fbpx

Kevés a remény a burgonyaágazati megújulásra

Írta: Szerkesztőség - 2013 április 16.

Magyarországon a burgonyatermesztés – az elmúlt közel húsz évet leszámítva – közös „nemzeti elfoglaltságnak” számított, hiszen fontos volt, hogy ez az alapélelmezési termény megfelelő mennyiségben álljon rendelkezésre.

A parasztgazdaságoknak éppúgy, mint később a nagyüzemeknek szívügyük volt a burgonya saját előállítása. A múlt rendszerben ráadásul a mezőgazdasági nagyüzemeknek ellátási kötelezettségük volt országszerte, és ehhez tárolókat, feldolgozó-, illetve manipulálóegységeket is rendeltek.

A rendszerváltozás után azonban a burgonya pozíciója, termelésének nagyságrendje egyre kedvezőtlenebbül alakult, és ekkor már tapintható volt a fajtapolitika jelentős megváltozása, valamint az étkezési burgonya importjának rohamos növekedése. A hazai fajta-előállítással, a fajták megújulásával kapcsolatban komoly gondok jelentkeztek, nem akart pénz jutni a nemesítési munkára, és ez rányomta bélyegét az egész ágazatra. A termelői kedv csökkenése, az érdektelenség, a szélsőséges piaci anomáliák megjelenése a magyar burgonyatermesztés mélyrepülését jelentette, ami azóta sem állt meg, s nem történt visszarendeződés. A burgonyatermelő üzemek megszűntek vagy átalakultak, a technikai háttér amortizálódott, a termelési költségek elviselhetetlenül megnőttek, és a vetésterület évről évre rohamosan csökkent, így ez mára csak tizede a 30 évvel korábbinak…

 

Varga György burgonyaszeretete és szakmai hozzáértése is hiányzik ma a termelők többségéből

 

Múlt és jelen

Míg az 1950-1970 közötti időszakban 150-250 000 hektáron is folyt burgonyatermesztés az országban, addig napjainkra a vetésterület már csak töredékére, 20 000 hektárra zsugorodott, amelyből a vetőburgonya-előállító terület már szinte említésre sem méltóan kevés. Az egy főre jutó fogyasztás 50-55 kg, ami legfőképpen friss árut jelent, a félkész termékek fogyasztása csak 3% körüli. A hazai előállítás hasábburgonyából teljesen megszűnt, de már a chips-gyártást is felszámolták, vagyis e termékeket is a környező országokból szállítják a hazai üzletekbe.

Az igazán nagy baj, hogy alig van remény a burgonyaágazat megújulására, hiszen akik értették a termesztést, és mégis abbahagyták, azok egészen biztos, hogy nem tudják – és valószínűleg nem is akarják – újrakezdeni. Ma a burgonyatermesztés eszközrendszere, a tároló- és feldolgozókapacitás újbóli létrehozása olyan horribilis összegbe kerülne, amit a jelenlegi jövedelemviszonyok és kockázati tényezők mellett senki nem vállal fel. Különösen nem annak biztos tudatában, hogy a termesztés költségei is az egekbe szöktek, a piac pedig a „kezdők számára” nagyon hektikusan változik. A burgonyatermesztés megszervezése és a beruházás kitermelése hosszú évtizedekig tartana, és ez egyáltalán nem vonzó ma a termelők számára. Ezért aztán a néhány „szakosodott” és a versenyben maradt nagy burgonyatermelő gazdaság mellett a még lelkes kisebbek tartják a frontot, de jövőképről kevesen mernek beszélni, és kiváltképpen nem optimistán nyilatkozni…

Öntözés nélkül nem megy

Kimondatlanul is érzi az országban minden növénytermesztő, hogy kedvezőtlenül változik az időjárás, kiszámíthatatlan a klimatikus viszonyok alakulása. Ez a burgonyatermesztés számára fokozott alkalmazkodást követel meg.

