fbpx

Syngenta szőlővédelmi bemutató Villányban

Syngenta szőlővédelmi bemutató Villányban
2012. szeptember 24.

Az idei év a szőlő növényvédelmében nem okozott olyan váratlan helyzeteket, mint pl. a 2010. esztendő, de az eddigi tapasztalatok összegzése, a vissza- és előretekintés a tenyészidő utolsó harmadának kezdetén nem volt haszontalan azok számára, akik augusztus 2-án részt vettek a Syngenta Villányban tartott növényvédelmi tanácskozásán. […]

MezőHír – 2011-10 – október

MezőHír – 2011-10 – október
2011. október 13.

Ha a nagyobb összefüggések után kicsit házunk tájára figyelünk, akkor fontos megjegyezni, hogy októberi számunk után – évtizedes szokásunknak megfelelően – november végén jelentkezünk majd év végi összevont lapszámunkkal. Persze addig sem tétlenkedünk, hisz részt veszünk több nemzetközi sajtótájékoztatón és novemberben a hannoveri Agritechnica szakiállításon is, ahol kétévente elsősorban az agrárgépes világ újdonságai mutatkoznak be. Ezzel kapcsolatban már most is számtalan érdekes információt juttattak el a gyártók szerkesztőségünkbe; lesz tehát miből mazsolázni a következő hónapokban! […]

MezőHír – 2011-09 – szeptember

MezőHír – 2011-09 – szeptember
2011. szeptember 06.

Talán túlságosan is változatos heteket hozott a nyár; kinek nyaralást és hőgutát, kinek nyaralást és fagyoskodást; mérhetetlen sok esőt és hőségtől szenvedő embereket, állományokat. Mindent megkaptunk, amire szükség volt, csak sajnos az idő- és térbeli eloszlás messze nem volt optimális. Mindenestre a szerkesztőségbe érkező meghívók alapján azért látszik, hogy vége a nyári szezonnak, és újra rendezvények sokasága várja az érdeklődőket, szerte az országban. A legnagyobbra ezek közül szeptember 28-a és október 2-a között kerül sor Budapesten, a Hungexpo területén. A 65. OMÉK szakkiállítás, reméljük, a városi közönségnek való bemutatkozás mellett a szűkebben vett szakmának is ünnepe lesz. Ebben bízva természetesen mi is ott leszünk lapjainkkal önálló standon, és várjuk az Önök megtisztelő látogatását! […]