fbpx

Számos újdonság az Odisys Bt. standján

Írta: Szerkesztőség - 2018 március 28.

Az Odisys Bt. az idei AGROmashEXPO szakkiállításon főként a kertészeti támogatásokra fókuszálva állította ki termékeit, a portfólióból szemezgetve. Emellett erdészeti gépeket is bemutatott, valamint egy különleges szolgáltatással is megismerkedhettek azok, akik ellátogattak a cég standjára.

NOBILI – a gazdaságos permetezőgépek

Az AGROmashEXPO szakkiállításon ellátogattunk az Odisys Bt. standjára, ahol Hernek Zoltán ügyvezető tulajdonost arra kértük, mutassa be a kiállított újdonságokat és egyéb érdekességeket. A cégvezető elmondta, hogy a 2018. évi szakvásárra – kifejezetten a kertészeti támogatások eredményhirdetésére fókuszálva – jelentős számú újdonságaik közül főként a kertészeti gépeket vonultatták fel.

Természetesen az idei expón is bemutatták az alacsony permetlé-felhasználású NOBILI permetezőgépeket, amik a kertészetek mellett más felhasználók esetében is igen kedveltek: ezekkel a permetezőgépekkel jelentős mennyiségű permetező szer takarítható meg.

A cég kiállította a NOBILI Ventis OTFF, valamint ultra alacsony permetlé felhasználású centrifugál ventilátoros, illetve az Oktopus radiálventillátoros permetlé takarékos és a hagyományos ventilátorral szerelt változatait is. A Ventis permetezőgép is kiváló választás, amennyiben a gazdálkodó alacsony permetlémennyiséggel szeretne permetezni: a kilépő levegő sebessége eléri a 180 m/s-ot, ez teszi lehetővé a rendkívül finom porlasztást és a kiváló fedést.

Természetesen a korábban már hagyományos klasszikusként elkönyvelt NOBILI Oktopus radiálventilátoros, valamint az axiálventilátoros permetezőgépek közül a Geo és a Pdf szériák is bemutatkoztak, melyek mellett láthattuk a frontoldali légbeszívásos Antis V típusjelű növényvédő gépet is.

A cégvezető arról is beszámolt, hogy a Geo és a Pdf permetezőgépeket jelentős árengedménnyel kínálják a gazdálkodók számára.

Az új Goldoni traktorok Q és S modelljei már előrendelhető – áprilistól gyártásba kerülő – új szériák első darabjait is kiállította a kecskeméti székhelyű Odisys Bt. A Q család 90, 100 és 110, valamint az S család 60, 80, 90, 100 és 110-es modelljei a korábban megszokott alacsony és magas kivitelben is megrendelhetők.

A Q és S család esetében is erősen specializált traktorokról beszélünk. Mindkettő modell megfelel a legkorszerűbb biztonságtechnikai előírásoknak. Újdonság a Q és S modellek motorháztető kialakítása mellett a dinamikus motor, amely a legkorszerűbb környezetvédelmi előírásoknak is eleget tesz. A gyártó emellett az új Goldoni traktorok váltóját is megújította.

A Q és S modellek egyaránt rendelhetők túlnyomásos kabinnal is, ráadásul kedvező áron, emellett a régi ár-érték arányt megtartva az új traktorok lényegesen modernebbekké váltak például elektromos emelőmű és elektrohidraulikus szelep vezérlés is kérhető.

A Goldoni új Q és S modelljeinek tengelytávolsága hosszabb a korábbi szériákéhoz képest, ami kedvezően befolyásolja a traktorok súlyelosztását és teljesítmény leadását nehéz körülmények között is, de nem érintette hátrányosan a forduló képességet.

Az új traktorok 39+61 l, tehát összteljesítményben 100 literes tandem hidraulikaszivattyúja bármilyen hidromotorral hajtott eszközt képes kiszolgálni, köszönhetően a nagy teljesítményű olajhűtőnek. Az emelőmű teljesítménye, valamint az emelőmű és a hátsó vonószerkezet sokoldalúsága megmaradt a korábbi Goldoniknál megszokott magas színvonalon.

Az üzemanyagtartály kapacitását a gyártó némiképp megnövelte annak érdekében, hogy a 10, vagy akár 12 órás munkanapon se kelljen tankolás miatt megállni. A motorok csak dízel üzemanyagot tankolnak.