A Keszthelyen januárban tartott burgonyafórumon Kecskés Gábor, az OBTT elnöke szinte egy egész előadást szánt arra, hogy felhívja a figyelmet az országban uralkodó áldatlan állapotokra, amelyek az öntözési kultúrát jellemzik. A burgonyatermesztés e kérdésben fokozottan érintett, amit jól kifejez a csapadékban szegény és a csapadékban jól ellátott évek terméseredményei közti különbség. Ez egyértelműen mutatja, hogy a burgonyát ma már a magyar viszonyok mellett csak öntözött körülmények között szabad termelni, és ezt az elmúlt év szerény betakarítási adatai is alátámasztják. Más kérdés, hogy az öntözés feltételeinek megteremtése – az öntözővízhez való hozzáférés, a vízjogi engedély megszerzése, a technikai felszereltség és mindezek költségei – mennyire körülményes és megterhelő. A rendszerváltás utáni kormányok egyike sem állt teljes mellszélességgel a burgonyatermesztés megújulási folyamata mellé, nem kapott az ágazat – sem a nemesítés, sem az árutermelés – olyan hathatós segítséget, amellyel legalább az ipari növények termesztésével tartani tudta volna a lépést. Sajnos emellett még a meglévő öntözőkapacitások kihasználásának mértéke is csökkent, mert nem volt igazi motiváció, amely a burgonyatermelést segítette volna.

 

Egyre kevesebb helyen hangos a határ a burgonyaültető gépektől (háttérben a nélkülözhetetlen lineár-öntözőberendezés)

 

A másik nagy gondot a kevés megtermelt burgonya értékesítése jelenti, amely kínálatot importtal egészítik ki. Az import étkezési tételek érkezése alaposan összezavarja a magyar piacot, mert vagy árletörő, vagy árfelhajtó hatású, miközben ezt a kereskedelem nyereségéhsége dönti el. Ebből a magyar termelők nem szoktak „jól kijönni”, kivéve a nagy áruházláncok állandó beszállítóit, valamint akik nem érintettek a szabadkereskedelemben. Ameddig a magyar burgonyatermesztés helyzetét nem lehet stabilizálni, ameddig nem képződik konstans mennyiségű, minőségű – a hazai szükségletet teljes egészében kielégítő – burgonya, addig a termelői kiszolgáltatottság megmarad, a termelői kedv nem tud állandósulni, a fejlesztések és beruházások elmaradnak. Ez pedig az ágazat további erózióját vonja maga után…

 

A piacon még mindig rózsakrumpli néven megy bármelyik fajtájú piros héjú

 

Összefogás híján részsikerek

A januári keszthelyi burgonyafórumon nagyon sok minden elhangzott a termelés szakmai fogásainak praktikái és a burgonya iránti elkötelezettség oldaláról. Éppen ezért mintegy összefoglalásként kért szót hazai burgonyaszaporítás és árutermelés egyik vezető gazdasága, a berzencei Solanum Kft. ügyvezetője, a közismert burgonyás szaktekintély Varga György. Szerinte három alapvető probléma terheli és akadályozza ma a hazai burgonyaágazat megújulását. Az egyik a minőségi burgonya vetőgumó rendkívül magas ára, amely a termelési költségek közel 40%-át teszi ki. Ez legnagyobb részben import vetőgumó, aminek hazai viszonyok között az első és különösen második utántermesztését már „komoly gazdaságok” nem kockáztatják meg, a leromlás és gyengébb terméseredmény miatt, ezért ez a költség gyakorlatilag minden évben jelentkezik. Örvendetes törekvésnek tartja viszont az új, vírusrezisztens és minőségben is megfelelő keszthelyi fajták megjelenését, amelyek óriási előnye, hogy utántermesztésük legalább két évig lehetővé teszi a szaporulat visszaültetését, és ezzel a vetőgumóköltség jelentős – akár felére történő – leszorítását, a terméseredmények csökkenése nélkül.

Másik probléma a már említett öntözés megszervezése, ami ugyan Berzencén már régóta megoldott, ám a helyzet mégis nagyon értékes megfigyelésekre kínál lehetőséget. Azokon a területeken, ahol – technikai okokból – a tápanyagellátás és az öntözés biztosított, ott a termésszintek közel megduplázódtak. Ez mindenképpen azt bizonyítja, hogy szinte nincs az a vízmennyiség, amelyet a burgonya ne hálálna meg a termésnövekedéssel. Az öntözés nélküli burgonyatermesztés a felmelegedés fokozódása miatt különösen veszélyes – már-már hazárdírozási kategória – ma Magyarországon.

