MezőHír – 2011-09 – szeptember

Kedves Olvasó!

Talán túlságosan is változatos heteket hozott a nyár; kinek nyaralást és hőgutát, kinek nyaralást és fagyoskodást; mérhetetlen sok esőt és hőségtől szenvedő embereket, állományokat. Mindent megkaptunk, amire szükség volt, csak sajnos az idő- és térbeli eloszlás messze nem volt optimális. Mindenestre a szerkesztőségbe érkező meghívók alapján azért látszik, hogy vége a nyári szezonnak, és újra rendezvények sokasága várja az érdeklődőket, szerte az országban. A legnagyobbra ezek közül szeptember 28-a és október 2-a között kerül sor Budapesten, a Hungexpo területén. A 65. OMÉK szakkiállítás, reméljük, a városi közönségnek való bemutatkozás mellett a szűkebben vett szakmának is ünnepe lesz. Ebben bízva természetesen mi is ott leszünk lapjainkkal önálló standon, és várjuk az Önök megtisztelő látogatását!

Emellett a MezőHír igyekszik a megszokottak mellett újdonságokkal is szolgálni; e törekvés jegyében két új rovatot is indítunk szeptemberi számunkkal kezdődően. Az egyikben (Terméktanácsok) a terméktanácsok szakavatott képviselőit megszólaltatva hónapról hónapra egy-egy ágazat sikereiről, problémáiról, lehetőségeiről fogunk írni, míg a Fiatal gazda rovatban – a méltán népszerű Gazdaportréhoz hasonlóan – agrártermelőket mutatunk be, de “szigorúan” csak 35 év alattiakat! Bízunk abban, hogy a kedvezőtlen statisztikák ellenére valóban lesz elegendő fiatal termelő hazánkban, akik át tudják venni a stafétabotot: mi saját eszközeinkkel, a lap hasábjain – a kedvcsinálásban segíthetünk.

Reméljük, hogy a megszokott tartalmak mellett az új témák is felkeltik az Önök érdeklődését! Lapunk olvasásához hasznos időtöltést, az aktuális munkákhoz pedig jó egészséget kívánunk!

Ezeket olvasta már?

Növénykórtani kockázat csökkentése, megoldások napraforgóban -  Miért a PROPULSE?
A modern élelmiszer-gazdaság, benne a növénytermesztés, az emberi lét fenntartásának alapjait megteremtő nemzetgazdasági ágazat, amely az ember által kevésbé vagy nem befolyásolható környezeti tényezők által jelentősen befolyásolt.
MezőHír – 2017-08 – augusztus
Az őszi időszakban újra több szakkiállítás ad lehetőséget a tájékozódásra, ezzel kapcsolatban hívjuk fel a figyelmet egy új kezdeményezésre. „Merre tart a hazai agribusiness?”...
MezőHír – 2017-07 – július
Az online is olvasható cikkek listáját itt megtalálja. Kedves Olvasó! Az őszi árpa és a repce aratásával megkezdődött az idei aratási szezon...
MezőHír – 2017-06 – június
Egy hosszú kampányidőszak végét jelenti most aktuális beköszöntőnk, hisz a MezőHír 20 éves születésnapi nyereményjátékának utolsó sorsolásán is túl vagyunk...