finanszírozás

Van még munka bőven a KAP reformjával.
Az MKB Bank aktívan vesz részt a jövő agrárgenerációjának képzésében és az agráriumhoz kötődő életpályamodell népszerűsítésében.
Most érdemes benyújtani az agrártámogatási kérelmeket.
A cég „üzleti modelljét” már fogalomként használják a gazdák.
A Portfolio Agrárszektor konferencia első nagy kerekasztal-beszélgetése a Közös Agrárpolitika körül forgott.
Soha rosszabb évet a mezőgazdaságnak, mint 2018 volt!
A napraforgó megérdemelten fontos helyet vívott ki magának az európai országok gazdaságában a szántóföldi kultúrák között.
Akár egyetlen igazolás beadása nélkül is öt napon belül több tízmilliós kölcsönhöz juthatnak az Erste Banknál a gazdálkodók – a bank a hitelezés...
A Takarék Csoport várakozásánál is nagyobb az érdeklődés a hazai agrárvállalkozások körében az uniós beruházási források előfinanszírozására.
Egymásra épülő, egymást kiegészítő rendszer született, amely teljesíti azt a célt, hogy fiatal és képzett mezőgazdasági szakemberek számára lehetőséget biztosításon új mezőgazdasági vállalkozás létrehozására.
A hazai agrárgépes szakmában jól ismert szereplő, Berbekár Tamás a régi mellett új vállalkozásával érdekes és értékes szolgáltatással kívánja a traktorvásárlók életét megkönnyíteni
Napjaink agrárgazdálkodói rendkívül összetett kihívási hálóban működnek. A pók, amely e hálót szőtte, továbbra sem pihen. Ahhoz, hogy sikeresen fejlődjön üzemünk, meg kell tanulnunk eligazodni a [...]
A növénytermesztéssel foglalkozó gazdák derűlátása mögött a kedvező terméskilátások és az ősszel nyíló uniós pályázatok állnak. Az agrárszektor helyzetéről Császi Róberttel, a Budapest Bank vállalati [...]
A Takarékbank 1 500 kirendeltségével a legszélesebb hálózattal rendelkező pénzintézet Magyarországon. A bank sikeres éveket tud maga mögött. Fórián Zoltán, a Takarék Agrár Központ vezető agrárszakértője...
Az FHB Bank hagyományosan elkötelezett az agrárium finanszírozása, teljes körű pénzügyi, szakértői kiszolgálása iránt. Az őstermelőktől a nagy agrárvállalkozásokig kínál partnerséget termőföld alapú [...]