Monsanto kukorica vetőmag katalógus 2014

Monsanto kukorica vetőmag katalógus 2014
2013. november 26.

A DEKALB integrált megoldásokat kínáló innovatív vetőmag márka, mely a Monsanto kutatási hátterére épül, és lehetővé teszi a termelők és az egész agrártársadalom számára, hogy a jövőjükkel kapcsolatban biztosak és büszkék lehessenek. A 2014-es katalógusban négy új kukorica vetőmag hibrid is helyet kapott. A DKC 3811, FAO 300-as korai éréscsoportú, amely elsősorban az aszálytűrő-képességével emelkedik ki. A DKC 4522, a FAO 300-as kései érésidejű, a DKC 5031 a FAO 400-as kései, valamint a DKC 6031-es a leghosszabb tenyészidejű, FAO 500-as, szintén kései éréscsoportú. Ez utóbbi három új DEKALB hibrid kukorica vetőmag fajta közös tulajdonsága a kiváló termőképességük. […]

Pioneer Prémium Ajánlat, a siker benne van

Pioneer Prémium Ajánlat, a siker benne van
2013. november 14.

Tavalyi évben két új termékkört vezetett be a Pioneer, melyek használatával sikeresebben, és kiszámíthatóbban lehet szélsőséges aszályos körülmények között kukoricát termelni. A két új opció az Optimum® AQUAmax® és a Pioneer Prémium Ajánlat. Ez utóbbi választásával kockázat nélkül lehet korán vetni. A korai vetés előnye az idei évben még dominánsabban mutatkozik, ugyanis az időben elvetett kukorica a korai fejlődési szakaszban egészen a megtermékenyülésig hasznosította a téli-tavaszi időszakban lehullott nagyobb mennyiségű csapadékot. A gyorsabb, intenzívebb korai kezdeti fejlődésnek köszönhetően a Pioneer Prémium Ajánlatban szereplő hibridek erősebb gyökérzetett fejlesztettek és így a szemkitelítődés idején fellépő stresszt jobban átvészelték, elérték a talaj mélyebb rétegeiben lévő nedvességet. […]

Egy nehéz év kukoricabajnokai

Egy nehéz év kukoricabajnokai
2013. november 13.

Kevesen tudják, hogy a Marton Genetics hibridkukoricáinak sikere mögött kereken 60 év korszakalkotó újításai és folyamatos fejlesztések állnak. A martonvásári kutatók állandó célkitűzése, hogy a […]

MezőHír – 2013-09 – szeptember

MezőHír – 2013-09 – szeptember
2013. szeptember 10.

Szeretettel meghívjuk Önt Budapestre, a 2013. szeptember 18-22-én megrendezésre kerülő 76. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárra, ahol a MezőHír és a GÉPmax,valamint partnereik várják megtisztelő látogatását az A pavilon 312-es standján! […]

MezőHír – 2013-04 – április

MezőHír – 2013-04 – április
2013. április 09.

Tartalomjegyzék Jóban, rosszban Nem véletlenül hangzik egy esküvőn az „együtt lenni jóban, rosszban” fogadalma. Amikor jól mennek a dolgaink, akkor kell csak igazán félteni és óvni, sőt tenni érte, hogy mindez nehezebb időkben is így […]

Célkeresztben az aflatoxinok

Célkeresztben az aflatoxinok
2013. március 31.

Az ideit megelőző években elsősorban import élelmiszerek és takarmányok kapcsán merült fel a humán- és állat-egészségügyi szempontból egyaránt káros penészgombák előfordulásának a kérdése. A […]

MezőHír – 2013-03 – március

MezőHír – 2013-03 – március
2013. március 11.

A szakma számára fontos és színvonalas agrárkiállítások adták meg az elmúlt hetek alaphangulatát itthon és külföldön is. Februári számunk zárásakor kezdődött az AGROmashEXPO és AgrárgépShow szakkiállítás Budapesten, a Vásárvárosban, s ezzel végre megszűnt – reméljük végérvényesen – a korábbi két évben tapasztalt megosztottság. A két rendezvényt egy helyen, egy időben tartották, így gyakorlatilag a látogatók minden olyan cég kínálatát megismerhették, amelyik számít a piacon – kivéve azt a néhány jelentkezőt, akinek egyszerűen már nem jutott hely a kiállításon. (Gyanítjuk, hogy az idei, ezzel kapcsolatos problémák azért 2014-ben is jelentkeznek majd, hisz a Hungexpo kiállítási területe véges.) A rég nem látott kínálat, a hatékony kommunikáció megtette hatását, így a látogatók száma is csúcsot döntött, hiszen nagyon sokan felismerték az egy helyen felvonultatott termékek összehasonlíthatóságának előnyeit. Friss számunkban a kiállítási statisztikák mellett a különböző termékversenyek díjazottjait is ismertetjük, további információkkal pedig laptársunk, a GÉPmax hasábjain találkozhatnak. […]

Mezőhír
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.