fbpx

A remény vidéke

2013. november 20.

A szakmabeliek, jelesül a mezőgazdaságból élők esztendőn át gyakorolják a reménykedést, mint életben tartó erőt. Hol itt, hol ott nagy rá a szükség. Az aszálytól, belvíztől, tavaszi fagyoktól, netán […]

MezőHír – 2011-10 – október

MezőHír – 2011-10 – október
2011. október 13.

Ha a nagyobb összefüggések után kicsit házunk tájára figyelünk, akkor fontos megjegyezni, hogy októberi számunk után – évtizedes szokásunknak megfelelően – november végén jelentkezünk majd év végi összevont lapszámunkkal. Persze addig sem tétlenkedünk, hisz részt veszünk több nemzetközi sajtótájékoztatón és novemberben a hannoveri Agritechnica szakiállításon is, ahol kétévente elsősorban az agrárgépes világ újdonságai mutatkoznak be. Ezzel kapcsolatban már most is számtalan érdekes információt juttattak el a gyártók szerkesztőségünkbe; lesz tehát miből mazsolázni a következő hónapokban! […]