fbpx

Új alközpontot avatott a KITE Zrt. Kecskeméten

Írta: Szerkesztőség - 2018 június 15.

„Ha Beethoven a zene Mozartja, akkor a KITE Zrt. a magyar mezőgazdaság Mercedese!”


Az új koncepció szerint tervezett és épült a Kecskeméti Alközpont

Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Szabó Levente vezérigazgató a KITE Zrt. új Kecskeméti Alközpontját a május 25-én rendezett ünnepségen, utalva a cég ebben a régióban betöltött szerepére.

Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója köszöntötte az átadón megjelent vendégeket, s elmondta, hogy Kecskemét környékén több mint 40 éve ismerik a KITE nevét, köszönhetően annak a számos gyümölcsöző partnerkapcsolatnak, amelyek nem csak a múltat és a jelent, de a jövőt is jelentik a cég számára.

Alközponttal 2001 óta rendelkezik a cég Kecskeméten, azonban számos tényező indokolttá tette egy új és modernebb térségi bázis létrejöttét, amit a régió, a megye és az ottani, ma már több mint 4000-es partnerkör is megérdemel. Ezért a KITE Zrt. vezetősége 2015-ben úgy döntött, hogy egy, a mai kor elvárásainak sokkal inkább megfelelő központot hoznak létre.

Szabó Levente vezérigazgató tartott ünnepi beszédet


Szabó Levente, a KITE vezérigazgatója, Guba Sándor, a cég elnöke, Mádl Tamás, a Merkbau Kft. termelési igazgatója és Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere az ünnepélyes szalagátvágással megnyitotta az új Kecskeméti Alközpontot

Jóval nagyobb a bemutatóterem a korábban megszokotthoz képest

Az új épület a Georg Knorr utcában kapott helyet. Az építkezés 2016-ban kezdődött, s a beruházás több mint 1,2 milliárd forintból valósult meg. A mintegy 3 hektár területen fekvő telephelyet 2017 decemberében vehette birtokba a cég, hogy a 2018-as tavaszi szezonban már ott fogadhassák régi és új partnereiket.

Szabó Levente azt is elmondta, hogy az új alközpont létrejöttének alapvetően három oka közül az első és legfontosabb a partnerek minőségi kiszolgálása: erre a régi alközpontban a forgalom és a partnerkör növekedése miatt már nem voltak képesek, s a KITE Zrt. a széles portfólióját sem tudta ott bemutatni.

A második nyomós ok a külföldi leányvállalat kapacitásainak kiszolgálása. 2017-ben nyitotta meg kapuit a KITE Zrt. szerbiai leányvállalata, a KITE d.o.o., ami a John Deere- és a JCB-jogok birtokosa; ennek szükséges egy olyan háttér, amelyik a műszaki szolgáltatásokat, valamint az alkatrész- és esetenként a gépellátást megfelelő mértékben képes biztosítani. Nem elhanyagolható tény, hogy a távolság sem olyan nagy a két helyszín között, főleg, hogy a Kecskeméti Alközpont könnyen megközelíthető az autópályáról.

Markó Csaba régióigazgató vezette körbe a vendégeket a KITE új Kecskeméti Alközpontjában

A harmadik ok pedig a Kecskemét környéki kertészetekben dolgozó és abból élő partnereik száma. Ebben az alközpontban lehetőség nyílik gyorsabb és hatékonyabb zöldutas kiszolgálási metódust alkalmazni. Elérhetővé válik a 2016-ban telepített KITE-Tagliani Faiskolában, valamint az idén korszerűsítésre kerülő Derecskei Telephelyen megtermelt szaporítóanyagok széles skálája is, az év teljes időszakában. Nem csak az épületet és a logisztikai hátteret kívánja a KITE a partnerei szolgálatába állítani, de a humánerőforrás tekintetében is fejlesztenek. Már két kertészeti szaktanácsadó dolgozik a kecskeméti körzetben, és még egy, aki kizárólag a biológiai növényvédelem területén nyújt szaktanácsot az intenzív kultúrák termelőinek. Az új Kecskeméti Alközpont adatai:

Az ingatlan területe 29 573 m2, az alközponti épület hasznos alapterülete összesen 3604,29 m2, a fedett oldalsó tárolókkal együtt mindösszesen 4481,83 m2.

Az irodaépület alapterülete a bemutatóteremmel és az irodaterülettel együtt összesen 404,55 m2.

Az összes raktárterület („A-B” növényvédőszer-raktár, „C-D” növényvédőszer-raktár, vetőmagraktár, kertészeti raktár, alkatrészraktár, John Deere alkatrész-átrakó, komissiózó) 2646,75 m2 és a fedett oldalsó tároló 862,66 m2, mindösszesen: 3509,41 m2.

A megnyitó beszédeket követően Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, Guba Sándor, a KITE Zrt. elnöke, Mádl Tamás, a Merkbau Kft. termelési igazgatója és Szabó Levente vezérigazgató ünnepélyes keretek között átvágta a szalagot.

Markó Csaba régióigazgató bemutatta a vendégek számára az új telephelyet, amelyről szólva ő is kihangsúlyozta, hogy az új alközpont jóval nagyobb az előzőhöz képest. A rendezvényt állófogadás és kötetlen beszélgetés zárta.

SZERZŐ: CS ZS