Az Odisys Bt. az új Goldoni traktorokkal olyan korszerű és modern gépeket kínálhat ügyfelei számára, amikkel szemben nem igen maradhat további kívánalom.

A cégvezető arról is beszámolt, hogy a Goldoni traktorok kisebb szériái valamivel később, augusztus magasságában lesznek elérhetők, addig viszont megvásárolhatók a már jól bevált szériák.

Hernek Zoltán azt is megemlítette, hogy a kifutó Quasar, valamint Star traktorok modelljeiből is rendelkezik raktárkészlettel.

Solis – a feltörekvő traktormárka

A Goldoni erőgépek kínálatát kiegészítve a lényegesen kedvezőbb árfekvésű Solis traktorokat is forgalmazza az Odisys Bt. A szakember úgy fogalmazott, hogy a Solis-t feltörekvő márkaként tartják számon, hiszen olyan minőségi részegységek találhatók benne, mint a Mitsubishi dízelmotor, a Carraro olasz hidak és váltó, valamint a BOSCH üzemanyag-ellátó rendszer.
Jelenleg még vásárolhatók a kifutó szériák közül a hagyományos, adagolós üzemanyag-ellátó rendszerrel szerelt Solis traktorok, a jövőben viszont ezeket leváltja, illetve kiegészíti a magas nyomású Common Rail üzemanyag-ellátó rendszer. A Common Rail remélhetőleg az eddigiekhez képest még kedvezőbb üzemanyag-felhasználást eredményez, miközben megfelel a jelenlegi európai uniós előírásoknak.

Az évek óta forgalmazott, s rendkívül népszerű Solis 75-ös traktort is kiállította az Odisys Bt. a standján, ami egyfajta hiánypótló termékké is válhat hazánkban.

Nem elhanyagolhatók továbbá a szintén igen népszerű, Mitsubishi motorral szerelt Solis 20 és 26-os modelljei: ezek a kedvező árú és sokoldalú traktorok továbbra is megtalálhatók az Odisys kínálatában, míg áraik a használt távolkeleti traktoroktól sem esnek megfizethetetlenül távol.

Az erdészeti pályázatokra is készültek

Az erdészeti pályázatokra is gondolva az Odisys Bt. az idei évben kiállította a John Deere gyártmányú traktorokhoz illeszthető kiegészítő tartozékokat, amik a versenytársakhoz képest nem jelentős árkülönbséggel – vagy akár azonos áron is – lényegesen magasabb műszaki tartalmat nyújtanak.

A speciálisan erdészeti Kotschenreuter gépcsalád egyik tagját láthatták is az érdeklődők a szakvásáron. A Kotschhenreuter gápek 125Le-től egészen 280 Le ig terjedő teljesítményig elérhetőek kínálatukban.

A Kotschhenreuter erdészeti gépeket John Dere erőátviteli rendszerrel és motorral rendelkeznek, mely megbízható alapot ad a Kotschhenreuter KG speciális erdészeti felhasználók számára nyújtandó felszerelések fejlesztéséhez. A traktor erősített alváza tökéletesen alkalmazkodik az erdészeti feladatokhoz. A Kotschenreuter erdészeti gép rendkívül komfortos fülkéjében megtalálhatók a legkorszerűbb technikai megoldások, daru és egyéb elektronikus, elektrohidraulikus vezérlések, míg a daru minden esetben a szintén csúcsminőséget jelentő Palfinger Epsylon.

„Nagy fát akarok”

Hernek Zoltán bemutatta egy nem mindennapi szolgáltatásukat is, aminek köszönhetően idős fák is átültethetők: ezt a munkát az amerikai gyártmányú Big John 90D-vel végzi az Odisys Bt. A munkaeszközzel 30 cm törzsátmérőjű fák átültetését is vállalja a kecskeméti vállalkozás. A Big John 90D kései 1,5 méter mélységig a talajba hatolnak, így a földlabda felső átmérője 226 cm, amivel akár egy 5 tonnás földlabdát is képes a munkagép kiemelni. A technológiát az USA-ban több mint 40 éve használják, tehát csak itt Európában szokatlan jelenség.

A Big John késtornyai alacsony építésűek, s követik a fa lombkoronáját, ezáltal csökkentve a fa gallyainak károsodását.

Bővebb információ erről a szolgáltatásról a www.nagyfatakarok.hu honlapon található.

SZERZŐ: CS ZS