MezőHír – 2017-08 – augusztus

Az online is olvasható cikkek listáját itt megtalálja.

Kedves Olvasó!

Az őszi időszakban újra több szakkiállítás ad lehetőséget a tájékozódásra, ezzel kapcsolatban hívjuk fel a figyelmet egy új kezdeményezésre. „Merre tart a hazai agribusiness?” címmel rendezik meg a szeptemberi OMÉK-on azt a szakmai napot, amelyen az élelmiszer- és mezőgazdaságban lévő globális és lokális üzleti kockázatokat,  lehetőségeket vizsgálják.

A vásár történetében először idén rendezik meg az I. OMÉK Szakmai Napot, a rendezvény „nulladik” napján, szeptember 19-én. A hagyományteremtő szakmai esemény a Földművelésügyi Minisztérium, az Agrármarketing Centrum (AMC) és az Agroinform.hu mezőgazdasági portál együttműködésével jön létre, lapunk médiatámogatóként segíti a rendezvény sikerét.

A Szakmai Napon a legnagyobb hazai agrárszakmai és élelmiszer-ipari döntéshozók, beszerzők, valamint elismert szakemberek elemzik a kapcsolódó ágazatok üzleti kockázatait és lehetőségeit. E napon rendezik meg Magyarország első „Nyitott tér” Agrár Workshopját és emellett üzletember találkozók színesítik a programot. A Nyitott tér (Open Space) Workshop módszer az agráriumban az innovációra és együttműködésre nyitott szakmai szemlélet kialakítását segíti a résztvevők aktív bevonásával. Bár Magyarországon még újdonságnak számít, a világ számos táján bevett módszertan konferenciákon és vállalaton belüli döntéshozatalnál egyaránt.

A rendezvény kiemelt témái többek között: a mezőgazdasági fenntarthatóság és a modern technológiai újdonságok, innovációk színvonalas választéka, a kereskedelmi láncokba való bekerülés feltételei, az agrárfinanszírozás lehetőségei és a piacra lépést segítő hatékony marketingeszközök bemutatása.

Az esemény hiánypótló szakmai fórumot nyújt a manapság egyre jelentősebbé váló kockázatmenedzsment megismerésére, amely egyre inkább részévé válik a termelők mindennapi életének. A kockázatkezelés messze túlmutat a szélsőséges időjárás (pl. jégeső) okozta károk elleni biztosításon: a termelőknek ma már az áru értékesítésének különböző alternatíváit is érdemes ismerniük, illetve tudatosabban kell figyelniük a nemzetközi piaci mozgásokat is. Annál is inkább életbevágó a szemléletváltás, mert brüsszeli információk szerint a jelenlegi agrártámogatási modell felülvizsgálata is ennek mentén folyik: a már meglévő támogatási formákon – például a területalapú támogatáson – túl a szóba jöhető alternatívákra való felkészülés lesz a fókuszban a következő időszakban.

Az eseményen való részvétel díjmentes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött. A részvételi helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, a részletes program és további információk az alábbi címen érhetők el: omekszakmainap.hu

Üdvözlettel:Fodor Mihály főszerkesztő

Az online is olvasható cikkek listáját itt megtalálja.


Ezeket olvasta már?

Növénykórtani kockázat csökkentése, megoldások napraforgóban -  Miért a PROPULSE?
A modern élelmiszer-gazdaság, benne a növénytermesztés, az emberi lét fenntartásának alapjait megteremtő nemzetgazdasági ágazat, amely az ember által kevésbé vagy nem befolyásolható környezeti tényezők által jelentősen befolyásolt.
Részleteiben is megújult LEMKEN szántóföldi permetezőgépek
A LEMKEN népszerű Primus és Albatros szántóföldi permetezőgépeinek legutóbbi továbbfejlesztése jócskán túlmutat a modernizált külső megjelenésükön: mind a műszaki, munkagép funkciók és a kezelés is jelentős fejlesztésen esett át. [...]
Felértékelődő öntözés
Évtizedek óta megoldatlan kérdés a magyar növénytermesztésben az öntözés, amelynek kezelése nem akar sikerülni még akkor sem, amikor szinte minden évben visszatérő módon jelentkezik hosszú hetekre [...]
Az innováció ünnepe
Ha valaki a Hajdú-Bihar megyei Nádudvar környékén járt 2017 júniusának második felében, feltűnhetett neki a horizonton egy érdekes négy árbocú fehér sátor. Nem véletlenül, hiszen ez volt a KITE [...]