem lehetett panasz a résztvevők számával kapcsolatban sem, az érdeklődők ugyanis mindkét nap során megtöltötték […]
A csávázószerek kutatásában a Bayer közel 100 éves múltra tekint vissza. A modern csávázószerek az 1970-es évek végén jelentek meg. A Baytan márkanév méltán számít a fejlődésük mérföldkövének: […]
A betakarítás és a tarlóhántás idején újra előtérbe kerülnek a tárcsásboronák. Ma már többféle technológia áll a gazdálkodók rendelkezésére, és nehéz eligazodni köztük, hogy melyik mennyire megfelelő […]
Hazánk változó klimatikus és gazdasági környezetében a 21. század növénytermesztésének legnagyobb kihívását a hozamok és a beltartalmi minőség stabilizálása jelenti. A hosszú távú meteorológiai […]