Aprómag-termesztési tapasztalatok egy igen szélsőséges évjáratban
Az idei év sem könnyítette meg a gazdák helyzetét.
Az idei év sem könnyítette meg a gazdák helyzetét.
Hatodik alkalommal rendezték meg ebben az évben a hazai kertészet egyik fontos szakmai programját, a Magyar Paprika Napját, ezúttal Mórahalmon.
Kevesek kiváltsága az, hogy szeretett hivatásuk gyakorlása, szakmai életpályájuk egyetlen munkahelyen teljesedhet ki.
A termesztők által tapasztalt választékcsökkenés a növényvédő szerek terén a burgonya esetében is érzékelhető.
Évtizedek óta megoldatlan kérdés a magyar növénytermesztésben az öntözés, amelynek kezelése nem akar sikerülni még akkor sem, amikor szinte minden évben visszatérő módon jelentkezik hosszú hetekre…
A repcevetőmag-piac nagyon dinamikusan változik, mert jelentős a genetikai haladás, az innováció.
Talán a laikusoknak, a mezőgazdaságban érdekteleneknek is felkelhette a figyelmét az a tény, hogy az idei aratással a korábbiaknál sokkal kisebb terjedelemben foglalkozik a média.
Az őszi időszakban újra több szakkiállítás ad lehetőséget a tájékozódásra, ezzel kapcsolatban hívjuk fel a figyelmet egy új kezdeményezésre.
Sok tekintetben furcsa év az idei, az őszi vetésű haszonnövények szempontjából.
Május végén lehetősége adódott egy néhány tagú szakmai csoportnak, hogy ellátogasson Ukrajnába, az ADAMA Hungary Zrt. meghívásából.
