A Gulyás Antal emlékérem díjazottja 2015-ben

Amint arról a korábbi években is beszámoltunk, a Növényvédelem Oktatásának Fejlesztéséért Közhasznú Alapítvány és a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezete emlékérmet alapított Gulyás Antalnak, az agrárfakultás jogelőd intézménye neves növénykórtan professzorának tiszteletére.

Az alapítók a díj odaítélésével a növényvédelem terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó, példaértékű személyiségek erkölcsi megbecsülését kívánják szolgálni. A díjat minden évben a Tiszántúli Növényvédelmi Fórum alkalmával adják át, ünnepélyes keretek között.

2015-ben a „Gulyás Antal emlék­érem a növényvédelemért” kitüntetettje Dr. Dobos Irén kertészmérnök-tanár, növényvédelmi szakmérnök, aki „Az integrált növényvédelem gyakorlati kutatásában és a kapcsolódó ismeretátadásban betöltött kiemelkedő munkájáért” részesült az elismerésben.

Dobos Irén 1939-ben született Debrecenben, 1958-ban érettségizett a Debrecen-Pallagi Mezőgazdasági Technikumban. Még abban az évben felvételt nyert Budapestre, a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolára, ahol másodéves korától aktívan bekapcsolódott a borászati tanszék munkájába.

A diploma megszerzése után előbb a Szekszárdi Állami Gazdaság 200 hektáros szőlészetének munkáit irányította, majd a Garay János Gimnáziumban akkor induló szőlész-borász szakon lett tanár. Mérnök-tanári képesítését 1968-ban szerezte meg Gödöllőn.

1969-től dolgozott ismét szülővárosában, Debrecenben, kezdetben a Debreceni Kertészeti Vállalatnál, majd 1970-ben sikerrel pályázott meg egy mérnöktanári állást hajdani iskolájában, a Debrecen-pallagi Mezőgazdasági Szakközépiskolában. Itt nagy odaadással és szakmai precizitással kezdte el a szőlőtermesztés és a dísznövénytermesztés elméleti oktatását, valamint a hozzájuk kapcsolódó gyakorlatok vezetését. Irányításával fejlesztették tovább az iskola gyakorlókertjét és üvegházait.

Nemcsak tanított, hanem közben maga is tanult: a DATE posztgraduális növényvédelmi szak hallgatójaként 1979-ben a növényvédelmi szakmérnöki oklevelet is megszerezte, amely után Pallagon az első növényvédős osztály osztályfőnöke lett. Szakdolgozatában – Szepessy professzor javaslatára – a még akkor élő, 93 éves dr. Gulyás Antalnak, a Magyar Kir. Gazdasági Akadémia volt igazgatójának, virológusnak a munkásságát dolgozta fel.

Egykori tanítványai ma is úgy emlékeznek Dobos Irénre, hogy igényes, szigorú, de korrekt tanáruk volt, akinek különösen gyakorlati órái voltak lebilincselőek. Igényességét, szakmai ambícióját jelzi, hogy Szepessy István professzor szakmai vezetésével 1987-ben az egyetemi doktori címet is megszerezte.

A Pallagon eltöltött évek során volt megbízott igazgató, hét éven keresztül szakmai igazgató-helyettes, a kertészeti és növényvédelmi munkaközösség vezetője. Mint a GATE és a DATE Tanárképző Intézeteinek vezető tanára vonult nyugdíjba 1996-ban. Nyugdíjas éveiben sem tétlenkedik: több szakmai szervezetben is igénybe veszik tudását, tapasztalatait, tevékeny közreműködését.

Dr. Dobos Irén országosan is ismert és elismert kertészmérnök és növényorvos, gazdag szakmai tapasztalatára épített előadásai és gyakorlati szaktanácsadásai jelentős mértékben segítették és segítik ma is az integrált szemléletű növénytermesztés és növényvédelem terjedését.

Kitüntetéséhez e helyen is gratulálunk!

Ezeket olvasta már?

Sikerre éhesen
A velünk élő ösztön és a több-kevesebb eredménnyel belénk plántált üzleti szellem közös mozgatórugója, hogy egészséges ember sikerre törekszik. E szándék független attól, hogy mikor milyen ennek a realitása.
A Gulyás Antal emlékérem díjazottja 2017-ben
A Tiszántúli Növényvédelmi Fórum alkalmával ebben az évben is ünnepélyes keretek között adták át a Gulyás Antal Emlékérem a Növényvédelemért c. kitüntetést.
Nyárutó
Augusztus nemcsak a számvetés, hanem az előretekintés ideje is. Jó az, hogy magtárban a búza, de rögvest sorjázik a gondolat: mi örömöt, bánatot tartogathat még az év hátralévő időszaka? [...]
SAATEN-UNION HIBRIDBÚZÁK TERMÉSTANÚSÍTÁSA A MAGYAR KUKORICA KLUB MÉRÉSEI ALAPJÁN, 2014–2015–2016 (+MOBILAPP!)
A Magyar Kukorica Klub 2014 júliusában öt, 2015 és 2016 júliusában pedig hat-hat helyszínen végzett terméstanúsítást a SAATEN-UNION Hungária Kft. megbízásából. [...]