Érdekes, új mezőgazdasági gépek a CES 2023 kiállításon
Ebben az évben 3200 kiállító vett rész a CES 2013-as kiállításon.
Ebben az évben 3200 kiállító vett rész a CES 2013-as kiállításon.
Segítség a gazdának és a fogyasztónak egyaránt – megint egy sikeres terméket hozott a kiállításra az agrárvállalat.
Szinte az agrárium minden szereplőjének tud újat mutatni a nemzetközi mezőgazdasági és mezőgép kiállítás.
4 napon keresztül 7 pavilonban, közel 300 kiállító 36 000 négyzetméteren várja majd a látogatókat.
Az AGROmashEXPO 2023-ban ismét az AgrárgépShow-val közösen kerül megrendezésre
A közelmúltban az ITA és a FederUnacoma meghívásából személyesen vehettünk részt az EIMA szakkiállításon, Bolognában
Olaszországban rendezték meg az idei EIMA gépkiállítást, november 9-13 között.
A közelmúltban az ITA és a FederUnacoma meghívásából személyesen vehettünk részt az EIMA szakkiállításon, Bolognában.
Sok mezőgazdasági termelőt érdekeltek a fő témák: az ellenállóképesség, a fenntarthatóság, a hulladékmentesség.
A mezőgazdaság versenyképességét segítő újdonságok a termesztéstechnológiában és a technika terén.
