Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása (VP3-5.1.1.1-21)
A tavaszi fagyár elleni védekezés támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd Ft.
A tavaszi fagyár elleni védekezés támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd Ft.
Kevés önerővel is sokat tehetünk most az ültetvényünk megvédéséért.
Az év hátralévő részében 527 milliárd forint összegben írnak ki pályázati felhívásokat.
Ezek a teendők a mezőgazdaságban a tél közeledtével, a fagy érkezése előtt és közvetlenül utána.
Maximum 125 millió forintot áldozhatunk a célra.
Míg nálunk 70-80 százalékos a kár, addig a meghatározó termelőknél „csak” 20-30 százalékos.
Kertészetek: a biztosítási, kárenyhítési rendszer nem felkészülve a klímaváltozásra, a súlyos fagykárokra.
A korai körték teljesen elfagytak, a most bimbózóak átvészelték a fagyokat, és akár jó termést is hozhatnak.
Azt védjük, ami még menthető.
A fagyok nyomán óriási a veszteség a gyümölcsösekben, de a szántón is.