A harmadik probléma a piacra jutás szervezetlensége, amivel kapcsolatban a termelőknek meg kellene érteniük néhány alapvető rendezőelvet. Jelesül a legfontosabbat, hogy egy-egy kisgazdaság soha nem tud eredményre jutni, és magas árakat elérni egy élelmiszerlánccal szemben, hiszen sem minőséget, sem mennyiséget nem képes egész éven át szállítani. Ehhez a termelőknek közös nyelvet kell beszélniük, össze kell fogniuk fajtában, minőségben és mennyiségben ahhoz, hogy egy nagy felvásárló/kereskedő ne tudja a termelőket egymás ellen kijátszani. Nem új dolog ez – hangsúlyozta Varga György –, ugyanakkor mégsem működik. Enne ellenére még mindig nem elképzelhetetlen ennek megszervezése.

Tizenöt évvel ezelőtt komoly energiákat mozgósítottak annak érdekében, hogy pl. a Dunántúlon egy nagy feldolgozó-csomagolóegység legyen, amely igény szerinti kiszereléssel szolgálja ki a kereskedőt. Ez lett volna az „együtt sírás, együtt nevetés” gyakorlata, de nem jött létre. Az akkor érintett kb. 15 nagy burgonyatermelő szinte mindegyike a „miért nem lehet megvalósítani” válaszain törte e fejét, nem a közös előnyökön. Mára azoknak a termelőknek a fele már nem termel burgonyát, és ameddig a jelenlegi szemléletben nem lesz változás, addig a megmaradtak is tovább szenvednek, a nyereségük kevés lesz, az ágazat tovább karcsúsodik, stb. A burgonya átadási és fogyasztói ára között ma 80-100 Ft/kg a különbség, ami elviselhetetlenül nagy, és nyugodt szívvel állítható, hogy ez az ágazat rákfenéje…

 

A sárga héjú burgonya még kevésbé kedvelt

 

Esélyt veszít, aki nem fejleszt

A fejlesztés fontosságát fejtegette egy személyes beszélgetés alkalmával Tasnádi László, a Solum Zrt. burgonyaágazatának igazgatója, aki személyesen felvállalta gazdaságon belül a holland mintára történő megújulási folyamatot. Négy évig tanulta egy szakmai program keretein belül azt, amit Nyugat-Európában már tudtak a burgonyáról és a piacképes feldolgozásáról.

Ma már ő is pontosan tudja, és látja, milyen gondokkal küzdenek a hazai burgonyatermelők. Ezen akart a Solum Rt. és személy szerint ő is változtatni. Ezért döntöttek a hatalmas méretű beruházás mellett, mert nyilvánvalóvá vált, hogy csak akkor maradhatnak talpon, ha a fejlesztést megvalósítják.

A gazdaság már régen berendezkedett az öntözéses burgonyatermesztésre, amelynek termésbiztonsága már lehetővé tette a tároló és feldolgozó beruházás megtervezését és megvalósítását. Holland mintára, csúcstechnika beépítésével sikerült rekordidő alatt olyan objektumot létrehozni, amely egész évben garantálja a beszállítást. Ma már zökkenőmentesen megy a tárolás, a manipulálás, a mosás és a csomagolás, a mindenkori kereskedelmi igényeknek megfelelően.

 

A keszthelyi nemesítésű Balaton fajta méltó versenytárs

 

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Solum Rt. az ország egyik legjobban – ha nem a legjobban – szervezett burgonyatermesztő és -feldolgozó gazdasága. 2009-ben, nyolc hónap alatt készült el a 30 000 tonna éves kapacitású burgonyamosó és csomagolóüzem. Az új üzem 1 400 m-es épületében a holland Dijkstra cég mosó-, osztályozó-, puffer- és szállítórendszerét, valamint Daumar mérlegeket és Upmatic csomagológépeket építettek be. Az étkezésiburgonya-piacon a mai fogyasztói igényeknek mindinkább megfelelő mosott, kis kiszerelésben csomagolt burgonyával lehet csak érvényesülni – állítja Tasnádi László –, és ezt sikerült is az egyik igényes élelmiszerlánccal kötött éves szállítási szerződés formájában megvalósítaniuk. Komáromban tehát hosszú, kitartó munkával a burgonyatermesztést tudták az ipari növények kihívójaként megtartani a vetésszerkezetben, de ehhez jelentős fejlesztést kellett elvégezni, és hosszú távra kellett tervezni…