Kézműves sajtokra épített jövő
A rendkívül energikus, szemmel láthatóan minden helyzetben jó szándékú, a kétkezi munkában hívő Tóth Ágnes le sem tagadhatná, hogy vonzódik a vidéki élethez, az állatokhoz.
A rendkívül energikus, szemmel láthatóan minden helyzetben jó szándékú, a kétkezi munkában hívő Tóth Ágnes le sem tagadhatná, hogy vonzódik a vidéki élethez, az állatokhoz.
Közel két tucat kísérlet eredményei bizonyítják, hogy az új növekedésserkentők valódi értéket képviselhetnek a baromfitenyésztésben.
Kedves Olvasó! Az egyik szemünk sír, a másik nevet, legalább is ha az ágazathoz kapcsolódó pályázati források adta lehetőségekre gondolunk.
A hazai mulardkacsa-előállítás 60%-át adó francia tulajdonú Orvia vállalat közel két évtizede van jelen Magyarországon.
Az AXIÁL Gyakorlati Akadémia elnevezésű program azért jött létre, hogy a piac aktualitásairól tájékoztassa a gazdálkodókat.
A nemi aktus az állatoknál csak a legritkább esetben spontán jellegű.
Ficsor Árpád nagyon fiatalon kezdett gazdálkodni. Eddigi pályája során nem voltak nagy koncepciójú tervei, mindig a következő lépésre koncentrált.
Sokan azért lesznek megszállott állatbarátok, mert szentül meg vannak győződve arról, hogy az állatok sohasem csapják be őket.
A közelmúltban érkezett meg az Európai Bizottság válasza az EU-ba áramló hamisított méz uniós szintű ellenőrzésével kapcsolatban.
Manapság azzal a helyzettel találkozunk a leggyakrabban, amikor a fiatalok tanácstalanul állnak a pályaválasztás előtt.
