MezőHír – 2013-03 – március

MezőHír – 2013-03 – március
2013. március 11.

A szakma számára fontos és színvonalas agrárkiállítások adták meg az elmúlt hetek alaphangulatát itthon és külföldön is. Februári számunk zárásakor kezdődött az AGROmashEXPO és AgrárgépShow szakkiállítás Budapesten, a Vásárvárosban, s ezzel végre megszűnt – reméljük végérvényesen – a korábbi két évben tapasztalt megosztottság. A két rendezvényt egy helyen, egy időben tartották, így gyakorlatilag a látogatók minden olyan cég kínálatát megismerhették, amelyik számít a piacon – kivéve azt a néhány jelentkezőt, akinek egyszerűen már nem jutott hely a kiállításon. (Gyanítjuk, hogy az idei, ezzel kapcsolatos problémák azért 2014-ben is jelentkeznek majd, hisz a Hungexpo kiállítási területe véges.) A rég nem látott kínálat, a hatékony kommunikáció megtette hatását, így a látogatók száma is csúcsot döntött, hiszen nagyon sokan felismerték az egy helyen felvonultatott termékek összehasonlíthatóságának előnyeit. Friss számunkban a kiállítási statisztikák mellett a különböző termékversenyek díjazottjait is ismertetjük, további információkkal pedig laptársunk, a GÉPmax hasábjain találkozhatnak. […]

MezőHír – 2013-01 – január

MezőHír – 2013-01 – január
2013. január 14.

Egy régi kedves ismerősöm szavaival élve: új év, új bajnokság, új remények! Most, az új szezon kezdetén mindenesetre több kedvező ténnyel szembesülhetünk, mint egy évvel ezelőtt. Ezek közül az egyik, hogy a növénytermesztés tekintetében a csapadékmennyiség és -eloszlás jóval optimálisabb volt a késő őszi, kora téli időszakban, mint korábban, bár természetesen nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a tél leghidegebb hónapjai előttünk állnak, és okozhatnak még kellemetlen meglepetést. S ha közben már fél szemmel a gazdálkodás végeredményére is tekintünk: bár a világpiacon korrekció zajlott le ebben az időszakban a terményárak tekintetében, ez azonban nem volt olyan radikális mértékű, hogy a megfelelő jövedelmezőséget megkérdőjelezze. […]

MezőHír – 2012-11 – november-december

MezőHír – 2012-11 – november-december
2012. december 10.

Mikor ez évi utolsó számunk végső simításait végezzük, összefoglaló cikkeink és a saját tapasztalataink alapján is megállapíthatjuk: sikeres, de kihívásoktól és elemi csapásoktól sem mentes esztendőt tud maga mögött a mezőgazdaság. Persze hogy mely ágazatban, területen és országrészben mi tekinthető sikernek, vagy ne adj’ Isten kudarcnak, ennek kifejtése már egy sokkal árnyaltabb képet igényel. Ezért – többéves hagyományunknak megfelelően – a növénytermesztés és az állattenyésztés fő területeinek említett évértékelését idén is több gyakorló termelő, ágazati vezető véleménye kiegészíti. Emellett gondolatban minden olvasó is számot vethet – mint ahogy valószínűleg ezt már meg is tette – saját sikereivel, kihívásaival; s ha esetleg mindezt megosztja velünk, szívesen vesszük a visszajelzéseket, akár a lap következő, 2013-as tavaszi számaiban közreadva! […]

MezőHír – 2012-10 – október

MezőHír – 2012-10 – október
2012. október 04.

Több szempontból is tanulságos volt számomra a Fendt új, 8000 négyzetméteresgyárának ünnepélyes átadása, illetve az e köré szervezett ceremónia. Azegyik – és ez itt most nem a reklám helye – a cég elkötelezettsége, bizalma amezőgazdaság iránt. A tulajdonos befektetők 300 millió eurót invesztáltak az újberuházásba, s valószínűleg komolyan kiszámolták a megtérülési időket, és jóbefektetésnek tartják a mezőgazdaságigép-gyártást. Ez számomra azt jelenti,hogy maga a mezőgazdasági termelés is perspektivikus tevékenység az álláspontjukszerint, és ez talán az itthoni gazdáknak is jó hír – amire az idei természeticsapásokból következően, azt hiszem, igen nagy szükség van. […]

MezőHír – 2012-09 – szeptember

MezőHír – 2012-09 – szeptember
2012. szeptember 17.

Az élet sokszor magához ragadja a kezdeményezést, és a nyomdába adás előttegy órával érkezett információ fontosabbnak bizonyulhat, mint a korábban megírtszerkesztői köszöntő. Így történik ez most is, hisz olyan mértékű aszálykároksújtják a mezőgazdaságot, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium közleményétfeltétlenül fontosnak találtuk még az utolsó pillanatban berakni a már kész újságba. […]

MezőHír – 2012-08 – augusztus

MezőHír – 2012-08 – augusztus
2012. augusztus 19.

Kedves Olvasó! Szeretettel meghívjuk Önt Bábolnára, a 2012. szeptember 5-8. között megrendezésre kerülő Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok szakkiállításra, ahol a MezőHír és a GÉPmax, valamint az Agrofil Kft. a színsoron lévő standjukon várják megtisztelő látogatását! Üdvözlettel: […]

MezőHír – 2012-07 – július

MezőHír – 2012-07 – július
2012. július 10.

Kedves Olvasó! Júniusban igazán nem panaszkodhattak unalomra az újdonságok iránt érdeklődő gazdák: egymást érték ugyanis a különféle rendezvények, amelyek között növényvédelemmel foglalkozó, kalászos fajtabemutató és gépes szántóföldi gyakorlati gépshow is szép számmal akadt – hogy […]

MezőHír – 2012-06 – június

MezőHír – 2012-06 – június
2012. június 10.

Kedves Olvasó! Május ellentmondásos és mozgalmas hónapként vonul be a hazai gazdaság és szűkebb értelemben a mezőgazdaság történelmébe. Ha a nagyvilágot nézzük, talán már kissé “unalmas” is a görög-dráma újabb felvonása; sok gazdasági szereplő szinte […]

Mezőhír
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.